mert ugye az elsô rész már megíródott, lett már második is.

Nem oda indultunk ám, ahova érkeztünk. Malagába indult a menet, autóval, hogy azért útközben lássunk valamicskét, meghát mégiscsak úgy izgalmasabb utazni, mint odarepülni meg haza.

Volt tíz napunk, lett egy kölcsönautónk (napersze még mindig nem adtuk vissza), csináltunk szép okos részletes utitervet, jól kigondoltuk hogy éppen luna születésnapján érkezünk meg Malagába, és mégis ez mennyire jó ötlet. Fruzsit is megtaláltuk, éppen jó utitársnak tûnt, hamár erdôberdô képtelen volt teljesíteni azt az egy könnyed feltételt, hogy hozzon magával egy útitársat amitôl nem lesz ötödik kerék (kívánatos lett volna ellenkezô nemû, hozzá érzelmileg kötôdô embert szerezni, node ilyen magasra mégsem tehettem a lécet).

Nem hiányzott senki társasága, de ha jött volna akár erdôberdô, akár isu, úgy is jó lett volna. Más lett volna, de jó lett volna, és így is fantasztikus volt.

Az események zanzásított folyamatát leírta luna (bár némi halbiológiai tévedést fel véltem fedezni a hozzászólásában, node ha elfér egy bálna a patakban, akkor miért ne lehetne bálna).

Nagyon sok szép került az utunkba, és nem spóroltunk az idôvel, el is fogyott. Idô elôtt elfogyott az idô. Mikor megérkeztünk Spanyolországba már eleget mentünk, már eleget ültünk autóban, már elég pénzt kiadtunk, már nem vágytunk egy újabb ezerkilométeres rohanásra Malagáig. Telefonáltunk, elmeséltük és senki sem haragudott, szomorúak voltak persze, node mi is. Mégsem bántuk meg, hogy így mentünk, hogy arra és hogy annyiszor megálltunk, mert cserébe láttunk, szagoltunk, bôrünkön éreztünk, és ami a legfontosabb, együtt voltunk. Munkától gondoktól távol, magunkra hagyatva, de nem magunkra hagyva.

Nem szórtuk a pénzt, nem herdáltunk, ahol nem kellett nem költöttünk, ahol jólesett, ott igen, és éppen elegendô is volt. Amennyit rászántunk, éppen annyit költöttünk. Nem mondom, hogy pontos számítások alapján, a pontos útitervet követve pontosan úgy lett, inkább azt, hogy könnyedén, ügyesen csináltunk mindent, és könnyedén jöttünk ki a pénzbôl is.

Luna sokat tanult az úton, amikor elindultunk még meg sem száradt a festék a jogosítványán, és máris a mélyvízben volt, magashegyi szerpentinen vezetett, idegen nagyvárosokat keresztezett, gyorsforgalmi úton éjszaka kamionok között cikázott. A vezetés csak gyakorlat kérdése, hát most volt lehetôsége gyakorolni. Friss jogosítvánnyal csak most levezetett több mint ezer kilométert. Megtanult térképpel is bánni, tájékozódni térképen és annak segítségével úton-útfélen.

Vannak számok is, 5360 km utazás, 10 nap, 6.71 l/100km-es fogyasztás, Franciaországban ettünk olyan sajtot aminek kilója 29 Euro, kenyeret 5 euróért. Sok szépség, finomság, boldogság övezte az utunkat.

Jó volt ám hazaérkezni is, újra a hegedûsben lenni, rendesen fôzött meleget enni, ágyban aludni, melegvízben fürödni, hidegvizet inni. Élvezni a kényelmet, aminek addig a hiányát élveztük.
Már nem ismerkedünk egymással, mégis rácsodálkoztam, hogy igényes csini lány létére mennyire boldogan-nyugodtan aludt autóban, "fürdött" víz nélkül napokig, (ha víz volt, hideg volt és a szappant is mellôztük), vadkempingelt, fôzött parkolóban, evett hidegvízzel mosott kétnapos zsíros bödönbôl. Mert én igénytelen vagyok ha kell, sôt élvezem is, de el nem vártam volna Tôle, sôt nem is vártam többet, mint hogy elviselje a sok látványért cserébe. Jó volt rácsodálkozni, hogy mennyire hasonlítunk, hogy mennyire talpraesett, hogy mennyire jó fej ilyen körülmények között is. Hamár viszont mindketten élvezzük ezt, már nem is siettünk annyira a kényelmes nyaralásba, hiszen így is tökéletes. Öröm volt Vele utazni, és élvezni ugyanazt a nyugodt boldogságot, amit minden nap mióta megismertem.