A politikai szereplôk jelentôs része akkora vehemenciával hadakozik, mintha valami múlna a szavaikon. Pedig lassan már csak egy szûk réteg hobbija lesz bármiféle kapcsolatot feltételezni szavaik és a valóság között.

Politikai elitünk, amit inkább csak megszokásból nevezhetünk elitnek, valójában azok az emberek, aki mindennapi megélhetésükhöz a köz javait használják, és ezért cserébe annyit nyújtanak, mint a csatornapucolók: valaki ezt az ocsmány munkát is elvégzik helyettünk.

Ázsiója nincs a "szakmának", és lassan el is jut oda a társadalom, hogy megvetéssel kezelje mûvelôit. Akárcsak a rettentô szagú hajléktalannak a buszon, nekik sem fog senki szólni hogy "hahó le kellene szállni!". A hátuk mögött húzzuk az orrunkat.

megtévedt liberálisok, jobbról balra cikázó életmûvészek, mûvészbôl politikai ámokfutókká válók váltogatják egymást a porondon mi pedig némi -egyre erôsödô- fintorral figyeljük ôket...

Egyszer csak eljön, hogy saját politikusainkkal szemben tanusítunk passzív ellenállást