Erdôberdôtôl kaptam, még jóval azelôtt, hogy ezt megfilmesíteni a huszonegyedik század magyar mûvészete szükségesnek ítéltette. Ugyanakkor azután -mármint azután kaptam- miután a könyvet a huszonegyedik század magyar mûvészei a huszonegyedik század magyar világát jelentô világot jelentô deszkákra emeltette. Ez az a könyv, amin be kell szarni. Nem ezenbekellszarni, hanem Ezen Be Kell Szarni, ez Letehetetlen, egyszerûen erre a pályára lökték azok, aki erre a pályára lökni képesek. Ha nem ezen kellene beszarni, akkor kellene máson, de mindenképpen ugyanilyenen, mert idôrôl idôre kell egy felháborítóan dekadens regény, egy felháborítóan feketefehér valami, ami lemezteleníti a mi lichthof-európánk mindennaposnak álcázott mocskait. Makk Károly esôi Trier díszletében, Kis Magyar Zabhegyezô. Kafka wannabe - Kundera utóérzés. Fekete-fekete giccs, a fekete kétszázötvenhat árnyalata, feketétôl egészen a feketéig.

Kortalan és tértelen, tetszôlegesen lehetne tologatni idôben, egészen hosszan a hatvanas-hetvenes évekre tettem a könyvet, míg végre egyszer ki nem mondta hogy rendszerváltás, amitôl gondolom újfent be kellett volna szarni, csak éppen semmit nem visel magán a rendszerváltásból. Térben is szabadon tologatható, mert az egész könyv lehetne lengyel, cseh, román fordítás ugyanennyi erôvel. Ezt a könyvet már megírták 1847-ben, ez a könyv a Vanity fair keleteuropizálva, fekete zsírkrétával besatírozva.

Miért éppen ez a könyv, most? Mert semmilyen, mert azonosulható, mert illeszkedik abba az elképzelésbe, ahogy láttatni szeretnénk magunkkal magunkat, szeretnénk terhelt múlttal igazolni az igazolhatatlan jelent, szeretnénk többet belelátni a körülöttünk és általunk semmilyen világba. Semmilyenné tett giccsvilág.

Ellentmondásnak tûnik, hogy mindeme sötét és beteges világ lehet giccs, hogy meg lehet alkotni a polcon sorakozó aránytalan porcelánfigurák világát ilyen színekkel, lehet a mélynek álcázott gondolatokkal felületesebbnek lenni a felületesnek célzottnál. Pedig ez a legnagyobb önbecsapás, amikor cigarettafüstbe ágyazott mélyértelmiségiek kókadoznak dekadens gondolatok felett, amikor a magaskultúra fenegyerekei minden létezô médián át belerobbantanak az arcunkba igaznak vélt közhelyeket, amikor kézrôl kézre adunk egy Ezen Beszarsz Letehetetlen könyvet, akkor mi leszünk a giccs játéktere.

Kellett ez nagyon, kell ide a vadkeletre egy kis önámítás, hogy van, amirôl csak mi beszélünk, csak a mienk.