luna itt

Nem vittem kecskét, birkát, nem ôríztem hét esztendôn át a család juhait, csak amúgy elraboltam. Nem mondtam semmit, nem is kérdeztek. Talán örülnek, de elfogadták, hogy amúgy szó nélkül, ez egy tény. Attól kértem meg a kezét, aki odaadhatta, Tôle magától. 

Azért azt tudni illik, hogy családi boldogságunkat rátelepedô fekete fellegként fogja terhelni az ûr, amit luna lelkében az egyházi áldás hiánya hagy. Sosem fog reánk nap sütni, esô áztatja juhainkat, nap szárítja keményre a vízre éhezô földjeinket, miután a sáskák végigjárták, és vérré vált a víz kutunkban.

Ennek elkerülésére sem birkát, sem földet nem veszünk, kutat nem ásunk.

Mindezen a szokásos tojásos ejdeentellektüel fanyalgáson túl, szép volt és békés. voltak lunamama könnyek, könnyekig menô "ki legyen luna tanúja" verseny tesó és majdnem-keresztapa között, meghatódott lunapapa, meséldelmilyenlesz beszélgetések. Ez volt az igazán családi hétvége.

A nemegyházi esküvôrôl lunapapa véleménye viszont olyan igazi hitrôl árulkodik, ami ide illik. Aki nem érzi lelkében a szükségét  hogy templomban esküdjön, az inkább ne tegye. Azt hiszem ez volt a feloldozás.

És persze a hatalmas kérdés: "nem kellene megismernünk a családodat?" azt hiszem nem voltam meggyôzô az apukák inkompatibilitásáról. Majd beszélgetnek Jókairól. Remélem Jókaiba egyikük sem képes valamit belemagyarázni a világépükbôl.