Van három autós sztorim:

1.
Tatabánya-Budapest M1 km38 balpálya. Szürke Mercedes nagyon siet, rámvilant bár nekem nincs hova mennem, jobbra kamionok. Az elsô adandó helyen kimentem jobbra két kamion közé, majd azonnal vissza mögé, illetve közé és egy Suzuki Ignis közé. Nekem ez eddig nem járt semmilyen sebességcsökkenéssel, ha a Suzukit is elengedem, akkor viszont vissza kellett volna lassítanom 110-re, ráadásul volt egy biztonságos hely kettejük között. A Suzukit felháborítja, hogy én bejöttem közéjük, és belejön a csomagtartómba, villog feleslegesen, láthatja hogy nincs hova mennem. A következô adandó helyen újra kimegyek jobbra, elengedem a Suzukit, és azonnal vissza is megyek mögé. Eddig szerintem mindenki csak nyert, én folyamatosan tartottam a 140-es tempómat, a Mercedest talán 300 méteren kényszerítettem lassításra, a Szukit talán további 400 méteren.
A Suzukis megy elôttem, majd fékez egy hatalmasat, mivel elé kijön egy kamion. A kamion a Bicskei kijárat elôtti komoly emelkedôn elôz (a kaptatósáv elôtt kezdi az elôzést, majd van olyan pillanat, hogy a három sávban kamionok vannak egymás mellett, mivel a legelsô és leglassabb kamion kiment a kaptatóba, a haladósávban haladó kamion maradt, az elôzôsávban pedig maradt a kamion), ami szerintem sem teljesen normális dolog, de el szoktam nézni nekik, ôk ott dolgoznak. A Suzukisban viszont elpattan valami, dudál, villog, indexel, dudál, és amikor a Bicskei kijárat elôtt a kamion befejezi az elôzést (cca 1km hosszan elôzött), melléérve az utas a jobbegyen rázza az ökklét, majd a kocsi kimegy a haladósávba a kamion elé és elkezd cicázni vele, ráfékezget, emberi kezek nyúlnak ki a kocsiból mutogatva.
Én elmentem mellettük, és ugyanaz a Suzuki a 17-es kilométernél ért utol újra, éppen ott, ahol a legnagyobb a káosz, és legközelebb engem a Törökbálinti kijáratnál tudott megelôzni, majd mögötte haladtam egészen az Osztyapenkóig, ahol dugóba fulladtunk, és elvesztettük egymást.

2.
Tatabánya-Budapest M1 km27 balpálya. Kék Volkswagen nagyon nyomul mögöttem, haladóban nagypénteki szoros kamionforgalom, én tartok egy 140-es átlagtempót, mindenki halad. A Volkswagen ahol csak tud megpróbál jobbról elôzni, de a kocsi feléig sem jut sosem, hiszen ha veszteség nélkül lehetne én is elengedném, de közben elôttem is haladnak. A VW sofôrje ideges (fehéring nyakkendô), végül kis sebességveszteséggel elengedem, elôttem is folytatja ezt a tevékenységet, jobbról megelôz egy öregecske Hondát, majd amikor azt hinném, hogy eltûnt, feltûnik két kamion között jobboldalt, a kamion lökhárítóján autózva. Teszek egy gesztust, visszaengedem magam elé, annak ellenére, hogy csak komoly sebességvesztéssel tehetem meg, de nem akarok magam mögött tudni egy ideges embert. Él vele, kijön elém (megköszönni nincs alkalma), majd haladunk, ô megpróbálja jobbról megelôzni az elôtte haladót, de sikertelenül, 100 kmh környékére kell visszalassítania, itt már nem engedem vissza, mert ez túlontúl veszélyes lenne, mögöttem szorosan jönnek.
A VW onnantól kezdve a hátam mögött cikázott, igen sokat veszítve a jobbról elôzésekkel. Az Budapark kijáratnál már három autóval megy mögöttem, de a km17-es traffipaxig leküzdi ezt, rámtapad. Traffinak lassítok, ezt ô nem érti, villog, nincs hova mennem jobbra, de nem akarok sztárfotón szerepelni (noha majd fél éve nem láttam villanni a két pest megyei traffit, de az ördög nem alszik), miután elhaladtam a traffi mellett felveszem a 150-es tempót, a VW láthatólag meg van elégedve. M1-M7 közös szakaszán a forgalom lelassult, de ezt nem hitte el, így elkezdett cikázni.
Legközelebb a Hegyalja úton a pirosnál állt mögöttem, majd végül beengedtem magam elé az Erzsébet hídon, hogy lemehessen a rakptartra.

3.
Budapest Budaörsi út-Petôfi híd. Négyes Golf nyomul mögöttem a dugóban, ha nem megyek be egy keresztezôdésbe, mert nem akarok benne ragadni, dudál. Ha beengedek valakit, káromkodik. A lökhárítómon autózik, ideges, de nem tudom elengedni. Végre kicsit tisztul a forgalom a Fehérvári utat keresztezve, cikázik, és valóban, a piroslámpánál elôttem van, noha a legszélsô sávban. Látom ôt cikázni, sávokat váltogatni, majd a Petôfi hídon beengedtem magam elé a külsô sávba.

Van egy régi szállóige, amit Apukám egy régi kollégájának mondott a bíró, amikor elítélte. A kolléga hivatásos sofôr volt, egy ködös napon kitolta az UAZ orrát a Budaörsi útra és belement egy kismotoros, aki meghalt. A bíró, azt mondta neki: "Aki autóba ül, az fél lábbal a sírban fél lábbal a börtönben van" ehhez késôbb társult egy kiegészítés is, "tehát ha épséggel szállsz ki egy autóból, akkor szerencséd volt." Mióta a kamaszos lendület kifogyott belôlem eszerint az elv szerint vezetek. A leggyorsabban próbálok haladni azon a 180 kilométeren, amit minden nap muszáj megtennem, de mindig szem elôtt tartva a biztonságot. Iparban dolgozom, tudom mit jelent a veszélyes üzem, eszerint próbálok haladni. Hatékonyan és biztonságosan.

Amikor lunát tanítgattam vezetni, fogalmaztam meg azt, hogy a biztonságos sebesség az, amivel te biztonságban érzed magad, és nem veszélyeztetsz másokat sem. Többszázezer levezetett kilométerrel a hátam mögött nem szégyellek kimenni a jobbsávba és nyolcvannal menni, ha úgy érzem, hogy az aktuális szellemi, frissességi, állapotom és az útviszonyok nem engednek meg nagyobb sebességet. Nem szeretem az agresszív sofôröket, nem szeretem a jobbról elôzôket, van akinek a viselkedése arra sarkall, hogy mindenáron elengedjem, van akit akkor engedek el, ha ez nem jár sebességvesztéssel számomra, és vannak akiket szeretek magam mögé hagyni. Elôrerohanni 180 kmhval és visszaállni a közös tempónkra, ami szerint sosem érhet utol újra. Ritka, de szeretek közösen haladni autókkal. A Bp-Tatabánya úton vannak autók, akiket megismerek, akik megismernek, tudjuk egymásról hogy hova megy, hol kanyarodik le Tatabányán, felveszünk egy közös sebességet, és együtt haladunk.

Ezek az autósok, akiket itt elmeséltem nem voltak nálam hatékonyakabbak, pedig veszélyeztettek másokat. Természetesen ez nem általános, a nagy sebességgel suhanó autók jelentôs része gyorsabb lesz nálam, de bizony egy sofôrnek fel kell tudnia mérni, hogy mennyit nyer és mennyit veszít egy-egy akciójával. Mások veszélyeztetése veszteség, hamarabb odaérni pedig csekély nyereség.

Rendszeresen olvasom az autózz! blogot, és sokszor szörnyedek a kommenteken, ott vannak az önkéntes igazságosztók, akik engem sem szoktak elengedni, sosem megy ki a haladósávba, mert 130 a megengedett, neki joga van ott haladni. Ott vannak azok az igazságosztók, akik szerint a másik igazságosztót meg kell leckéztetni, idegesíteni, bosszantani, megelôzni jobbról, mert ha lehet, akkor neki is lett volna alkalma rá. Hajlandóak egymást veszélyeztetni, mert hisznek abban, hogy van egy mozdíthatatlan jó, hol a szabályok, hol az, hogy a sikereseknek nyerni kell. Mindenki nyerni akar, de nem biztonságot, hanem perceket, és métereket.