Ez nem egy pirospontos kérdés, inkább csak felelevenítés, szomorkodás.

Mindenkinek van világképe, kinek cizelláltabb és az élet több kérdésére választ adó, kinek csak a maga zárt világára (meló-kocsma-tv-ágy) érvényes. Van akinek saját gondolataiból táplálkozó, másoknak instant, vízben oldódó, politikusok által hangoztatott. Mindenkinek van.

Ezek a világképek nagyon ritkán és részben egybeesnek valamely politikai párt, pártok, oldal által hangoztatott elvekkel. Még azoknak sem esik teljesen egybe, akik amúgy politikusokra bízzák a világképük megalkotását, fôként azért, mert a józan -paraszti- ész egészen más logikát diktál, mint a politikai populizmus (meg se említsük az elvek keveredését, illetve hogy lassan Horthy és Kádár személye összemosódik a politikai szóbeszédben). 

Ennek ellenére az nép, az istenadta nép választ, kiválasztja hogy mely politikai erô szimpatikus neki, mely újság, hírforrás, tévéadás tükrözi legjobban az ô elképzeléseit, melyik áll legkevésbé távol ô világképétôl. Kiválasztja, hívôjévé válik, szándékoltan vakká a hibák iránt, megalkuvóvá, mert akar hinni. Mert hinni egyszerûbb, mint gondolkodni, mert hinni jobb, mint folyamatosan acsarkodni. Akarja, hogy legyen valaki, akirôl azt gondolhatja, hogy tôle lesz szebb a világ.

A hazai általános magatartás szerint az az ellenség, aki mást vall, utálatot érez az iránt, aki másképp gondolja, szégyelli ha köze lesz hozzá, legyint rá, hogy ugyan ez buta, ez nem tudja az igazat, ez nem élte át, azt amit én, nem látta, nem hallotta, mert ha tudná az Igazat, akkor ô is az Igazak hitét vallaná. Az ellenséget mindenekelôtt pedig meg kell bélyegezni: komenyista, judeobolsevita, vörös, náci, barnainges, rossz. Aki mást vall, az rossz. A politikus azt reméli, hogy minél erôsebbek a bélyegek, annál hatásosabbak, minél feketébb a gonosz, annál biztosabb, hogy a választója nála marad. Minden kételyt kizáróan el kell mondani, hogy én a gonoszokkal akkor sem paktálok le, ha fene fenét eszik. Mert ô nem rántotthús. A választó pedig követi, hisz benne, belé helyezi bizalmát, és ô is utálja a mást. A politikus pedig spirálba esik, lassan elfelejti, hogy az ellenség gyûlöletét ô oltotta követôibe, és nem lát kiutat, fél tôle, hogy ha nem utál eléggé, nem bízik benne a többi gyûlölködô.

A Politikus megbélyegez, elzárkózik és szégyell, közben meg elveszíti a kapcsolatát az élettel. Talán már nincs is élete a politikán túl. Ha van, azt is szégyelli.