A kompromisszummal, mint döntési mechanizmussal sok tudományág foglalkozik párhuzamosan. Alapja az ellentét, a közös érdek és a kompromisszumra való törekvés.
Alkunál a legegyértelmûbb ez,
ellentét: egyik fél törekszik a költséget minimalizálni, a másik a nyereséget maximalizálni,
közös érdek: egyiknek szüksége van arra, amit a másik kínál, tehát a csere közös érdekük
kompromisszumra való törekvés: eladó tudja, hogy valamilyen áron el fogja tudni adni, vevô tudja, hogy valamilyen áron meg fogja tudni venni az árut. Ezek a határértékek (határköltség, határár) valahol találkoznak, és mindenki boldog lesz, vagy nem találkoznak és nem születik kompromisszum.
A megoldási lehetôségek: túlságosan alacsony ár (egy vesztes, egy nyertes), túlságosan magas ár (egy nyertes, egy vesztes), jó ár (két nyertes), nem jön létre az üzlet (két vesztes), ebben az esetben azonban nem születik kompromisszum, tehát két vesztes szituációja nincs az ilyen kompromisszumnak. (hosszútávon van kétvesztes szituáció, de ez már más téma)
A személyes kompromisszumok jelentôs részénél azonban hiányzik a közös érdek, lévén hogy a problémák kompromisszumos feloldásának egyetlen célja a probléma megszüntetése. A másik gond vele, hogy míg a gazdasági kapcsolatban nem neheztel a vesztes (hisz volt lehetôsége nemet mondani) addig a kapcsolatban a nyertes automatikusan dominánsnak minôsül, és negatív érzelmeket vált ki a vesztesbôl.
1. Különbözô eszméknél
A folyamat szerint: felmerül a probléma (szerintem a világ lapos, szerinte nem), ezzel megvan az ellentét, a közös érdeknek azonban semmi köze a világ formájához, szimplán az a közös érdek, hogy ne legyen ellentét. Tehát az ellentéttôl független a közös érdek, így az ellentét megmarad, a kompromisszumra való törekvés az ellentét mellékhatásainak eltüntetése.
A megoldási lehetôségek köre szûk: 1. a világ formájáról nem beszélnek többet (tabu, nincs vesztes) 2. eldöntik, hogy a világ egy harmadik formájú (mindenki vesztes) 3. az egyik elhiszi hogy a világ olyan, mint ahogy a másik mondja. (egy vesztes egy nyertes).
Tehát két nyertes szituációhoz a tabu áll legközelebb, második a világról eldönteni, hogy se nem lapos, se nem gömbölyû, ellenben harmadik formájú.
Az ideális állapot az, hogy eldöntik, kinek ilyen, kinek olyan formájú, viszont egyetértenek abban, hogy kék.
2. Valós eseményeknél.
A folyamat szerint: felmerül a probléma (menjünk moziba, menjünk operába). A közös érdek menni valahova, de hova. A két lehetséges nyertes megoldás, hogy ki-ki odamegy, ahova akar, illetve hogy harmadik helyre mennek (ez egyben két vesztes megoldás is, viszont nincs nyertes, nem alakul ki domináns-alárendelt viszony).
Két gyökeresen különbözô embernek -ha nem alakítanak ki domináns-alárendelt viszonyt (ilyet kialakítani az emancipáció folytán nem divatos)- folyamatosan keresnie kell azokat a kompromisszumokat, amiben mindkettô vesztes, vagy valamilyen módon megkeresni a közös pontokat, miközben az ellentét fennmarad. Talán ez lehet az aktív elfogadás? Merthogy kétnyertes szituációt csal úgy lehet felállítani, hogy nem születik kompromisszum, mindenki megy a maga útján (operába moziba)
A másik lehetôség hogy idônként az egyik nyer, máskor a másik. Ez általában nem mûködik, lévén hogy ritkán olyan intelligens mindkettô, hogy vesztes szituációban se rontsa el a másik nyerési örömét.
A tabuk hosszútávú káráról talán nem is érdemes beszélni.
Update: bizonyos helyeken némi átszerkesztésre szorult, szégyenszemre munka közben írtam :)
Utolsó kommentek