Egy tizenhármas kulcs, kb 40 cm vascsô, egy alkalmi satu raklapokból, staflikból és drótkötélbôl és egy autó. Csupán ennyi eszköz kellett ahhoz, hogy a frissen vásárolt fûkaszánkról levarázsoljam a bozótvágó fejet.

Egy péntek este vettünk egy fûkaszát, hozzá üzemanyagot, olajat (szívsûrít-benntartkipufog, de így, hadarvadarvadarva). Amint hazaértünk beröffentettem, majd a hangjától megijedve másnapra halasztottam a használatbavételét.

Praktikusan a fûkaszát nem a fûkasza fejjel szállítják, hanem a bozótvágóval, így másnap reggel frissen lekaptam a bozótvágó fejet. Ehhez a fenti eszközök kellettek, illetve egy nô. A fenti eszközökkel (negyven centis erôkar!) nemsikerült kitekerni a csavart. Húztam-vontam, kalapáltam noszogattam, nyöszörögtem és dühöngtem.

"Egyetlen csepp zsír, annyi kellett volna rá" mond én dühösen, majd felháborodva beindítottuk a B-tervet. Autóba be, boltba vissza, tudatos vásárló csak akkor fogad el csereárut, ha az nyílik, tekeredik, bozótvágófejtelenedik. Az illatosan új kaszát ölbekaptam, és láss csodát, az sem tekeredik.

A boltos nôben felmerült, hogy hátha fordítva... ehh nôk, mit értenek a nôk a csavarokhoz... hogy ezt demonstráljam, megtekertem a csavart a másik irányba. Könnyedén. Balmenet. Persze próbáltam én arrafele is reggel. De pár órás küzdelemmel sikerült oly mértékig rászorítanom a csavart a tengelyre, hogy méla "balmenetes is lehet" gondolatot teljes sikertelenség koronázta. Az új fûkaszából szárat kivettük, és megkapta a reggel megkínzott szárat. Azért felháborodtam még gyorsan, hogy le ne bukjak, a nô megértô volt, cserélt, jegyzôkönyvelt, bólogatott. Luna meg fulladozott az elfojtott nevetéstôl.