A pszichológia tudomány, egyre szélesebb körben alkalmazott, ennek megfelelôen szakosodik is, illetve ennek mellékhatásaként szakkifejezései, metódusai észrevétlenül beépülnek a köznapi gondolatok közé. A különbözô fóbiák és a paranoia fokozatai, a mániák és zavarok, elfojtások, szindrómák, komplexusok ésatöbbi ésatöbbi lassan mindenki önmeghatározásának részeivé válnak. Természetesen a szokásos ferdülésekkel és pontatlanságokkal, ahogy azt illik átültetni a köznapi beszédbe.

Az érdekességük, hogy másodlagos adatot szolgáltatnak, tehát nem arról van szó, hogy ha valaki azt állítja magáról hogy "A" szindrómában szenved, illetve "B" mániája van, akkor az van neki. Sokkal inkább arról, hogy az az ember, aki magáról ezt szeretné hinni, az vajon miért akarja ezt hinni magáról. Az önpszichologizálás hasonlóképpen sikeres, mintha valaki a tükör elôtt egy kocsma mellékhelyiségében akarná kimûteni a begyulladt vakbelét.

Mégis nagyon népszerû. Szemben az önreflexióval, ami már csak a szó bonyolultsága folytán sem lehet népszerû, pláne nem, hogy lényegesen több odafigyelést kíván, mint egyetlen eseménybôl tendenciát vonni és rásütni egy hasonlónak hangzó pszichológiai szakkifejezést.

Az önmegismerés vágya, és az ebbe fektetett munka hiánya okozza a horoszkópok népszerûségét is. Mennyivel jobb egyrészt a csillagok állását hibáztatni botlásainkért, másrészt instant vízben oldódó énrajzot ad, se gondolkodni, se figyelni nem kell. Amikor pedig a gyakorlat mást igazol, majd ráfogjuk a körülményekre és a szabad akaratra, "elvégre az ember nem gép, vagymifene".

Az önreflexió nehéz kenyér, az ember túlságosan sokszor kerül abba a szituációba, hogy tettei nem igazolják vissza a magáról -önmagának is- kialakított képet. Hogy az egyes személyiségjegynek hitt tulajdonságokról kiderül, valójában csak a körülmények kegyes játéka volt, hogy magáénak tudhatta ezt a tulajdonságot. Ám ha embertpróbáló szituációba kerül, minden borul és egészen másként viselkedik, mint azt az énképe sugallná.