soha el nem hervadó, el nem száradó örök virág, szóvirág, képvirág.
csak ilyen lehet a miénk igazán, mi szavakból építettünk világot.

fák fekete árnyékával csipkézett antracitszürke vizen úszó kicsi piros pötty
félelmetesbarátságos barna sziluett sötétkék égen
áradó folyó színû szempár, szôlôvörös ajkak
fehér ködben bújkáló arany városok, sárga kápolnák
jégtáblán szorongó fekete emberek lobogó fáklyákkal
polinéz tetoválás fehér meszelt falon
fehér lámpák semmibôl semmibe vezetô sora

szóvilágból színvilágba hanyatt homlok egyenest egy hosszú pillanatra
egy hosszú pillanatra megállt az idô
a fehér márványórán délben afrikánál, a füstös faliórán tízkor

ebben a pillanatban a Castel dell'Ovo lábát a Balaton mossa
sarkai csinos koppanása veri halkuló hullámokkal a balatont és a hullámot
a nap és a hold összecsavarodik majdnemérintésben a távolban, majd összefonódik a fák alatt

és mi. mimi? mi.