Nálunk. Mármint a gyárban. Az én üzememet bezárják, hat év után megszûnik a gyártás, a gépek sorsa egyelôre ismeretlen. Nem felfüggesztik, hanem megszüntetik. Szomorú dolog. A válság csúcsa elôtt még beruházásról beszéltünk, újabb gépsorról, létszámemelésrôl. Akkor még az egymillió eurós beruházás nem számított nagynak, most a függôben lévô ötmillió forintnyi alkatrészmegrendelésünk is gondnak számít. Sic transit.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal hat éve dolgozom itt, közben tulajdonost váltottunk, beolvadtunk, gyorsan és bizonytalanul másztam felfele a ranglétrán, két fônökömet búcsúztattam el, most pedig kifogyott alólam a gyár is. Jó volt, embereket ismertem meg, olyan dolgokat tanultam meg, amikrôl senki sem hitte hogy van hozzá affinitásom, többször találtak alkalmasnak olyan dolgokra, amikre magam nem hittem volna, hogy alkalmas vagyok, de helyt álltam. Most pedig a gyáron belül áthelyeznek, újabb terület, újfent bizalmat vetnek belém. Újabb sor a CV-ben.