Utolsó kommentek

  • enamel (törölt): Respect. De hogy népszerű ezzel nem leszel, az 7cencség. :) (2011.02.14. 14:56) Az arany középszer
  • Gundel a Marson (törölt): Nostehát: Az áldozat azt mondta, hogy ő már megbocsátott. Azaz lezárta magában a dolgot. Innentől... (2010.01.26. 19:17) Pedofília és Polanski
  • Gundel a Marson (törölt): Na, ebbe majd bekapcsolódok. Jó hosszú cikk. Polanski nem pedofil. Egyelőre ennyit. (2010.01.25. 20:46) Pedofília és Polanski
  • szomorutojas: @tesz-vesz: a szomorú szó szerintem nagyon szép, van benne valami a hangulatfestô szavakból. Illes... (2010.01.24. 12:57) Pedofília és Polanski
  • tesz-vesz: @szomorutojas: és miért lettél szomorú? (2010.01.23. 21:58) Pedofília és Polanski
  • Utolsó 20

Kultúra

Embernek fia

2009.07.05. 13:03 :: szomorutojas

Augusto Roa Bastos könyvére sokáig fogok emlékezni, nem csak mert jó (az), hanem mert azt olvastam a munkahelyemen abban az utolsó három napból kettôben, amikor a számítógépet már nem használhattam. A modern ostobaság és a dél-amerikai mítoszok keveréke lett az a három nap.

Amikor dél-amerikai regény kerül a kezembe, pláne olyan, amiben a mítosz és realitás keveredik, elkezdek küzdeni a Száz év magánnyal. "Nem szabad ahhoz hasonlítani, nem, nem nem." ez jár a fejemben, de -mint ebbôl is kiderül- hiába. Bastos regénye jó, a narrátor az események kortársa, egyes fejezeteket a narrátor szemszögébôl írja, másokat pontosan úgy, mintha a narrátor hallotta volna valakitôl, mintha lejegyezte volna az egyéni és kollektív mítoszokat.

Egyetlen kedélyes pillanat nincs a könyvben, csak ugyanaz az álmos gomolygása az életnek, ami a lassúságától nem lesz kevésbé kegyetlen, mintha rohanna. Pontosan olyan Paraguay, mint keret a történetben, amilyennek mi láttuk a nászutunk utolsó hetében. Álmos, napégette, kegyetlen, ahol a tereré iszogatása az életbenmaradás része, és nem élvezet. Száraz, tikkadt, egykedvû, és közben folyik az élet, egy ôrült háború, amiben egyszerre három szomszédos országot támadtak meg, amikbôl kettô földrésznyi. Egy háború, amiben a férfilakosság fele meghalt. Egy ország, aminek spanyol a hivatalos nyelve, de vannak harmadik generációs németek, akik egy szót sem beszélnek spanyolul, a lakosság egy másik része pedig guaranít beszéli, a spanyolt töri. Egy ország, ami csak ilyen és olyan oldali diktátorok között válogat, de nem is egy jobb élet reményében, csak megszokásból.

Ettôl a könyvtôl nem szerettem volna meg Paraguayt, de beleláttam azt a várost, amit úgy megszerettünk, hogy a lottóötösünkkel odamennénk. Láttam benne azt a másik várost, amirôl csak onnan tudni, hogy nem spanyol koloniális skanzen, mert naplemente után robogókkal telik meg. A chaco pedig éppen olyan Bastos tolla alatt, mint amilyennek mi láttuk Filadelfiában, és a tízórás úton Asunción felé.

Kellett ez a könyv, az utolsó munkanapjaimat összekötni azzal a tavalyi boldog hónappal, a saját kesergésem helyett életnyi szomorúságot olvasni, rossz perceket egy jó könyvvel elütni. Nem száz év magány, de nem is akart az lenni.

2 komment

Címkék: irodalom mitosz fülszöveg

www.vatera.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://tojas.blog.hu/api/trackback/id/tr451227753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.