Lesz nekünk egy esküvônk, olyan, amilyennek szeretnénk. Nem igaz, hogy kompromisszummentes, mert luna igenis kompromisszumkész volt, mert nem lesz templomi, egyházi része.

Tôlem nem csupán távol áll, de ellenemre van. Sosem szerettem a népbutítás eme hivatalos és ünnepelt eseményeit, de eddig csak kívülrôl nem, mármint magamnak nem. nb: Akinek ez a szórakozása, ez teszi boldoggá, kívánom neki, hogy legyen ezzel együtt boldog, de nekem nem való. Nem a hit zavar, hanem az egyház. Hinni mindenki hisz, van aki a természettudományok megkérdôjelezhetetlenségében (ezek nem azok, akik mûvelik, mert a valódi természettudós nem gyôz kételkedni), van aki a fennálló politikai rendszerek tökéletességében, és persze sokan hisznek istenekben, a kulturálisan determinált keresztényben, vagy késôbb importáltakban. Nekem azokkal a szervezetekkel van bajom, amik a hitet kihasználva saját maguknak vindikálnak jogokat, mindenféle szabályukat, hatáskörüket és jogaikat a hívôk lelke felett egy emberfölötti hatalomtól származtatják, amely számonkérhetetlen, megkérdôjelezhetetlen és láthatatlan.

Emlékeim szerint életemben elôször misén lunával voltam (nem mintha eddig nem tudtam volna, hol tartják ôket). Elôször egy bérmáláson amikor -mint kiderült szerencsémre- távol ült tôlem a bérmaszülôk soraiban, másodszor egy esküvôn, ahol mellettem.

Ott voltam, kibírtam csendben, nem kiabáltam, nem mentem ki, de már tudtam, hogy életemben lehetôleg utoljára jártam templomban ilyen céllal. Turistaként mindig megcsodálom a korabeli marketing eme csodálatos eszközeit, de átélni a középkorból hátramaradt életvitel és vak tisztelet eme még élô zárványának hirdetését, nem nekem való. Elsô alkalommal adakozni nem voltam hajlandó (szerintem eleget kap tôlem az egyház szolgáltatás nélkül, amikor az adómból lopnak el számára pénzt -lopnak, mert erre én felhatalmazást sosem adnék-), második alkalommal már csak a végét vártam. Egy szerencsétlen hívô a megfelelô hívószó elhangzása után testi kapcsolatot akart velem létesíteni kézfogás formájában, de nem éreztem, hogy ismerkedni szeretnék, úgyhogy hagytam hogy mások kezét fogja meg.

Megalázónak (ugye kötelezô alázat) érzem az egész folyamatot, és én nem akarok megalázkodni egy olyan szervezet elôtt, amit mindenekelôtt az erôszak és az intolerancia hajt elôre. Biztos jó dolog, de meghagyom annak, akinek ez jó.

Luna elfogadta, hogy számomra ez kínszenvedés lenne, pláne az esküvôig vezetô út keresztelôvel van kiszögezve . Másfél órát még csak csak kibírok, még azt a megaláztatást is, amit maga a szertartás jelent, kibírom hogy egy hiteltelen öregember elmondja a véleményét arról, hogyan kellene nekem élnem, node az a többhetes kínszenvedés, míg a keresztséget magamévá teszem, amíg sokszor elmondják azt, hogy az igazság egyetlen forrása megkérdôjelezhetetlen, és ha elgondolkodnék, kérdést tennék fel, nem vagyok közéjük való, nem, ez az út nem jó nekem. Egy halom alkalommal ki kellene ejteni a számon, hogy igen, csatlakozni szeretnék hozzátok, szeretnék közétek tartozni, igen szeretném elfogadni, átélni és napersze hogyne szeretném én ezt nagyon. Hazudnék, sokszor sokat csak azért hogy megtegyek valamit, amit nem akarok.
Luna nemcsak elfogadta, hanem abban az idôszakban (a közösen meglátogatott egyházi esküvô elôtt), míg én a kedvéért hajlandó lettem volna, abban az idôszakban is tudta, hogy nem lesz jó megtennem.

Persze könnyû vele, szeret is, ismer is. Lunacsaláddal még hátravan a java. Ez egy erôszakos hit, agresszív egyház, és minden alkalommal, amikor kapcsolatba kerülök igazhitûekkel a szeretet szava mögé bújtatva akarnak erôszakot tenni rajtam.