Bocsánatot kérni nehéz.

Vannak hibás tettek.

A bocsánatkérés akkor valós, ha valamely korábbi döntésünkrôl -a következményébôl fakadóan- úgy látjuk, hogy helytelen volt.

A bocsánatkérés azonban nem változtatja meg a múltat, nem hozhatunk helyes döntést a korábbi rossz helyett, és semmilyen módon nem fog beállni az az állapot, ami akkor következett volna be, ha más döntést hozunk az adott pillanatban. (természetesen nem is tudjuk, hogy az az állapot kedvezôbb lenne -e). A bocsánatkérés nem helyettesíti a le nem folyt eseményeket, és tökéletesen értelmetlen abban az esetben, ha nem a döntést magát sajnáljuk, és nem tanultunk az eseménybôl. Tehát egyetlen értelme az, hogy közöljük a másikkal, tanultunk a következménybôl, helytelennek találjuk a döntést, és hasonló helyzetben másként fogunk dönteni.

A bocsánatkérésnek is van sajátos mechanizmusa. A hibás döntést kell elôször felismerni, és ehhez bizony végig kell gondolni (neadjisten közösen megbeszélni), mi is történt. Ha a döntést, ami a nem kívánatos eredményre vezetett, helyesnek tartjuk, és a másik reakcióiban látjuk a hibát, akkor nem szabad bocsánatot kérni. A bocsánatkérés kiválóan alkalmas a problémák elfedésére, tabuk gyártására (dehát már bocsánatot kértem, mi kell még?), ami viszont hosszútávon rossz.

Nem ugyanaz sajnálni és megbánni, sajnálhatjuk, hogy valami úgy történt ahogy történt, foghatjuk a körülményekre, ha a saját viselkedésünkben nem találunk hibát, nincs mit megbánni. Közösen is lehet sajnálni, lehet belôle tanulni, minden Rosszban van valami ami elôremutat.

Vannak hazugságok

Lebukás után nem lehet bocsánatot kérni. (meg lehet próbálni, de nem korrekt dolog). Ilyenkor általában elhangzik a "meg akartam mondani, de...", illetve "nem tudod nekem milyen rossz volt".

Lebukás helyett bevallani és bocsánatot kérni pedig a lelkiismeret megnyugtatása, ami viszont érdekes. A rossz lelkiismeret az ôszinteség iránti igénybôl fakad, a másikkal szemben tanusított korrekt magatartás igényébôl. Valójában ebben az esetben a következmény a hazudón belül zajlik le, összeférhetetlennek érzi a saját tettét a saját érzelmeivel, illetve szükségesnek érzi, hogy a másik ezt megtudja ("annyira szeretlek, hogy nem bírom nem elmondani"). Ez leginkább a bûnbocsánat mítoszából (mármegint) táplálkozik, elmondjuk, hogy bocsánatot nyerjünk.

A másik lehetôség, hogy a lebukás félemébôl fakad a vallomás, ez ugyanaz, mint lebukni.

Megbocsájtani is nehéz.

A megbocsájtáshoz hit kell, bizalom, hinni abban, hogy a másik valóban törekszik a hibás döntés elkerülésére a jövôben, hogy valóban nem csak sajnálja, hanem tesz is valamit.

Ez nagyon nehéz téma nekem (nem is tudom miért kezdtem bele), ritkán kérek bocsánatot, ritkán keveredem olyan konfliktusba, ami nem megoldható, hanem valamiféle feloldhatatlan ellentétbe torkollik. Megbocsátani pedig könnyen megbocsátok, mert úgy tartom, hogy az események természetes folyamatát el kell fogadni, a kellemetlen következmények elkerülésére pedig mindkét fél ugyanannyira törekszik. Másrészt semmi hasznát nem látom a haragnak, megbántottságnak. Túl sok energiát emészt fel, és semmi haszna számomra.