Utolsó kommentek

  • enamel (törölt): Respect. De hogy népszerű ezzel nem leszel, az 7cencség. :) (2011.02.14. 14:56) Az arany középszer
  • Gundel a Marson (törölt): Nostehát: Az áldozat azt mondta, hogy ő már megbocsátott. Azaz lezárta magában a dolgot. Innentől... (2010.01.26. 19:17) Pedofília és Polanski
  • Gundel a Marson (törölt): Na, ebbe majd bekapcsolódok. Jó hosszú cikk. Polanski nem pedofil. Egyelőre ennyit. (2010.01.25. 20:46) Pedofília és Polanski
  • szomorutojas: @tesz-vesz: a szomorú szó szerintem nagyon szép, van benne valami a hangulatfestô szavakból. Illes... (2010.01.24. 12:57) Pedofília és Polanski
  • tesz-vesz: @szomorutojas: és miért lettél szomorú? (2010.01.23. 21:58) Pedofília és Polanski
  • Utolsó 20

Kultúra

én

2007.01.27. 20:49 :: szomorutojas

Nem csupán a mi sejtelmes fogalom, az én, az öndefiníció, az identitás is hasonlóképpen sokrétû. Ugyanaz a fogalom jelöli a testet, az identitást, a társadalmi jelenséget és az életútból kialakuló személyiséget. Az ének minden rétege elválik egymástól, párhuzamosan és egymásra épülve mégis kialakítanak egy komplexumot, egy egységet, ami az ember maga.

Az egyedfejlôdés során ezek lépésenként alakulnak ki, van egy univerzális, kultúrafüggetlen része, amit Piaget ír le illetve van egy erôsen kultúrafüggô része, ami részben kötötté teszi, hogy az ember egyáltalán mit képes egyénisége részévé tenni. A kultúrafüggôség legfôbb indoka, hogy a magunkról kialakított kép jelentôs részét a reflexió, a visszacsatolás teszi ki, (azok vagyunk, akinek mások látnak minket), másik része az önreflexió, amikor magunkat hasonlítjuk másokhoz, ismereteinkhez, saját elvárásainkhoz (esetleg mások elvárásaihoz, vagy azokhoz képest), amit szintén determinál a kultúra, illetve a harmadik rész, amit a valóságtól függetlenül, szimplán kialakítunk magunkról. Ez a három rész legtöbbször nem esik teljesen egybe, nem azonos egyéniséget mutat, mást hiszünk magunkról, mint amit tapasztalunk, és egészen másként viselkednek velünk, másként reflektálnak ránk, mint azt elvárnánk. Jelenleg divatos téma a külsô, fôként a gömbölyded formákkal kapcsolatban (amit sosem fogok megérteni, miért jó ha egy nô úgy néz ki, mintha három hurkapálcikából és egy szívószálból ragasztották volna össze tréfás kedvû óvodások?)

Régi misztikuma van a névnek is, mint az ember jelölôjének, illetve a test és a személyiség összekapcsolójának. A névmisztika szerint hatalma van az ember felett annak, aki tudja a nevét (ezért van az Úrnak több neve, amiknek egy része szent, ezért kapnak a mitológiai hôsök új neveket bizonyos tettek véghezvitele után, ezért nem mondja meg a boszorkány a nevét a népmesékben...). Ugyanígy a becenevek szükségessége is emberi igény, hogy valaki(k) másként nevezzék mint mások, hogy legyen egy bensôséges megszólítás, amin csak az az ember hívja, amin csak azok ismerik, akik közel kerültek hozzá valamilyen formában. (ugye milyen utálatos már az is, amikor az igazoltató rendôr a keresztnevünkön szólít?)

A sokszor említett álarcok valójában nem ál-arcok, hanem valódi arcok, nem álnevek, hanem valódi nevek, amik ugyanúgy összeforrnak velünk, és ugyanannyira részei az egyéniségünknek, mint azok, amiket valódinak tartunk. Az, ahogyan munkahelyemen viselkedem az adott hierarchia tagjaként, nem ugyanaz, mint ahogy egy kiránduláson, nem ugyanazokat a szavakat, gesztusokat használom, nem ugyanaz a nevem sem, egészen más neveken szólítanak a barátaim, a családom, a fônököm, a beosztottjaim, idegenek. Minden nevem, minden viselkedésem én magam vagyok, senki sem tudna ugyanúgy viselkedni, mint én akkor és ott, míg velem elôfordul, hogy összekeverem a viselkedéseket. A szemem is más minden helyzetben, mást látok viselkedésekben, mást veszek észre egyik és másik szituációban. Nem vetem le az egyiket, és veszem fel a másikat, egyszerûen annyi arcom van, annyiféleképpen tudok látszani és látni.

Minden arc tanulás és tapasztalás eredménye, ugyanúgy meg kellett tanulni fônöknek lenni, mint ahogy meg kellett tanulni párnak lenni. Mégis van nehézség az arcaim között utazni, nehezen lesz idegenbôl ismerôs valaki, még nehezebben megy beosztottammal úgy beszélni mint egy baráttal, nehéz a megszokott arcok közül mást mutatni, váltani.

A gyertyák csonkig égnek-ben van egy napló, amiben a feleség üzent a férjnek, olyat, amit szóban nem tudott volna elmondani, leírta. Amikor elôször olvastam, úgy gondoltam, kortünet, hogy nem minden volt kimondható. Most úgy látom, hogy ez a kor még mindig tart, nem minden kimondható, de valamelyik arcom, valamelyik nevem olyan, amelyikkel mást tudok írni, mint mondani.

Érdekes, hogy sok ember, aki barátomnak hiszi magát, de havernak feltétlenül kevesebbet tud rólam, a gondolataimról, mint azok, akik tojást olvassák. Érdekes lesz találkozni valakivel, aki szomorútojást ismeri, de tyutyuszomorút nem, és már az elsô személyes találkozás elôtt többet (és mást) tud rólam, mint azok, akik évek óta naponta, hetente látnak. Míg sz_gregory ettôl fél, én úgy tartom, azoknak, amiket itt elmondtam (és nem madártávlatból), a jelentôs részét szóban sosem mondtam volna ki.

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok fogalmak mitosz

A bejegyzés trackback címe:

http://tojas.blog.hu/api/trackback/id/tr100409295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.