már politizálunk is

A demokrácia a demos hatalma, az önrendelkezés maga, amiben a hatalom gyakorlására mi, a nép megbízunk velünk egyenlôket, hogy hajtsák végre az akaratunkat. A többségét, de oly módon, hogy a kisebbség is arányosan képviselve legyen. [itt írtam errôl bôven]

Négyévente kipróbáljuk, ki mellett dönt a többség, milyen arányban képviselteti magát melyik vélemény, elmondjuk véleményünket az azt megelôzô négy év munkájának minôségérôl, és megbízunk újabb embereket, hogy képviseljenek minket. Akiket megbízunk, azért tesszük, mert úgy gondoljuk, hozzánk hasonlóan gondolkodnak, nekünk megfelelô vagy tetszô elveket vallanak, szimpatikusak, és jól fogják végezni a dolgukat.

Azonban mindez csak statisztikailag igaz, ugyani egyetlen képviselô véleménye sem esik egybe egyetlen választóéval sem, sôt nincs két választó, akinek azonos lenne a véleménye. Az államot viszont mindannyian alkotjuk, mindannyiunkat képviselnek, sôt, belôlünk állnak, ugyanolyan urambátyámozó kulturális háttérrel, ugyanolyan heterogén világképpel, éppencsak ôket köti a frakciófegyelem (ami a képviseleti demokrácia elvének sárbatiprása). Velünk választatják magukat, és olyan szempontok alapján, amit kiharcolnak maguknak.

A választásunk úgy esik egy-egy képviselôre, hogy annak világnézete nagyrészt megfeleljen nekünk, minél jobban egybeesik, annál szívesebben szavazunk rá. Ennek érdekében két dolgot tesznek a minket képviselni vágyók, megpróbálnak meggyôzni minket arról, hogy az elveink nagyon egybeesnek (konkrétan minden szavazóé vele), illetve megpróbálja megváltoztatni a világképünket, hogy minél inkább egybeessen. Mindkettôbôl egy keveset. Megpróbálja formálni a gondolkodásunkat, és emellett meggyôzi arról, hogy -amennyiben mégsem sikerül megváltoztatni-  az ô elvei egybeesnek velünk.

 A rendszer jellegébôl fakadóan mindig van egy-egy kisebbség, akit egyetlen ember sem képvisel, mert olyan kicsik, hogy százalékosan a parlamenti létszámra vetítve nem ad ki egyetlen képviselôt sem, ráadásul területileg sem eléggé koncentráltak, ahhoz hogy sikerüljön egy embert bejuttatni. Esetleg senki sem kínál nekik képviselôt, nem akarja ôket senki sem képviselni. Eredményképp ôket senki sem képviseli, ôk képviselet nélkül maradnak, mindenféle beleszólás nélkül hagyniuk kell, hogy a többség és a többségi kisebbség akaratát rájuk kényszerítsék. Számukra a demokratikus berendezkedés a civil társadalmi formákat adja, egyesületekbe, egyletekbe, mozgalmakba, pártokba tömörülve fejthetik ki véleményüket. Szeretnének képviselve lenni, de esélyük sincs rá, így a politikai paletta színeibôl összeállítanak egy szivárványt, ettôl elveik a mi párthûség alapú szokásainkhoz képest zagyva egyvelegnek tûnik.

Ezek a kisebbségek hol békések, hol kevésbé, hol csak publikálgatnak, hol épületeket ostromolnak. Képviselik magukat, képviselôk hiányában.

Visszakanyarodva kicsit, amikor a képviselni vágyó meg akarja változtatni a világnézetünket, hogy magáéhoz hasonlóvá tegye, és eközben párhuzamosan arról is meg akar gyôzni, hogy részben (nagy részben) már megegyezik a miénkkel, olyan üzeneteket kell küldenie, ami építkezik a már meglévô gonodolatainkra. Mivel széles tömegekhez kommunikál, olyan üzeneteket kell gyártania, ami statisztikailag nagy valószínûséggel minél több ember gonodolataira építkezik. A legnagyobb közös osztóra törekszik, és ettôl blôd amit mond.

Ezek a nagy tömegeknek (ahol ez nem minôség, hanem mennyiség) szórt zagyva üzenetek (géppuskaelmélet), a szûk választási lehetôség miatt találnak ennyi befogadóra. Kevés választási lehetôségünk van, mert a civil képviselet fejletlen, képviseletlenül lenni pedig rossz, tehát inkább hiszünk valakinek, vagy nem hiszünk, de a másik ellen szavazunk. Amikor a választók egy csoportja ennek a blôd üzenetnek a teljes egészét magukévá teszik, elhiszik, és vallják, valójában áldozatai lettek a politikai tömegpártok tömegkommunikációjának. Ezek a gondolatok nem koherensek, és nem alkotnak rendszert, széles választék összekeverve. Mintha egy étterem széles választékát a hátsóajtón kiöntött mosléból kívánnánk elfogyasztani. Nem tudatlanságnak mondanám, igénytelenségnek, politikai mindenevôknek. Nem a politika felelôssége, hogy ne öntsön elénk moslékot, ha megesszük. Hiányoznak a strázsáló ôrzôk, de ezek nem lehetnek a politikusok, hisz nem képviselnének mást, mint a többi ôrzôt. Ez lenne az értelmiség szerepe.