Már megint mítosz, hülyén hangzik, hogy nekem minden mítosz, de mindazon fogalomrendszerek, amik a mindennapjainkat meghatározzák, áthatják, miközben a tapasztalatainkat kizárólag absztrakt módon magyarázzák, mítosznak neveztetik az én szótáramban. Ha a kitartás kisegít és Isu besegít, talán ezegyszer tényleg alkotunk egy nagyobb lélegzetvételû tanulmányt ebben a témában. Tehát addig is mítosz...
A szabadság fogalma egy relatív fogalom, kizárólag a szabadság hiányának meg nem létével definiáljuk. A szabadság valójában annak az állapota, amikor valami nem korlátoz minket abban, amiben az a valami korlátozna. Ebben rejlik az, hogy nem mindent áll szabadságunkban megtenni, amit el bírunk képzelni, ellenben mindent, amiben nem vagyunk korlátozva, szabadságunkban áll megtenni. A kinevetavégén szabályában volt egy kitétel, ami szerint mindent szabad, amit a játékszabály nem tilt. Ezt anno nagymamámmal -desokatjátszottunk hejh- maximálisan kihasználtuk.
A szabadságot korlátozók köre széles, minden szabály a szabadság korlátozására születik, azonban nem minden szabály vonatkozik mindenkoron mindenkire. Egyrész kizárólag az ismert szabályok korlátozzák a szabadságunkat (szemben a joggal, ahol a jogszabály nem ismerete nem mentesít a hatálya alól), másrész a szabály csak addig szabály, míg kivétel nincs alóla (mint minden matematikai szabály). Ez szemben áll azzal -az általam sosem értett- szólással, hogy a kivétel erôsíti a szabályt. Harmadrészt szükséges a szabályt betartató tényezôk megléte.
Mivel mítoszként definiáltam, így szükségszerû, hogy létezzenek olyan szabályok, amik a szabadságot kulturálisan korlátozzák, avagy kulturánk részeként automatikusan szabadságunkat korlátozzák. Maga a nyelv az elsô szabályrendszer, ami korlátozza szabadságunkat (Sapir-Whorf elmélet). A második az én- és miképünk, az öndefiníciónk és a hovatartozásunk definíciója (nem egyenlô az identitással, de közel van hozzá). Minden ami definiál, egyben kizár is, minden ami kizár szûkíti a szabadságunk körét. A harmadik pedig az egyéni életút.
A szabadság korlátozásának a fokozatai is sokat elárulnak a szabadságról, a legerôsebb korlát, amikor nem is gondolunk valaminek a megcselekvésére (nem akarom belekeverni az édesvíz kiadó mûveit, de Richard Bachtól az Illúzió(k?) gimnazista koromban nagyon divatos volt), a következô fokozat, amikor gondolunk rá, de elképzelhetetlennek tartjuk (micsoda ellentmondás, elképzeljük az elképzelhetetlent), a harmadik amikor tudjuk hogy szabály szabja útját, a negyedik, a szabadság maga, az ötödik amikor kifogást (szabályt) keresünk ami a szabadságunkat korlátozná, mert nem merünk szabadok lenni.
Erre nagyon nem elegendô egy bejegyzés, de sok sem biztos hogy elég. Mindenesetre ez még egy adalék a beszélgetés folytatásához.
És hogy legyen benne egy személyes adalék: én magamat az esetek nagy részében szabad embernek tartom. A saját definícióim mentén...
Utolsó kommentek