Lengyel meló

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

  • enamel (törölt): Respect. De hogy népszerű ezzel nem leszel, az 7cencség. :) (2011.02.14. 14:56) Az arany középszer
  • Gundel a Marson (törölt): Nostehát: Az áldozat azt mondta, hogy ő már megbocsátott. Azaz lezárta magában a dolgot. Innentől... (2010.01.26. 19:17) Pedofília és Polanski
  • Gundel a Marson (törölt): Na, ebbe majd bekapcsolódok. Jó hosszú cikk. Polanski nem pedofil. Egyelőre ennyit. (2010.01.25. 20:46) Pedofília és Polanski
  • szomorutojas: @tesz-vesz: a szomorú szó szerintem nagyon szép, van benne valami a hangulatfestô szavakból. Illes... (2010.01.24. 12:57) Pedofília és Polanski
  • tesz-vesz: @szomorutojas: és miért lettél szomorú? (2010.01.23. 21:58) Pedofília és Polanski
  • Utolsó 20

Kultúra

Az arany középszer

2010.02.27. 22:39 :: szomorutojas

Mert a középszer ma újra értéket teremt, szórakoztat, ítéletet mond. Arany minden szavuk, hisz méltóvá válni a középszerûséghez könnyû, éppen azt kell tenni, ami a legkedvesebb: semmit. Nem kell olvasni (még a végén modoros szavakkal bôvítenénk a szókincsünket), nem kell értelmezni, nem kell érteni valamihez, sôt semmihez kell érteni. Nem rombolás ez, hanem értékteremtés, "Az újdonság az igazi érték"1, "Az erkölcsi értékek kérdésesek"1.

Véleményformálás, vagy sokkal inkább kiszolgálás. Lám, sokan vagyunk, mi (és csakis mi), akik felismerjük, hogy a szókincs felesleges fényûzés. Mi, akik felismerjük, hogy a helyesírás butaság, csak a mondanivalónk elferdítésére jó, lám Nádasdy.  Mert késsel-villával kulturáltan enni nehéz, elveket faragnak hát arra nézve, miért is nem kell. Ôk "úgy esznek, ahogy az jól esik", mitöbb "úgy esik az jobban", esetleg "még elegáns helyen is lehet kézzel enni". 

Mégis nagy erôkkel -egyetlen eszközükkel a szégyen vélt erejével- védik azt a pár szót az elferdítéstôl, amit sikerült az általuk fogyasztott médiából magukhoz venni (pedig.. lám Nádasdy). Noha erôsen védik azt a pár szokást, amit magukévá tettek más kulturákból, ami nekik szokatlan, az modoros, kipellengérezendô, amit nem tanultak meg, felesleges ostobaság. Mert az a szarvers, amit nem értenek (ugyan... amit nem lehet érteni), mert az a szemfényvesztô, kókler, rabló kortárs mûvész, akit nem értenek (akit nem lehet érteni).

Mindig voltak ilyenek, hangadók is voltak közöttük mindig, hiszen ebbôl táplálkozik a proletár öntudat, ebbôl táplálkozik a minkaztán olyat, ez a forrása és eszköze a commedia dell'artenak. A rajongóik pedig méltó leszármazottai a piaci kofáknak, akik oly nagyon élvezték, amint a Dottoret orránál fogva vezeti Arlecchino. A commedia dell'arte aztán lassan bevándorolt a kôszínházakba, a piaci mutatványosokat színészek helyettesítették, színházba pedig nem megy a kofa, legalábbis mióta nem kötelezô, semmiképpen.

A középszer most újra értékteremtô lett, újra elindul a piacról, már megkívánt színvonala lett a középszerûség hangoztatásának, a másság (aminek fokmértéke kizárólag a középszertôl eltérés) kigúnyolásának kellôképp vitriolosnak kell lennie, a másság elítélésének helyeslô visszhangra kell találnia, máskülönben hogy lenne teljes ez a piaci komédia. Ha nem jelennek meg a szereplôk között azok, akiket szûk horizontjukon látnak, elégtelen a gúny, elmarad a kacaj (hát hol marad a Capitano?). Ha nem csúfolják ki elégségesen a gúny aznapi tárgyát, a hiányérzetet a közönség önjelölt tagjai vetik közéjük. Sok tere van a hôzöngésnek, sok iránya a gúnynak, hisz ma már senki sem középszerû igazán, hisz ez az "Önmegvalósítás" és a "Szeresd magad" kora.

Önmegvalósítanak, szeretik magukat a piaci kofák: amely ismeretet biztosnak, teljesen magukénak vélnek tudni, arról úgy érzik, az a megkérdôjelezhetetlen igazság, az egyetlen, az üdvözítô. Mással nem vitáznak, hisz azok ostobák, nem lehetnek az igazság birtokában, lehetetlen, hisz az igazság birtokában egyedül ô van. Ô tudja milyen az igazi olasz étel, ô tudja milyen az igazi disznótor, ô tudja ki magyar, milyen gumi kell télen, ô mindent tud, legalábbis azt a keveset nagyon magabiztosan, a kételkedés legkisebb jele nélkül. Mert a kételkedôk és óvatosan közelítôk hozzáállása csak akkor kívánatos, ha a saját mûveletlenséget kell vele takargatni (lám Nádasdy).

Értékteremtô lett, mert az értékmérô "Lázadj! Hódítsd meg a világot! Versenyezz! Gyôzz!"1, ha pénzed van, értékes vagy, ha értékes vagy, igazad van, mert miként másképp lehetne pénzed? Ha nincs pénzed, akkor tudod ki miatt nincs pénzed, azok a fránya mások, akiknek van pénze, na azok tehetnek róla, a te értéked a szerény becsületességed. Ide velük, ide a másokkal hadd csúfoljuk, hadd pellengérezzük, élesítsük a nyelvünk rajta. Egymásnak feszül a középszer is idôrôl idôre, hisz megfigyelni, csendben lenni, gondolkodni nincs ideje.

Dühöng a középszer.

 

(1Hankiss Elemértôl kölcsönzött értékszavak.

1 komment

Címkék: blogkerdes

www.vatera.hu

Pedofília és Polanski

2009.10.03. 15:58 :: szomorutojas

Valahol a pszichológia fejlôdésében a gyermekkori traumák kihatása a felnôtkorra szépen lassan bizonyított tény lett, így a gyermekkor fokozott védelme egyre nagyobb hangsúlyt kapott a modern nyugati társadalmakban.

Ettôl teljesen függetlenül a gyermekkori halandóság sikeres csökkentésével megjelent a családtervezés fogalma, ami azt takarja, hogy a megfoganás és a felnövekvés igencsak valószínû ok-okozat.

Szintén ettôl függetlenül a modern nyugati társadalmakban kialakult egy egyre stabilabbnak tûnô értékrend, amely szerint a felnövekvô gyermekeket minél nagyobb gazdasági jólétben, minél nagyobb gazdagságban és minél hosszabban kell nevelni, hogy a társadalomnak kellôképp hasznos tagja legyen, a befektetéssel arányos magas jövedelme folytán pedig nagyobb értéket képviseljen.

Ennek egyik következményeképp a jog a szexualitásra alkalmasságot elválasztotta a biológiai alkalmasságtól, és egy másik biológiai folyamattal, az átlagosan elvárható társadalmi éréssel hozta párhuzamba. A társadalmi érettség és szellemi érettség szükségszerûen korrelál, mivel a kor elôrehaladtával a felhalmozott tudás minél nagyobb részét képes megszerezni, ennek következtében egyre alkalmasabbá válik arra, hogy a társadalomban elfoglaljon valamiféle önálló helyet. Tehát ma nem akkor vehet részt szexuális élményben egy ember, ha biológiailag alkalmas, hanem akkor, ha a feltételezzük róla, hogy érett rá. Ezen jogi fejlôdési foknak az alapja a fent említett három ok:

  • a pszichológia szerinti gyermekkor vége
  • a várható (és fennmaradó) gyermekáldás gazdasági igényeinek kielégítése
  • a társadalmi felnôttkor elérése, tehát a modern elvárások szerinti gyermeknevelésre való alkalmasság

Egyértelmû, hogy ez a folyamat relatíve újdonság, ráadásul folyamatosan változik, valamiért egyre kiélezettebb erre a társadalom, elég az elmúlt hetek híreit megnézni, Brazíliában egy apát tartóztattak le, mert megcsókolta a lányát, egy másik családot meg azért hurcoltak meg, mert lefényképezték a lányukat fürdés közben. Fontos tehát meghatározni, hogy miként válik áldozattá valaki, mikortól számít áldozatnak.

Az áldozatok között el lehet választani azokat a fiatalokat, akik tudják, hogy a felnôtt mit akar tôlük, tehát a maguk szellemi felkészültségével áruba bocsátják magukat (ami nem egyenlô a prostitúcióval, inkább az idôsebb pénzes emberekhez vonzódó attraktív fiatalok jelenségével mutat párhuzamot, amely nem mutat  nagyobb szellemi fejlettséget mint ha az elkövetô a cukrosbácsit követné). A fiatalok másik kategóriája az, aki teljes mértékben áldozata a felnôttnek, nem tudja az mit akar, és a gyermeki szemmel csábító ajánlat másik oldalát nem látja.

Ez az áldozati oldal, és mind a jog, mind a társadalmi megítélés, mind a pszichológia (esetenként a pszichiátria) számára létezô jelenség a másik oldal is, az agresszoré. Az esetek jelentôs részében az agresszor oldalán nem olyan ember áll, aki tudomásán kívül áldozatává válik ennek a társadalmi változásnak. Nem az arab és indiai kúlturkörben mindmáig természetes gyermekházasságok (gyermekek egymással, vagy felnôttel történô összeházasítása) felnôtteit tartoznak ebbe a körbe, hanem azok -újfent hangsúlyozom, az esetek jelentôs részében- akik valóban pedofilek tehát gyermekkorúakhoz vonzódnak, illetve azok, akik valamilyen okból kifolyólag saját korosztályukkal nem tudnak kapcsolatot teremteni, és szükségük van a kor és a társadalomban már elfoglalt pozíciójuk által nyújtott elônyre.

A határesetek száma is óriási, azonban ezek az esetek jelentôs hányadánál nem jutnak a jog elé, legfeljebb a közvetlen környezet megítélése változik. Az a 19 éves, akinek 17 évessel van kapcsolata nem válik pedofillá, noha a jog elôtt egyikük nagykorú, a másik pedig fiatalkorú. Ugyancsak nem lesz alanya az a 15 éves, aki egy 13 évessel kezd kapcsolatba (akár egy gimnáziumi gólyatáborban), mert valamiképp a társadalmi megítélés legfeljebb megvetéssel kezeli, de semmiképpen sem tartja veszélyesnek. A gimnáziumi tanárt, akinek viszonya van egy diákkal, elítéli a társadalom, de veszélyességét tekintve megoszlanak a vélemények.

Az agresszori oldalon tehát azokat a felnôtteket ítéli el a jog és a társadalom egyértelmûen, akik a gyermekkorúakhoz vonzódnak gyermekkorúságuk, vagy felkészületlenségük miatt. Egyértelmûen nem a szexuális tapasztalatlanság a vonzerô, sokkal inkább az érzelmi vagy testi fejletlenség, amibôl a kettô jog elôtt nem, de társadalomtudományi szempontból egyértelmûen elválasztandó. A testi fejletlenséget keresô, ahhoz szexuálisan vonzódó felnôttek számára komoly piac van a jog elôtt felnôtt nôk között. Elegendô a lolita szóra (ami már régen elvált Nabukov regényétôl) rákeresni, és egészen komoly kínálat van azokból a lányokból, akik akár lehetnének kiskorúak is, de testük mutogatása megáll a jog elôtt. Vajon ez kiskapu a rendszeren a gyermekekhez vonzódóak számára, vagy azok, akiket a gyermekhez szexuálisan vonzódnak kimondottan a jogi szempontból gyermekeket keresik? 

A lolita képeket nézegetve látszik, hogy a gyermekséget akarják hangsúlyozni a képek készítôi, a lányok copfot viselnek, sablonos gyermekszínû szobákban vannak, nem ritkák a környezetben a plüssállatok, minden azt akarja hangsúlyozni, hogy itt kislányokról van szó. Tipikusan nem hivalkodó fehérnemût hordanak, testtartásuk sem akar hivalkodó lenni, legalábbis nem a hivalkodásnak abban a vizuális értelmében, amit a pornográf tartalmaknál a felnôtteknek számító nôktôl megszoktunk.

Természetesen a fejletlen testhez vonzódásnak van az az extrém formája, amilyen fejletlent már nem lehet nagykorúak között találni. Ennek az szélsôséges ízlésnek már nem tud eleget tenni fejletlen nagykorú, ezek az agresszorok a pedofilok, akiket a társadalmi megítélés annak tart, azok, akik kizárólag gyermektestûekhez vonzódnak, akik ráadásul kizárólag fejletlen személyiséggel és fejletlen testtel tudják elképzelni az együttlétet. 

Egy kis kitérô:

Ezzel gyökeres ellentétben áll az a kép, amely a napokban lett híres, amin egy egyértelmûen gyermekkorú lányt felnôttesen kihívó pózba állítottak. A képen egyértelmû és szándékosan hangsúlyozott az ellentét a lány kora és a póz között, tehát a célja és célközönsége is egyértelmûen más, mint a gyermekeket (vagy jogilag felnôtteket) gyerekként beállító képek esetében. 

Valószínûleg ez az a kép, amit a valódi pedofil elképzel, a felnôttként viselkedô gyermek.

Kérdéses, hogy agresszor lett -e a fénykép készítôje pusztán a fénykép elkészítésétôl, és áldozat lett -e a fénykép alanya. Fôként annak tükrében érdekes ez, amiképp meghurcolták a saját lányukat fényképezô családot ld. fent.

Az agresszorok másik köre az, aki azért létesít kapcsolatot gyermekkorúakkal, mert a saját korosztályával nem tud. Olyan fiatalokat keres, akik nem utasítják vissza, hiszen pusztán a kora, és az anyagi függetlensége vonzó. Ezt a típust nem a testfelépítés vonzza, hanem valójában a szellemi kiskorúság, ami nem jár szükségszerûen külsôre testi fejletlenséggel, amiképp a nagykorúság sem jár szükségszerûen fejlett testtel. A pedofilok egy másik köre szexuális kapcsolatot nem is keres, csak szoros érzelmi kapcsolatot gyermekkorúakkal, ami ettôl megszûnik büntethetônek lenni, azonban pontosan ugyanaz a jelenség.

Újabb kitérô:
Érdekes módon az alapvetôen férfiközpontú szemléletünknek köszönhetôen azt hisszük -és eddig én is csupán a gyermektestû lányokról írtam- hogy a gyermekekhez vonzódás (akár szexuálisan akár csak érzelmileg) kizárólag férfi tulajdonság. A nyugati társadalmon belül is megoszlik a megítélése, ha egy fiatalkorú fiú szexuális kapcsolatot létesít egy felnôtt nôvel, azt sokkal kevésbé tartjuk a gyermek fejlôdésére veszélyesnek, legalábbis Európa eddig ebbôl a szempontból megengedôbb. 

Emellett a fiatal fiúkhoz vonzódó férfiak esetében még súlyosabb a társadalmi megítélés. 

A jog minden esetben az agresszort bünteti -ezért használtam én is ezt a szót-, mivel egy felnôttôl elvárja, hogy tiszteletben tartsa a jog és a társadalom azon szokásait, ami életkorhoz köti a szexuális kapcsolatot. Abban az esetben is elvárás ez, amikor a gyermek látszólag tudatában van a szexuális hatásának, illetve tisztában van a szexualitás mûködési mechanizmusával.

A kérdés azonban bizonyos esetekben nyitott, mi is a büntetés oka és célja. Alapvetôen (ld. pszichológia) az a feltételezés, hogy az egészséges szellemi fejlôdésnek a megfelelô korban és megfelelô módon átélt szexuális élmény fontos része. Az a felnôtt, aki ezt a természetes folyamatot megzavarja, egyértelmûen alanya a társadalmi bosszúnak, illetve mivel feltételezhetôen a magatartása nem változik, az elkülönítése preventíven is fontos. 

A konkrét esetben azonban két dolgot szögezhetünk le: Polanski az eset óta eltelt 30 év alatt nem követte el újra a cselekményt, tehát feltételezhetôen ha vonzódik is a gyermektestûekhez, ezt sikerült a jog elôtt feddhetetlen módon kiélnie, a prevenció tehát ez esetben (a fogalmi zavar is izgalmas, utólagos prevenció) értelmetlen.

A másik a társadalmi bosszú, ami az egészséges fejlôdés megzavarása felett érzett düh vált ki. Azonban szintén az idô nem igazolta ebben az esetben a megzavart fejlôdés káros hatását, lévén hogy az áldozat felnôtt, és felnôtt személyiségként sem kívánja az elkövetô megbüntetését. A bosszúnak ezen részét ugyancsak árnyalja, hogy a gyermek már nem volt szûz amikor Polanskival találkozott, tehát az egészséges fejlôdését már megzavarta korábban egy ismeretlen. Ez nem csökkenti a tettet, ugyanis feltételezhetôen Polanski nem tájékozódott errôl, és mérlegelt ennek tükrében, feltételezhetôen ugyanúgy elkövette volna tettét, ha a kislány szûz. Ha analógiát akarnánk keresni, a bosszú szempontjából -ugye a fejlôdés megzavarása- ez olyan, mintha egy kirabolt házat újra kirabolna valaki. (az analógia nem az áldozat szempontjából jó, hanem a bosszú indoka szempontjából)

Polanskit ennek ellenére természetesen utol fogja érni a társadalom bosszúja, egyrészt mert a modern társadalmak kitartanak amellett a többször cáfolt gondolat mellett, hogy a büntetés visszatartó hatású a többi potenciális elkövetô számára, másrészt mert híres, és a jog elôtti egyenlôséget nem is lehet szebben kifejezni, mint egy híres ember ellen 30 éve hozott ítéletnek a végrehajtásával.

199 komment · 5 trackback

Címkék: gondolatok fogalmak magatartas mitosz

Akik nem születtek katonának

2009.09.06. 13:13 :: szomorutojas

Harcolni kell, a fronton kell lenni, az igaz emberek, az igaz kommunisták ott vannak, aki nincs ott, azt szégyellni kell. Szincov felesége jó ember, ô magától ment, Tanya férjét ki kellett küldeni, Szerpilin fia is a hátországban talált jó kis állást, hát ôt is ki kellett küldeni, kimentek meghaltak, és csak kicsit bánkódunk. Szimonov elhitette velem, akinek egyértelmû, hogy drágább a rongyélet, hogy a fronton van a becsület, hogy csak harcolni szabad. Szimonov elhitette velem, hogy hiába kezdôdött a háború szakképzett tisztiállomány nélkül, hiába végezték ki a polgárháború után az akadémiát végzett tisztek jelentôs részét, de meghalni meg kell. A hátország éhezik a frontért, hadianyagot gyárt, olvassa a hadijelentéseket és az elesettekrôl szóló leveleket. Senki sem halhatatlan, a regény mégis megy tovább, hogy mehet tovább a regény a fôszereplô nélkül, hogyne mehetne tovább, amikor a háború folyik, amikor mindenki elesik, miért hittem, hogy pont ô nem halhat meg, miért hittem hogy a regény vége Berlin. Miért miért, mert nyugati regényeken edzôdtem, hepiend nélküli regényt csemegének tekintek, de nem vártam volna Szimonovtól.

A háború mindent felülír, akik békeidôben ellenségei voltak Sztálinnak, azok most hadtesteket vezetnek, akik barátok voltak, most büntetôszázadban vannak, akik meghalnak hôsök, akik élnek élnek, de semmi több. Mindent felülír, átváltozik mindenki, de egy dolog nem változik, mindenki fél, csak van aki úrrá lesz rajta, mindenki fél a haláltól, és attól lesz hôs, hogy elsôként kerekedik felül a félelmén.

Nem ismerünk meg sok embert a regényben kavargó névkavalkádból, azokat is csak úgy ismerjük, amilyenek a háborúban lettek. Nem tudjuk kik voltak, de tudjuk mit csinált belôlük a háború, tudjuk mivé lettek. Értelmet nyert a háború szó, többet, mint a híradókból, többet mint az amerikai hôsös filmekbôl.

4 komment

Címkék: irodalom fülszöveg

Aranyhalacska

2009.08.26. 00:02 :: szomorutojas

A híres afrikai származású amerikai jazz-zongorista mesél gyermekkoráról és kalandos fiatalságáról a siker felé vezetô úton lehetne, de lehetne Amerika a szabadságot és sikert hozta el a gyermekrabszolgaságot és nyomortanyákat megjárt fiatal nônek meg lehetne még mennyi minden más is. Clézio pedig nem bulvárt írt, nem is sikertörténetet, mert a siker nem feltétlenül az, hogy valaki egész életében áldozat, aztán egyszercsak a szerencse áldozata lesz, de ugyanannyit tesz érte, mint korábban a szenvedéseiért. Mert a lány áldozat, hol a jószívûség, hol a rosszindulat, hol a szexualitás, hol a siker áldozata, nem volt még ennyire passzív hôse még regénynek, lehetne Svejk, de még az is hiányzik belôle, hogy megbújjon az élet alatt és az elsuhanhasson felette a történelem.

A lánnyal történik minden, sodorja az élet, és csak azért érdekes, mert mi, akik könyveket vásárlunk annyiért, amennyibôl ez a lány, és a ma is élô ilyen lányok napokig élnek, mi nem kerülünk ilyen helyzetbe, ezért olvasni szívesen olvassuk, noha az utcán elfordulunk és nagyívben kerüljük ôket. Mindaddig míg egyszer-egyszer a szerencse áldozatai nem lesz egyikük-másikuk, akkor pedig kifizetjük a könyv árát azért, hogy adózhassunk a lám ez az igazi mûvészet, csak így lehet manapság tapasztalni, ez az élet sûrûje érzésnek, és másnap harmadnap folytathassuk azt az életet, amibôl egyetlen rabszolgakereskedô sem rángathat ki minket. Nem lehetünk áldozatok, mert a világ ragadozó felén élünk, mi vagyunk azok, akiknek egy kis része megteszi azt, ami áldozattá teszi az aranyhalacskákat és miközölünk kerülnek ki a rabszolgatartók, erôszakolók, inzultálók, gyermektelen leszbikusok. De a jószerencsét is mi hozzuk, mi akik kifizetünk kéthavi nyomorgást egy koncertért, és szeretjük az utca egzotikumát.

Node egyszercsak eljön az a kulcsmondat, amiért az egész mû más lesz, mint egy városdzsungel tarzantörténete, aranyhalacska szerint az áldozatok a hibásak, mert áldozattá lesznek, és engedik, hogy rajtuk élôsködjenek. Ha nem lett volna minden más, igazán megnyugodhatnánk, hiába adjuk mi a talajt az áldozattá váláshoz, hiába adjuk ki magunkból az áldozattá tevôket, igazából az áldozatok a hibásak. Mi biztosan nem kerühetünk oda, mi nem vagyunk áldozatok, sôt, áldozunk magunk is, mûveltség szükség oltárán. Nyugodhatnánk bele ebbe is, de a teljes nyugalomhoz már megszerettük ezt a lányt, már megsajnáltuk, már drukkoltunk neki, neki most igazán nem az lett volna a dolga, hogy minket így megnyugtasson, mert már belenyugodtunk, hogy ej becsúnya is ez a világ, nem kell minket felzaklatni ilyennel, és pont ott, a könyv vége felé, amikor már látjuk, hogy lesz vidámság a végére, elnyeri a jó a jutalmát, a rosszak meg, nos a rosszak meg elnyerik azt, hogy sosem lettek többek, mint utcai erôszakolók, meg afrikai rabszolgatartók, meg szerencsétlen leszbikusok szerelem nélkül. Majdnem elhisszük, hogy mindez így van, és akkor felzaklat minket ez a lány ezzel, és most már nem is tudjuk, hogy kinek van igaza, mikbe is nyugodhatunk mi bele, hol a boldogság akkor most. Nem is akar ez a könyv megnyugtatni, inkább csak szembeállít a nyugalmunkkal, hogy lássuk, egyformán nyerhetünk nyugalmat a két ellentétbôl, egybe nem kovácsolja ezt nekünk senki, még egy Nobel-díjas sem, mi lesz így.

Kész szerencse, hogy a végén hazatalál ahonnan elindult, ahonnan elrabolták, de már mint hódító, nyugatról, telefonál is,  el lehet feledni az egész nyugtalanítást, keretes a történet, jellemfejlôdés, elô lehet venni újabb könyvet, mondhatjuk Clézio jó író, szeretjük, feltétlenül olvasunk még tôle.

1 komment

Címkék: irodalom fülszöveg

Az utolsó baana

2009.08.11. 18:53 :: szomorutojas

Már nincsenek barnák, vagy inkább baanák, ahogy már nem vagyok Alan Apó. Baanának lenni jó volt, nagy cinkosságban, rosszalkodásban teltek a közös napok-órák. Voltak a társasjátékokban baanaszabályok, olyanok, amik hol nehezítették, hol könnyítették, hol érdekesebbé tették a játékot, de mindig mindkettônkre vonatkoztak; szigorúan. Tôle tanultam meg játszani, veszteni és nyerni, úgy veszteni, ahogy ô, és úgy nyerni, hogy ne bántsam a vesztest, sosem hagyott nyerni, ha úgy jött a kocka, leütötte a bábumat, ha úgy járt a kártya, nyert, sosem akarta, hogy aki vele játszik veszítsen, csak ô akart nyerni. Ketten voltunk baanák, és most egyedül maradtam, én voltam az Alan Apó, ô volt Koky. Csak neki voltam Alan Apó, az egész világon csak neki.

Eljött értem az óvodába, korábban mint az unalmas délután, és elmentünk a Vidámparkba, onnan hívtuk fel Anyuékat, hogy el vagyok lopva. Igazából nem emlékszem erre, de miért pont ezt ne tette volna meg, hisz együtt jártunk biciklizni, elemózsiát vittünk, és kétutcányira otthonról együtt elemózsiáztunk egy téren. Amikor egyedül mentem, sosem találtam meg azokat a helyeket, azok baana helyek voltak, amiket csak együtt láthattunk, el kellett hozzá tévedni, úgy kellett lenni, hogy ne tudjuk hol vagyunk, és akkor voltunk ott. Jártunk autóval is, én mondtam hogy mikor jobbra, mikor balra, és amikor végre eltévedtünk, akkor pont ugyanúgy folytattuk, én találomra mondtam hogy jobbrabalra, és egyszercsak elôkerültünk. El voltunk tévedve egy pár percre, hogy aztán elôkerüljünk.

Nála laktam egyszer hónapokig, baana világ volt, mehettem be a hivatalba hozzá iskola után, vagy várhattam egyedül otthon, nála, nem nagyon fôzött, de mindig volt otthon szardínia, vajaskenyér, cukroscitromostea, akárhány éves voltam, kicsit mindig úgy élt, ahogy én, vagy én éltem mindig kicsit úgy, mint ô.

Sosem lakott egyedül, vele lakott Sztáricz Makovecz Miska Balú, akinek volt farmja és kúriája, ezért ô volt Farmikúri Alajos, de Szólítsatok Csak Lajának, tehát Laja is. Laja a maga fûrészporral töltött méltóságában nagy költô volt, idôrôl idôre költeményekkel örvendeztette meg a családot, csodarímekkel, csodasorokkal. Amikor meg nem baana voltam, hanem indián vagy kóboj, ô csinált nekem tölténytáskát, skalpnak kistáskát, titkos zsebet a kesztyûmbe, kabátomba, amikor hippi voltam, zsebet zseb hátára egy szétfeslett nadrág újabb feslésének takarására,  amikor már dolgoztam, nadrágra felhajtást, ingre gombot. Baanaként szerettem a pici praktikus dolgokat, most is mindig várt engem valami pici felesleges praktikusság, amikor hazamentem, hátdörzsölô kesztyû, pici lakat, nyakpárna utazáshoz.

Nemcsak Koky volt, és baana, ô volt Kalamó is, mert ahogy felnôttem, ahogy változott az életem, megkereste benne a helyét, volt is mindig helye, Kalamózott az antikváriumba könyvekért, szerte a városban ha megmondtam hova kellene menni, nyakába vette a várost, kalamolt, megkereste, elhozta, megszerezte. Tele van a keze nyomával minden körülöttem, a mosogatónk nála lakott évekig az erkélyen, olyannyira kokysan rongyókákkal összekötözve, burkolva, minden antikváriumos könyvért ô ment el, minden plüssállat volt nála kórházban, mert ô volt doktor Koky is minden plüssnek. Ô volt az elsô barátom, és sokáig az egyetlen is, elmondhatatlan sokat kaptam tôle, és én mindig csak egyetlen dolgot adtam neki, szerettem, nagyon.

Most pedig meghalt, Koky, a nagymamám, pedig lett volna még dolga, nagyon sok.

1 komment

Címkék: en

Saramago

2009.08.04. 19:02 :: szomorutojas

 Egymás után olvastam el a Kolostor regényét és a Vakságot, ebben a sorrendben, és  nem mondhatnám, hogy a felsorolásokhoz hasonlóan hozzá kellen biggyeszteni a végül de nem utoljára mondatot, nem azért mert ez volt az utolsó amit olvastam Saramagotól, sôt megkedveltem, de a sorrend a sors fintoraként egyben a tetszés sorrendjét is kialakította. Saramago stílusa lenyûgözô, a mondatok áradásának természetessége, amit már korábban is megénekeltem, gyönyörû, mégis a Vakság, aminek a fülszöveg szerint köszönheti világhírét és talán a Nobel-díját is, túlságosan összhangban van a stílussal. Nem lehetne ez gond, elvégre valahol ennél többet nem is kívánhatna az író, minthogy a stílus és mondanivaló ilyen szépen összefeküdjék, mégis a túlzott összhang számomra elvette mindkettô erejét, azt az erôt amit a kettô némi disszonanciájának vibrálása adhatna, amiképp azt a Kolostor regényében meg is adja. A múltkoriban még fanyalogtam a témaválasztáson, vagy inkább a választott témában nyújtott kevéske újdonságon, eredeti ötleten, most pedig azon fanyalgok, hogy Kisznyuszival teljesen egyetértve a szépen kidolgozott témához illeszkedô eszközökkel nyúlt, mégis a három álatalam olvasott közül legjobbnak azt a regényét tartom, ahol a téma nem akar lenyûgözni, apróságával és az ötlettel válik tetszetôssé Nocsak ilyen témát sem láttam még, a stílus pedig naggyá teszi, ez a Kolostor regénye. A Vakság viszont régi témához nyúl új köntösben, de apokaliptikus víziójához, és ez biztosan modoros kijelentés volt, a stílus olyannyira illeszkedik, hogy az már elvész benne. Nem felejthetô el az a hatás sem, hogy a könyvet Trex ajánlotta, akit a szöveggel mint olyannal ápolt jóviszonya miatt nagyra tartok, majd Kisnyuszi a mindenképpen elolvasandók közé sorolta, akinek ízlését tartom nagyra, tehát ezek a befolyások magasra tették a mércét, lehet hogy csak ennek a magas mércének nem tudott maradéktalanul megfelelni. Oka lehet a fejfájás is, ami az utolsó oldalakat kísérte, de egyszerûen lehet igazam is, és a könyvbôl hiányzott a saramagoi stílus idegensége a témától.

Ezzel szemben a Kolostor regénye zenélt, vibrált a történelmi regény, amit a franciák oly nagyon kedvelnek, persze Saramago nem francia, de a regény aprólékossága elment volna francia történelmi regénynek is, Merle hosszú regényfolyamába is illeszkedne, ha nem Saramago írta volna. A téma és a stílus, aminek én, most itt próbálok emléket állítani a fülszövegben is, az aprólékos munkát egészítette ki, aprólékos gondolatokkal és egész finom író-olvasó fricskákkal, amik nélkül modern regény nem elképzelhetô, mert ki kell lépnie az elmondott szöveg befogadójának merev viszonyából. Olyan elvárás ez a modern regénytôl, aminek elmaradása klasszikussá minôsít egy regényt, vagy manapság klasszicistává, de a módja, ahogy megoldja az író sokat számít. Ezt a más írók által állított magas lécet, a többi írók által állított magas lécekkel együtt magasan viszi Saramago, de az Állati elmékben már megismert téma-stílus kettôsségen és összhangon nem akar túllépni.

Tetszett hát, lám még ezt is megpróbáltam úgy írni, hogy érezôdjön, a stílus hatása alá kerültem, tettem hát egy stíluskísérletet, majd jöhet a kritika.

1 komment

Címkék: irodalom fülszöveg

Embernek fia

2009.07.05. 13:03 :: szomorutojas

Augusto Roa Bastos könyvére sokáig fogok emlékezni, nem csak mert jó (az), hanem mert azt olvastam a munkahelyemen abban az utolsó három napból kettôben, amikor a számítógépet már nem használhattam. A modern ostobaság és a dél-amerikai mítoszok keveréke lett az a három nap.

Amikor dél-amerikai regény kerül a kezembe, pláne olyan, amiben a mítosz és realitás keveredik, elkezdek küzdeni a Száz év magánnyal. "Nem szabad ahhoz hasonlítani, nem, nem nem." ez jár a fejemben, de -mint ebbôl is kiderül- hiába. Bastos regénye jó, a narrátor az események kortársa, egyes fejezeteket a narrátor szemszögébôl írja, másokat pontosan úgy, mintha a narrátor hallotta volna valakitôl, mintha lejegyezte volna az egyéni és kollektív mítoszokat.

Egyetlen kedélyes pillanat nincs a könyvben, csak ugyanaz az álmos gomolygása az életnek, ami a lassúságától nem lesz kevésbé kegyetlen, mintha rohanna. Pontosan olyan Paraguay, mint keret a történetben, amilyennek mi láttuk a nászutunk utolsó hetében. Álmos, napégette, kegyetlen, ahol a tereré iszogatása az életbenmaradás része, és nem élvezet. Száraz, tikkadt, egykedvû, és közben folyik az élet, egy ôrült háború, amiben egyszerre három szomszédos országot támadtak meg, amikbôl kettô földrésznyi. Egy háború, amiben a férfilakosság fele meghalt. Egy ország, aminek spanyol a hivatalos nyelve, de vannak harmadik generációs németek, akik egy szót sem beszélnek spanyolul, a lakosság egy másik része pedig guaranít beszéli, a spanyolt töri. Egy ország, ami csak ilyen és olyan oldali diktátorok között válogat, de nem is egy jobb élet reményében, csak megszokásból.

Ettôl a könyvtôl nem szerettem volna meg Paraguayt, de beleláttam azt a várost, amit úgy megszerettünk, hogy a lottóötösünkkel odamennénk. Láttam benne azt a másik várost, amirôl csak onnan tudni, hogy nem spanyol koloniális skanzen, mert naplemente után robogókkal telik meg. A chaco pedig éppen olyan Bastos tolla alatt, mint amilyennek mi láttuk Filadelfiában, és a tízórás úton Asunción felé.

Kellett ez a könyv, az utolsó munkanapjaimat összekötni azzal a tavalyi boldog hónappal, a saját kesergésem helyett életnyi szomorúságot olvasni, rossz perceket egy jó könyvvel elütni. Nem száz év magány, de nem is akart az lenni.

2 komment

Címkék: irodalom mitosz fülszöveg

Utolsó abszurd

2009.06.25. 21:17 :: szomorutojas

Felmondtam, nagyon sok okom volt rá, talán a legnyomósabb, hogy nem éreztem magam jól, és hogy megtalált engem egy cég, ahol úgy érzem, komoly esélyeim vannak arra, hogy jól érezzem magam. Felmondtam szóban egy pénteki napon, majd írásban hétfôn. 30 nap helyett 11 napnyi felmondási idôvel, mert ennyi idôm van.

Kedden Fônök I. az általam beadott, aláírt felmondást saját aláírásával ékesítve átadta a HR-t szimbolizáló nagylánynak. Ma a tolmácsok gyöngye közölte, hogy a cég ragaszkodik a 30 naphoz. Az aláírása azért díszíti a felmondásom, mert ezzel nyugtázta, hogy megkapta. Nem mondta, hogy elfogadta, csak nyugtázta, hogy megkapta. Ergo az aláírása azt jelenti, hogy 50%-ban egyetért, mehetek, csak nem akkor.

Mert ez egy ilyen zseniális nép, a kínaiak szavakat írnak egy jellel, a japánok szótagot, de mindez kismiska egy németnek. Egyetlen firkantmányban teljes mondatok vannak.

Én július elsején nem fogok bemenni. Pontosabban nem oda.

Update:

Pénteken, azaz július 3.-án megszûnt a munkaviszonyom. A bonyolult német jelképrendszer átértelmezôdik "elfogadom a felmondásod, de csak két nappal késôbbre, pláne ha nagyon ugrálsz". Ezúton is gratulálok a nyelvészet elsô kontextusában változatlan, értelemváltó jelképéért.

 

2 komment

Címkék: munka

Dürrenmatt aki szóval fest.

2009.06.21. 16:06 :: szomorutojas

Középiskolásként rajongtam a A megbízás avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről-ért, ami 24 elhadart mondatból áll, és nagyon élveztem a (szintén Európa kiadású) Ígéretet. A két könyv két véglet: az egyik társadalomkritika, egyetlen mondatba hadart fejezetek, gyors, pörgôs, nyugtalan. A másik piedesztálra állítja a becsületes svájci rendôrt. Mérsékelt tájleírással, karakterkidolgozással és elnagyolással él, látni véltem benne a festôként is alkotó Dürrenmatt szófestészetét. Ami fontos, kidolgozza, ami nem, azt elnagyolt vonalakkal a háttérbe rejti.

Ezzel a háttérrel vágtam neki az elmúlt pár hónapban az Európa gondozásában megjelent hatkötetes Dürrenmatt-sorozatnak. Válogatott elbeszélések a címe, az elbeszélések születésének sorrendjében 1943-tól 1952-ig válogattak. Dürrenmatt éppen úgy ír, ahogy azt elvárnánk egy svájci írótól, egy kicsit színes, pedáns, pontos és célratörô. Minden svájci sztereotípiát bele tudtam látni, milkacsoki és svájcióra, a legbizarrabb témaválasztásához is ugyanúgy nyúl, ugyanúgy ír az ex-náci gyilkosról, mint a görög könyvelôrôl. Ugyanolyan szenvtelen tud lenni a szerelmet keresô prostituálttal szemben, mint a haláltáborból menekült zsidó bosszúállóval. Az idôsíkok véletlenül sem kuszálódnak, egyenes, egyenletes, amikor kicsit nagyobbat ugrik, szinte elnézést kér.

Az egyetlen olyan eszköz, amivel írói érzelmet fejez ki, a központozás. A mefigyelôkbôl extrémen megismert hosszú mondatokat váltogatja tômondatokkal. Ecsetvonások. Rohanó mondatok és finom részletek, élôbeszéd dialógusok és gondolatok kavarognak, máshol pedig klasszikusan megformázott beszélgetések. -mondta szomorutojás.

A drámáról azt írta Dürrenmatt, hogy a festészet és az irodalom keveréke. Én azzal vádolom, hogy minden írása az.

És amirôl szólnak? Nos, az szinte mellékes, életképek, csendéletek.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom fülszöveg

Lengyel meló

2009.06.20. 11:51 :: szomorutojas

Indítottam új blogt, kimondottan az életünk elkövetkezô szakaszának. Jobboldalt lengyel melónak RSS-feedje van.

Tojás élni fog továbbra is.

blog itt.

Szólj hozzá!

Címkék: fejlemeny

Affér

2009.06.13. 13:42 :: szomorutojas

Százas út, százas tempó, haladok szépen. Jól belátható szakaszon kisteherautós úgy dönt, hogy jön, annak ellenére, hogy én is jövök. Ez eleddig normális, a baleset elkerülésére elkapom a kormányt, még dudálni sincs idôm, sikeresen egy párhuzamos mezôgazdasági útra kormányzom magam. Megúsztam, örülök.

Az elsô adandó lehetôségnél megpróbálok visszakerülni az útra, balról közeledik a kisteherautó. Ugyanaz. Megáll, ôsz hajú hatvanas éveiben járó ember kiszáll. Látszik rajta, hogy nem tudja, ütni fogok -e, vagy mi lesz. Én is kiszállok, nem ütök, de a mi kis magyar életünket ismerve felmerül bennem, hogy ô üt.

A hezitálás pillanatnyi, megkérdezi hogy jól vagyok -e. Tegezôdünk, az ijedtség összehozott minket. Mondom igen, cak megijedtem, úgy jött ki elém, mint aki nem lát. Lófaszt- mondja ô. mögém akart bekanyarodni, be is fért volna. Szerintem nem. Szerinte igen, elmagyarázza a manôvert újra, aztán megjegyzi, hogy hála a reflexemnek, lélekjelenlétemnek. Ezt beismerésnek veszem, de nem aratom le a babért, mondom jóutat, mondja ô is.

Ennyire egyszerûen, no meg emberien is lehet.

Szólj hozzá!

Miért leszek Jobbik szavazó?

2009.06.05. 20:57 :: szomorutojas

bejegyzésem a magyarinfon

Szólj hozzá!

Címkék: liberalizmus en

A szalonna ellenôrzése

2009.05.15. 02:07 :: szomorutojas

Fordítok éppen, a szöveg eredetileg spanyol volt, azt átfordították egy kétnyelvû angol-spanyol dokumentummá, és most fordítom magyarra.

Sok bosszantó apróság után egy igazán vicces elírás:

BACON SYSTEM WORKING CHECK

a helyes megfejtés beacon lenne... de igazuk van, legyen szalonna minden szélerômûvön!

6 komment

Jézus Krisztus evangéliuma

2009.05.11. 21:20 :: szomorutojas

Az elsô José Saramago könyv, amit olvastam, de jó eséllyel nem az utolsó. Luna vette, kiolvasta és most, amikor újra Németországba mentem egy hétre becsomagolta a plüssállatok mellé. 

A könyv remek, de elsôsorban nem a jajdepolgárpukkasztó tartalom fogott meg, hanem a stílus. A tartalom amolyan vagánykodó, kétoldalanként egy modern kifejezéssel megírt Újtestamentum újraértelmezés. Érzôdik rajta Graves hatása is (Patayval együtt), bôven van benne utalás a héber mítoszok nem biblikus történeteire, és valószínûleg komoly judaisztikai olvasást igényelt. Mégsem lesz a történet újabb, nem ad egyetlen olyan értelmezést sem, amit ne tettek volna már meg korábban. Ha híresebb lenne a könyv, nem lenne meglepô egy KDNP-sajtótájékoztató, háttérben a Keresztény Anyák Gyermekvédô Nemhivatalos Perjelségei babakocsis tüntetésével, de irodalomkedvelôknek kevés meglepetést tartalmaz. Talán van olyan újszülött, aki elôször itt találkozik nem-biblikus Jézus értelmezéssel, talán van akit még felháborít, ha Jézusról sokszor leírják, hogy zsidó volt, de sem az alaposság, sem a mítosz keresés nem erôssége Saramagonak. 

Talán az egyetlen elgondolkodtató momentum, Jehova maga. A "maga képére alkotta meg" gondolatot olyannyira visszafordítja, hogy Jehova túlságosan emberi lesz, vágyai vannak, az egész kereszténység alapítást trükknek szánja, hogy az emberek szívesebben válasszák ôt az istenek közül. Emellett beemeli Pessoát, a heteronímák koronázatlan királyát, mint választ arra a kérdésre, hogy ha Jehova alkotta a világot, honnan lett a többi a Isten. Ez a sugallat azért érdekes, mert a könyv talán legérdekesebb gondolata, és teljesen kidolgozatlan. 

Írástechnikailag sem ad újat, a kezdeti felütés -ami a történet jól ismert vége- nem teszi keretessé, különösen, hogy stilisztikailag teljesen elüt a könyv további részeitôl. Az elsô fejezet egy festmény leírása, valamiféle hermeneutikai játék, vagy kísérlet arra, hogy a középkorinak sejtetett képbe -magát hûvös elemzôként beállítva- szarkasztikusan gondolkodhasson éppen a megfeszítésrôl. Ez a rész önálló novellának is elmenne, de azon kívül, hogy bemutatja saját távolságtartását és hozzáállását a történethez és a kereszténységhez, ezen kívül nem ad hozzá a regényhez.

A további kilencven százalék stílusa viszont zseniális. Úgy ír, mintha élôszóban mesélne, anélkül, hogy élôbeszéd lejegyzésének tûnne, semmi erôltetettség nincs a mondatokba beékelt hosszas kitérôkben, a modern kikacsintásokban, a távolságtartó történetmondásban. Ízes mondatokban ír, szép kerek, néha hatalmasra duzzadó gondolatokat ad át könnyedén. Nagyon kellemes, nem túláradó, de érzékletes és részletes leírást ad tájakról, emberekrôl, eseményekrôl, meg-megszakítva a történetet. A leírásai sokszor emlékeztettek Kodolányira, a külsôleg jól leírt, de karakterükben alig kidolgozott  emberalakjai pedig kiemelik az evangélium jól ismert alakjait, akiket viszont éppen fordítva, külsôleg hanyagolt el (talán az elsô fejezet szolgálta ezt a célt) viszont karakterükben dolgozott ki aprólékosan. Továbbra is a korábban leírt könnyed élôbeszéd-jellegû stílusban.

Nagyon kellemes olvasmány, szeretnék mást is olvasni tôle.

4 komment

Címkék: irodalom vallás mitosz

Gazemberek

2009.05.01. 12:13 :: szomorutojas

Ül egy német egy irodában, egyedül, elôtte egy papír. Az egy gazember, tudja hogy nem egyedül kellene ott ülnie, jól tudja, hogy nem annak a papírnak kellene elôtte lennie, de ô mégis így döntött.

Ül egy másik német valahol a Bódeni-tó partján kezében horgászbottal. Az is gazember. Most nem ott kellene ülnie, és a kezében nem horgászbotnak kellene lennie.

Ez a két német, két gazember, cégünk két jeles ügyvezetôje ilyenformán döntött 96 ember bérérôl, életérôl. Egyszerû döntést hoztak, a lehetôségekhez képest maximálisan hülyének tettetik magukat. A lehetôségek némiképp könnyítették ezt, nagyrészt valóban azok, ez a lépés nagy lenne más embernek, de ennek a két gazembernek nem.

Ignorálták azt, hogy eleddig a fizetésünk 60%-át borítékban kaptuk, és kedves bárgyú mosollyal 10% alatti mértékben korrigálták a fizetésünk eddigi 40%-át. Ezt sem szemtôl szembe, nem, hisz egy gazember ilyet nem tesz. Egyedül, egy irodában hozzárajzolt a bérekhez bruttó 10-20 magyar ezrest. Netto 5-10. A 60% helyett.

Ignorancia, arrogancia.

Most állást keresek. Ôszintén kívánom nekik, hogy olyan emberekkel kelljen együtt dolgozniuk, akik annyit érnek, mint amennyit most ôk fizetnek.

Szólj hozzá!

Címkék: munka en

Fûkasza

2009.04.25. 01:44 :: szomorutojas

Egy tizenhármas kulcs, kb 40 cm vascsô, egy alkalmi satu raklapokból, staflikból és drótkötélbôl és egy autó. Csupán ennyi eszköz kellett ahhoz, hogy a frissen vásárolt fûkaszánkról levarázsoljam a bozótvágó fejet.

Egy péntek este vettünk egy fûkaszát, hozzá üzemanyagot, olajat (szívsûrít-benntartkipufog, de így, hadarvadarvadarva). Amint hazaértünk beröffentettem, majd a hangjától megijedve másnapra halasztottam a használatbavételét.

Praktikusan a fûkaszát nem a fûkasza fejjel szállítják, hanem a bozótvágóval, így másnap reggel frissen lekaptam a bozótvágó fejet. Ehhez a fenti eszközök kellettek, illetve egy nô. A fenti eszközökkel (negyven centis erôkar!) nemsikerült kitekerni a csavart. Húztam-vontam, kalapáltam noszogattam, nyöszörögtem és dühöngtem.

"Egyetlen csepp zsír, annyi kellett volna rá" mond én dühösen, majd felháborodva beindítottuk a B-tervet. Autóba be, boltba vissza, tudatos vásárló csak akkor fogad el csereárut, ha az nyílik, tekeredik, bozótvágófejtelenedik. Az illatosan új kaszát ölbekaptam, és láss csodát, az sem tekeredik.

A boltos nôben felmerült, hogy hátha fordítva... ehh nôk, mit értenek a nôk a csavarokhoz... hogy ezt demonstráljam, megtekertem a csavart a másik irányba. Könnyedén. Balmenet. Persze próbáltam én arrafele is reggel. De pár órás küzdelemmel sikerült oly mértékig rászorítanom a csavart a tengelyre, hogy méla "balmenetes is lehet" gondolatot teljes sikertelenség koronázta. Az új fûkaszából szárat kivettük, és megkapta a reggel megkínzott szárat. Azért felháborodtam még gyorsan, hogy le ne bukjak, a nô megértô volt, cserélt, jegyzôkönyvelt, bólogatott. Luna meg fulladozott az elfojtott nevetéstôl. 

Szólj hozzá!

A repülô hegy

2009.04.16. 20:00 :: szomorutojas

Leszögezem, Christoph Ransmayr az egyik kedvenc íróm. Posztmodern írónak is nevezhetném, ha a posztmodernség nem a koncepció hiányát, és a szavak random leírásának kísérletét jelentené ma.

Hatalmas élmény volt, hogy volt négy estém és éjszakám, amik alatt luna hiányát vég nélküli beszélgetésekbe fojtottam Gáborral, majd belevetettem magam Ransmayr világába. 

Ransmayr könyvei olyanok, mint a koktélok, sok finoman adagolt összetevô, amiknek az egyvelegét fel lehet hörpinteni könnyed hûsítôként, vagy el lehet szopogatni az összetevôket és harmóniájukat ízlelve. Írni róla is ebben a két formában lehetne, el lehetne mondani a történetet, ami a maga szó szerinti formájában kaland, vagy kísérletet tehetnék arra, hogy felfejtsem a történet finom utalásait a huszadik század egyes legendáira, legendás alakjaira, pszichológiai elméletek világosan kitûnô megjelenéseire, az amúgy is ide-oda tekert idô és tér megfogalmazásának idôsíkjaira, vagy sok apró utalásra, amik miatt érdemes volt lapozgatni, nézelôdni a könyvben, és amik miatt vágyat érzek arra, hogy kis pihenés után újraolvassam. 

Vajon mi lett volna, ha Günther Messner tér vissza élve, és nem Reinhold? Milyen lehet egy ember, aki vegytisztán olyan, mintha Helen Fisher alkotta volna? Vajon a modellekhez szokott ember vágyik a modellezett valóság megtapasztalására? Vajon van hasonlóság az Írország angol megszállása és Tibet kínai megszállása között? 

A Repülô hegy nem ad választ ezekre a kérdésekre, sôt ezeket a kérdéseket fel sem teszi, ezek a kérdések -sok másik mellett- azok, amiket én, és valószínûleg ebben a formában csak én tettem fel, csak magamnak, de a könyv alapján. Meg is tudom indokolni a kérdéseimet, mégsem hiszem, hogy Ransmayr ezek miatt a kérdések miatt írta volna meg a könyvet, vagy hogy ezek a kérdések bárki másban felmerültek volna. Viszont azt hiszem, hogy mindenki találhat benne magának kérdéseket. 

Ez a könyv olyan mint egy vers. A sorok nem érnek ki a lap széléig, viszont nyitott elemzésre, érzelmeket képes kelteni, és akárcsak egy versnél, úgy éreztem, mintha lenne a sorok mögött valami, ami a mûfaj miatt ki nem mondható. Vagy ki nem mondandó, mert az banális lenne.

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom fülszöveg

Bizonytalanság

2009.04.14. 23:46 :: szomorutojas

Ma múlt el a 14. naptári- és a 9. munkanap mióta nem tudom mekkora az az összeg, amiért nap mint nap (fél) nyolctól négyig (ötig) dolgozom. 

Mert minden ami eddig volt, az rossz, úgyhogy másként van (jól) április elseje óta (az egybeesés csak a véletlen mûve). Az, hogy miként volt a rossz, 7 éve ismerem. A jót, ami most van, azt meg 14 (9) napja nem. Ebbôl nem következne az, hogy nekem ez a nagyon jó ne lenne jó, esetleg jobb, mint a rossz, ami jó volt. Ellenben azt tudom, hogy az nem jó, hogy nem tudom, mi ez a jó. Mert ez a jó, ez ismeretlen.

Van valamiféle atavisztikus félelem bennem az ismeretlennel szemben, ebbôl táplálkozik az is, hogy ha sötétben kell lemennem a pincébe, mindig jól megerôltetem a szemem, lássam azt, amit nem látok. Amiképpen azonban a pince felé menet jólesô érzéssel tölt el, ha megpillantom a kis- és nagybalta kontúrját, hamis biztonságérzetet keltve bennem, hogy az esetleges sötétben bújkáló alaktalan gonoszt azzal jó irányba terelhetem. Aképpen semmilyen fogódzóm nincs a mindennapos munkahelyi ismeretlennel szemben: kéne egy balta az irodába. 

Egyszóval bizonytalanság van, és mióta (14 napja) minden jobb, azóta valahogy -fene a hálátlan lelkemet- nekem mintha kicsit rosszabb lenne. Persze feltételezhetném, hogy ez a jó, ami a munkahelyemen leselkedik rám, ez megközelíti azt a rosszat, ami olyan jó volt nekem. Ez a feltevés azonban olyasmi, mintha a pincében vérbenforgó szemû kiéhezett vérfarkas helyett egy lesbôl támadó véres steak ugrana elém négyborsos szószban forgó helyre kis borjúmájdarabokkal. A valószínûsége mindkettônek majd' azonos (bár hihetô szemtanúk szerint a véres steak létezik), mégsem villát és asztalkendôt szorongatok a pincefele menet.

Fônök II.-nek vázoltam röpke három hete, hogy a tárgyhetet követôen ez a bizonytalanság némiképp kikezdheti az amúgy példás morált, amit a tôle várható maximális empátiával (feje biccent elôre majd 5 fokot) megértett, és ígéretet tett, hogy ezt az átmeneti bizonytalanságot igyekszenek minél rövidebbre venni. Meg is hatódtam helybôl, szerintem a hó végi fizetéskor tényleg kiderülhet, mennyiért is dolgoztunk, áldott jó lelkek ezek, mitagadás.

update: a folyosói pletykák szerint május elsején indul a tuti. Azonban azt nem tudni, ezek szerint áprilisban még  régi borzalmak közepette kell -e dolgoznunk, vagy van valami ami már jobb, de nem az.

Szólj hozzá!

Címkék: gyár en

Öt kis történet a munka világából

2009.02.25. 23:04 :: szomorutojas

Az új munkaköröm nem okoz örömet nekem. Azután, hogy embereket vezettem, egy teljes üzem felelôse voltam, nem nagyon tudom átérezni az excel táblák élet és halál fölötti uralmát, pláne abban a redundanciában, ahogy azokat gyártani kell. 100 adatot 10 excel táblába viszünk fel úgy, hogy minden tábla legfeljebb két adatkombinációt tartalmaz. A táblákat valahol a távoli Németországban kôbevésték, úgyhogy ha négy sorból csak hármat ad össze a képlet, akkor arról négy embert kell tájékoztatni, és egy hét kell hozzá, hogy döntés szülessen, valóban mind a négy sort össze kell adnia. Eközben a régi táblázatot kell küldeni, akkor is, ha már egy hete tudja mindenki, hogy két hónapja rossz adatokat néz. Illetve dehogy nézi...

1. adatok

a napijelentést neve szerint naponta kell küldeni, délelôtt 10:00 elôtt. Az adatokat -amiket a jelentésbe kell pötyögni- a kollégák délelôtt 11 körül feldolgozzák, délre készül el a jelentés, de szerencsére legfeljebb hetente olvassák. Akkor is találomra valamelyiket, csak ne az aznapi legyen. A hetente frissített háromhavi tervet meg az elmúlt két hónap alatt egyszer nézte meg Fônök II, akkor is kiderült, hogy sosem látta még, mert halvány gôze sem volt róla, hogy miért nem érti azt, ami tényleg értelmetlen. Szerencsére neki kellene meghozni a döntést, hogy az adott sorba értelmes adatot szabadjon írni, azonban -természetesen- nem hozott döntést, úgyhogy májusban újra rá fog kérdezni, hogy miért nem érti, és akkor majd újra elmondhatom, hogy azért nem érti, mert értelmetlen. Mindazonáltal értelmes adatot csak akkor írhatok bele, ha ô hozzájárul, hogy a jelenlegi értelmetlen helyett értelmes legyen benne. Ellenben az nem elegendô hozzájárulásgyanánt, hogy nem érti, hanem meg kellene értenie, hogy a mostanit azért nem értei, mert értelmetlen. Sôt, egy füst alatt meg kellene értenie, hogy mit kellene odaírni, és ez utóbbiról el kellene döntenie, hogy fogja -e érteni csupán csak azért mert értelmes. Ha igen, akkor döntse el, hogy ez legyen, és errôl tájékoztasson mindenkit, aki rajta kívül még nem érti azt a sort. Beleértve engem is, aki az értelmetlen adatot lelkesen felviszi, miközben idônként mindenkit tájékoztat arról, hogy az adott sor értelmetlen. Precíz. Német.

2. értelmezés

A gondolkodás nincs megtiltva, mondta Fônök I, "nicht verboden" erôsítette meg anyanyelvén. Bátran gondolkodjak rajta, hogy a folyamatok mitôl lennének jobbak és hatékonyabbak. Tényleg rossz és hitetlen vagyok, egyszerûen nem bírom elképzelni, hogy bármi értelme lenne elgondolkodni, amikor az eddigi két legnagyobb horderejû döntést olyan információk hiányában hozták meg, amik alapvetôek lettek volna, és rendelkezésre álltak. Ehhez képest valóban van realitása annak, hogy apró változtatásokat viszont komoly adatgyûjtés elôzzön meg.  Precízen, németesen.

3. kommunikáció

Fônök II. szerdán délelôtt tíz óráig hiába várta, hogy beérkezzen a táblázat tôlem, a folyosó másik végérôl. Felhívta hát az ezer kilométerrel odébb lévô kollégáját, hogy szóljon nekem, ezer kilométerrel idébb, hogy küldjem. A távoli kolléga küldött nekem egy emailt, hogy a szomszéd szobában ül egy ember, aki vár tôlem egy táblázatot. Elküldtem. Majd megkértem emailban az ezer kilométerre ülô kollégát, hogy hívja fel a szomszéd szobában Fônök II-t, és szóljon neki, hogy elküldtem. Négy órával késôbb vettem észre, hogy offisz kétezerhét verzióban küldtem, Fônök II azonban nem rendelkezik csak offisz kétezerhárommal. Várhatóan kétezertizenegyben majd szól, hogy mintha nem nyílna a tábla. Precízen. Németesen.

4. kérdés-felelet

Volt egy kérdésem. Egy órán keresztül néztem az irodájában ülve, amint egy általam nem ismert nyelven telefonált. Majd fellelkesülve, hogy dohányos ül az irodájában, és nem az egészség valamelyik bajnoka, kifejezte óhaját, hogy folytassuk az emelkedett szeánszot az iroda elôtt, dohányozva. A cigi alatt végig telefonált, majd apró logisztikai manôverrel a férfivécé ajtaja elôtt sikerült összekormányozni a tolmácsot, Fônök I-et, és magamat. A kérdést feltettem (csupán másfél órával a kérdésfeltevés kezdeményezése után). A válaszban megtudhattam, hogy nem az én hibám, nem az ô hibája, de a szerzôdéseknek olyanoknak kell lenni, amit még AngelaMerkel is megértene, ha ô lenne Fônök I, márpedig most nem olyanok, de olyanok lesznek. Asszem ex-lex vagyok, addig is a kérdésemre a válasz a majdani szerzôdésben lesz, abból adatok nem szivároghatnak ki, akkor sem, ha csak engem érintene. Mert ez így precíz és német.

5. a német Platón

Jött egy nô, német. Tôle fogja a controlling department megtanulni, mitôl döglik a légy. Ô lesz az, aki megmondja mitôl lesz a cégnél minden sokkal hatékonyabb, németes. Kis szépséghibája, hogy sosem dolgozott még, eddig tanított. Másik apró hibája, hogy a cégcsoporthoz most frissen vették föl. Azért ô legalább beszél angolul. Valamelyest. Észre sem vesszük, hogy tanít minket, úgy telnek a napok, hogy kérdez. Némely dolgokat kétszer, másokat egyszer. Megtanult szkennelni, utána szkennelni akart mindent, egy kétszáznál több lapot tartalmazó dossziét is, összefoglalás gyanánt. Magunkévá tettük a módszerét, megkérdeztük minek. Nem tudta. Öröm tôle tanulni, most már mi sem tudjuk.

1 komment

Ujjé az új újévben - röpke felsorolás

2009.01.12. 22:33 :: szomorutojas

Megindul a szokásos "vajon hány hétig írok még 2008-at" játék, minden irodák és közhivatalok kedvence.

Folytatódik a BKV-MÁV "ennyiért ilyen szar szolgáltatást nem veszek és még emelik is" sirám.

A magyar politika vegytiszta formában megmutatta magát, a közélet legpirosabborrú bohócaival a IX. kerületben. Most komolyan, kit nem derítene mosolyra az a kerület, ahol Szegedi Csanád Tomket és Muffin Emese iszapbirkózik? Ennél jobban már csak egy Novák Elôd Bácsfi Diána Gusztos Péter összecsapás lett volna igazibb. Majd meghozza a következô újév.

Végleg elhagytam az irodát és az üzemet ami 6(-1 de májustól 7-1) éven át a második otthonom volt. Múlt szombaton igen vidám költözködés-költöztetés keretén belül áthucolkodtam az új irodába. Rossz hír, hogy nemdohányzó. Jó, hogy meleg van és újra azzal a kollégával (baráttal) dolgozhatok, akivel hat (szeptemberben lesz hét) éve elkezdtünk együtt dolgozni. Nomeg egy csomó új kollégával (ezúton is hálámat fejezném ki kolléganômnek a labdával orrbadobás-tonhalas pizzával etetés kombinációért)

Folytatjuk a lakásfelújítást. Papamaci ("nem lenne egyszerûbb visszabontani?") építô(ipari) kritikája után most tettünk elôször értékelhetô elôrelépést. Visszatért a kedv, a tervezgetési láz, és örömmel nézzük ahogy épülget.

A szilvesztert újra azzal a társasággal töltöttük, akikkel én hosszú éveken át. Megállapítottam, hogy pont olyan bulit csináltunk, mint ami elôl tizensok éve elôször elmenekültünk a kirándulós-szolídan ivós hagyományteremtésbe. Felnôttünk hát. Emellett ez volt az utolsó közös szilveszterem(ünk) velük. Ezévben minden harag és sértôdés nélkül, szimplán elég volt. Ami gigantikus buli volt tizenévesen, jólesô hagyomány huszonéveim elején, az mára egy bonyolult (bár jó) buli. Majd kitalálunk valamit 2009-re, elvégre van majd' egy évünk.

Nomeg a kirándulás elôtt rájöttem, hogy hol van az a plusz húsz kiló, ha látni nem is akarnám: biztosan a bakancsom és a fejem között lesz, mivel a bakancsbefûzés olyan szuszogásba fulladt részemrôl, hogy szégyellni is öröm volt. Tehát... amíg újra el nem érem a 90 kilót, addig napi 500-1000 kcalnál többet nem eszem. Tapasztalataim szerint ez kb 6-7 hónapos életmódváltoztatással eléri a célt, utána pedig tartható, csak nem szabad újraházasodni, mert a fiatalasszony kilókat hoz a házhoz. Vagymi. Egy éven át tartottam a súlyomat az utolsó fogyás után, aztán jött luna, és hopp, két év alatt húsz kiló lett a bakancsom és a szuszogóm közé.

Luna leszokófélben (mennyiségcsökkentôfélben) van. Cigarettaügyben. Munkahelyén nem gyújt rá, velem már muszáj, ki bírja ki egy füstölgô macival füstölés nélkül? (f)üstöllést rágyújt ha meglát. Korábban azt mondta, hogy akkor szokik majd le, ha bocsokat tervezünk. (...)

A karácsonyfánk még áll. Luna kedvenc növénye a karácsonyfa, úgyhogy amíg a zöld szín leghalványabb jelei mutatkoznak a díszek alatt, addig ünnepi csillogást varázsol a leendô könyvtár-nagy-étkezôszobánkba.

Nomeg ebben az évben májusban leszek harminc. Éves. Majdnem pontosan két éve 2007. január 17-én (soha az életben nem fogok megtanulni helyesírni dátumot?) Azt írtam: "Azt határozottan eldöntöttem, hogy 2009 május 5-ig nemcsak kitalálom, hogy mit akarok, hanem boldog is leszek." (Az írásban elhangzó bizonyos mondatokért hálás köszönet TREX-nek) Minden esélyem megvan rá, hogy a majdnem egy hónappal az írás után kezdôdô és azóta fokozódó boldogságom bôséggel ki fog tartani május 5-ig. Nem csupán 2009, de 2049-ig is. Nomeg hogy mit akarok? Hát ugyanezt akarom, boldogságban élni. Itt vagy ott, így vagy úgy egyremegy, csak Vele, és boldogan. 

Hát így indul a 2009-es év. Aki bújt BUÉK, aki nem, nem.

2 komment

Címkék: en mi.

Borfasiszták

2008.12.15. 13:18 :: szomorutojas

Nemes egyszerûséggel tele van a hócipôm a borfasisztákkal. Aki származás és borszín (sic!) alapján megkülönbözteti a szôlôleveket, anélkül hogy megismerné ôket, az kérem rasszista, borfasiszta. Egyszerûen nem hiszem el, hogy cuppogó, nyammogó, sisergetô borköpdösô embertársaink között nincsenek valamit magukra adó emberek, akik képesek lenne önálló véleményt alkotni egy italról. Márpedig ha önálló véleményt alkotnak, akkor annak a valószínûsége, hogy minden borivónak egybeessen a véleménye az alábbi pontokban, nos erôsen valószinûtlen.

Az igazi bor a száraz
Tisztázzuk, a száraz bor olyan, mintha perzsaszônyeget nyalogatnánk. Biztos finom, van aki azt szereti... illetve hoppá, ez nem is így van, aki a bort szereti, az bizony azt szereti, másra csak úri unalmában téved a keze, meg ha könyvet akar írni, elvégre a bunkóknak is kell koncot vetni.

A legtöbb borfasiszta bebiztosítja magát, akárcsak minden liberálisnak van egy meleg, egy zsidó és egy cigány barátja a vitrinben, úgy a borfasisztáknak is van egy édes fehér és egy csemegebor "kedvence". Akkor emlegeti csak ôket, amikor azt találja mondani egy borantifasiszta, hogy márpedig eme kedves embertársunk, borsznob és/vagy barom.
"Ugyankérem, ez todomány, a vörös szárazban a tanninok úgy fogócskáznak, mint bájos ôzikék a harmattól nedves erdei mezôn. Persze az [édes fehér] [évjárat] [pincészet] valami fenomenális volt, az afrikai ugróegérszemmel töltött vaddisznó hasnyálmirigyhez mangószósszal talán a legkiválóbb kiegészítô. Nemdebár.
Node egy testes vörös megy igazán jól a pörkölthöz (kacsint, elvégre aki az _igazi_  bort nem szereti, az kulmináris bunkó, untalan pörköltszaftot tunkol barnakenyérrel, a négyzetméteres tányér közepén fityegô balkánigerlehere nem is neki való).
Eljött hát az azonosulás ideje, kicsit megszeppenve a borsznob gasztrokultúrájától magunk is beismerhetjük, a bor csak akkor való embernek, ha a nyelvén annyi az ízlelôbimbó mint kutya orrában a receptor, de talán mintha mi magunk is a száraz vöröset kedvelnénk amikor gasztrosötétségünkre néha isteni fény borul.

1000 forint alatt nincs bor, csak pancs
Mert én kéremszépen a bort szívesen megiszom. Mert van ami ízlik. Sajnos nem olvasom az irányadó irodalmat, nem választottam magamnak borász-idolt, arcképét szívem felett nem hordozom, az árát nem hasonlítom össze. Van egy határérték, ami felett én bülbülszavú csilingelô lófaszt se vennék, nemhogy hét deci erjesztett gyümölcslevet, de szerencsémre ebben a kategóriában már van olyan, amire lehetne recskázni. Osztán vagy ízlik vagy nem. Nem találom a mandulavirág-illatot, a mangós utóhatást, a banánízû akkordokat, hanem borízt érzek, ami vagy kellemes vagy nem.
Nota bene, szerintem annyiért kell adni, amennyiért hajlandók megvenni, sôt, elméletem szerint, minél drágább, annál inkább megveszik. Persze a borsznob nem feltétlenül fogja kedvelni a bort csak azért, mert drága, emberbôl vannak mégiscsak, node azokat a szavakat sosem használná rá, mint a 300 forintos ízlésének elvbôl meg nem felelô borra.

[pincészet] [évjárat] bora egyszerûen u t o l é r h e t e t l e n
Én kéremszépen ôszinte rajongója vagyok a csülöknek. Fôve, sütve, fôve-sütve, füstölve és füstöletlen, belefôzve, melléfôzve, levében és saját lében, mellé, közé, utána és elôtte. Minden formáját kedvelem, ha az étlapon valamely kontextusban a disznó térde szerepel, ellenálnom nehéz, nem is igen teszek kísérletet. Ahol egyszer ízlett, számtalan alkalommal vagyok képes újra kísérletet tenni, ajánlom fûnek-fának, csülköt kis- és nagymértékben kedvelôknek egyaránt.

Csülökrajongásom odáig fajul, hogy ahol pont úgy csinálják, ahogy én azt szeretem, aki él és mozog azzal mind meg akarom kostóltatni ott. Láss csodát, nem mindenkinek ízlik. Mert van aki másképp szereti, így és úgy, ez ropogjon, amaz omoljon, és ne fordítva.

Tüttenbauer Zebulon csülöksütômester, a Nemeskéri Szôrôm-Bôröm Babyrousa tenyészet hetvenkétszer nyertes tenyészkanjának házi hizlalású utódjaiból (2005-2008) készült fôtt-füstölt csülke (párolt fehérkáposztával és birsalmával) nem mindenkinek ízlik. Mert nem. Mert ez nem az az étel, ami miatt világszerte százezrek omolnak csülökszakértôt nemiszerveire, nincs csülök világbajnokság, érmek ezreit nem halmozzák, ami az egyiknek ízlik, a másiknak nem.

Akkor a bor miért? Mert leírták, hogy no ez az, amin össze kell omolni? Ez az, amin be kell szarni? Sznobok.

Aki az amatôr és hivatásos borbimbókat utálja, az is sznob.
A sznobság egy formája, hogy én kérem nem hiszek? Mint az ateisták és a hívôk, ha te nem hiszel Istenben, akkor te valójában hiszel benne, hiszen ha nem hinnél nem lenne miben nem hinni. Blôd.
Valamiféle proletár-öntudatnak minôsül, ha az arisztokratikus piedesztálra emelt nedût nem szeretem. Valójában aki a borfasisztákat nem szereti, az a világ nemes felét negligálja, azokat, akik ízlelôbimbóikon hordozzák a világ terhét, az ostoba plebs meg nem értettségétôl és egyben bámulatától övezve fedezik fel a banán ízét az erjesztett szôlôlében.
Blôd, mondom én mégegyszer.

Bormûsorra tévedtem a rádióban, a rádiós borbimbó szerint az aktuálisan kóstolt bornak banánízû felhangja van. Én kérem egyértelmûen hülye vagyok, az ízlelésem fejletlen, fülem tompa, orrom nincs, de banánból csak a magyar kínálatban négy-ötfélét kóstoltam már. Namost a bornak vagy átlagos banáníze volt, ami az átlagos borízhez hasonlóan badarság, vagy a borbimbók két banán (alma, mangó, etc) között már nem tudnak különbséget tenni. Avagy lehet, hogy nem is banáníze volt? Hanem a százféle mango-íz közül valamelyik? Vagy nem is volt se ilyen, se olyan íze, hanem ez valami költészet, és tulajdonképpen lehet hogy repülô szamovárhoz hasonlított inkább?

Borfasiszták közelében azonban bort én nem iszom. A hideg kiráz a szakértéstôl, a szaglászástól, a nyammogástól és cuppogástól. Anyukád nem mondta, hogy az étellel nem szabad játszani?

Mi lehet azonban nagyobb barbárság, mint ezt a nemes todományt, ezt a hihetetlen képességet, ami a borkóstoláshoz kell, lealacsonyítani, és a bor minôségét gépekkel mérni. Szlovákiában az import tokajira kissé rászálltak, és képesek voltak gépekbe beleönteni. Atyavilág. Gépekkel mondják meg, hogy jó -e? Amikor csak Magyarországon tízmillió (minusz én) borszakértô van? Ízlelôbimbók milliárdjai segíthettek volna, és akkor ezek a barbárok gépekbe öntik, és azt mondják hogy valami nincs rendben? Hát Szlovákiában nincs egy talpraesett internetes fôszerkesztô, aki átlögybölte volna a száján? Mivé lesz a világ...

5 komment

Címkék: mitosz

Áj vant tu szí jú hír

2008.12.10. 12:46 :: szomorutojas

Ezt mondta az új fônököm. Mosolygott hozzá, és ezzel azt akarta mondani, hogy ne féltsem az állásom, lesz munka nekem.
Lassan hülyén érzem magam, akármilyen operatív kérdésem merül föl a válasza az, hogy "vi vill szí it", "let mí szink ábót it" majd megnyugtat, hogy nekem is, és a beosztottjaimnak is lesz munkája.

Azt kértem a Mikulástól, hogy hozzon a fejébe világosságot és egyszer ne higgye azt, hogy amikor azt kérdezem, hogy a karbantartást milyen szakbeosztásban végezzük, a kérdésem valójában kódolva azt jelenti, hogy kirúg -e. Mikulásbácsi tessék megoldani, hogy ne azt válaszolja hogy lesz munkám ne féljek.Csokit hozott a Mikulás, a fônököm pedig ma is megnyugtatott.

Szuper, én már nem félek. 

2 komment

Címkék: gyár en

Kiskutya, nagykutya, haj

2008.12.08. 14:04 :: szomorutojas

Meghalt Bölömbér. Nagyon szép, okos, kajla németjuhász volt, rég volt kölyök, de öreg sem volt. Igazi Dr.House csemege, a lupus vitte el. Nem volt meglepô, tragikus hirtelenségnek is nehéz nevezni, egyre bágyadtabb volt, egyre kutyátlanabb, anyátlanabb. Egyik nap még egész kutyaformájú volt, másnap nem kelt fel, a negyednapra várt injekciós orvost már meg sem várta, elaludt.
Szinte szégyellem magam, annyira nem tudtam elkeseredni, nem tudtam megsiratni, talán azért, mert várható volt, talán azért, mert már régen nem láttam mindennap, nem volt mindennapi szoros kapcsolatunk. Talán mindkettô egyszerre. Megérintett, szomorú lettem, de többet vártam.

Hiányt hagyott maga után. A Barlangban is, ahol most csak egy kutya van, és bennem is. Igaz, hogy gyakorlatilag csak elméletben volt kutyám, de volt. Hetente egyszer ha láttam, törôdni nemigen tudtam vele, de amikor találkoztunk, akkor az én kutyám volt. Úgy igaziból.

Most viszont elaludt, és sehol sincs kutyám. Kutya pedig kell. Az új kert hatalmas és üres, mindenképpen kell bele kutya, most pedig megkutyátlanodtam, rávetettük magunkat az internetre kutyakeresôben. Nagy kutya kell, aki ôrzi a házat, aki mellé majd lehet egy második kutya, akitôl majd nem kell félteni a babánkat, aki a kertben vadállat, a házban pedig plüsskutya.

Sok olvasás után leszûkült a kör pár teljesen különbözô fajtára.
A belga juhász természetre olyan mint egy németjuhász, csak a fajta jellegzetes betegségei nélkül, ôrzi a házat, családi kutyának is jó.
A kaukázusi juhász teljesen más, farkasölô, medveölô, makacs és bizalmatlan az idegenekkel szemben, házôrzésre kiváló, plüsskutyának kicsit vad.
Az újfundlandi elég macis, elég nagy, elég vad és elég szelíd.
Néztünk még landseert (drága), németjuhászt (vajon melyik egészséges), berni pásztort (node a házat ki ôrzi), meg egy csomó másik kutyát. Kölyökként mindegyik bájos, aranyos, nem is lehet ez alapján dönteni, meg amúgy is, élete 10%-ában kölyök, utána meg nagykutya, öregkutya.

Itt tartunk. Eszünkkel tavasszal is korán lenne kutyát hozni, szívünk szerint már holnap bôvülnénk egy szôrgombolyaggal.

23 komment

Címkék: ház mi.

Orbán, a népszerû

2008.12.08. 13:39 :: szomorutojas

"Nehéz munka népszerûnek lenni ma Magyarországon politikusként. Az egyik legfontosabb, hogy azt mondjuk, amit az emberek hallani szeretnek. Ez nem populizmus, dehogyis, ez együttérzés, a dolgozó nép gyötrelmeinek és aggodalmainak átérzése." [tovább a Kettôs Mércén]

bejegyzésem a Kettôs Mércén
kommentelni ott lehet

Címkék: politika kossuthter

Világökörség

2008.12.05. 11:06 :: szomorutojas

"... Konzerválni jó dolog, az ország jobb felsô csücskében maradhat egy kis múlt, szép az a szemnek, legyen hát az ottélôkben egy kis megértés, nekünk innen ez így tetszik. Mi innen úgy látjuk, hogy a haladás abban van, ha nincs. Tessenek nyugodt szívvel automatizálni, gépesíteni a szôlôtermelést, hisz a mi kincsünknek mégiscsak piacképesnek kell maradni, nem baj az, ha a munkaerôigény csökken, de munkahelyet teremteni nem szabad, mert csúnya dolog. ..." [tovább a Kettôs Mércére]

bejegyzésem a Kettôs Mércén
kommentelni ott lehet

Címkék: gondolatok