Lengyel meló

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

  • enamel (törölt): Respect. De hogy népszerű ezzel nem leszel, az 7cencség. :) (2011.02.14. 14:56) Az arany középszer
  • Gundel a Marson (törölt): Nostehát: Az áldozat azt mondta, hogy ő már megbocsátott. Azaz lezárta magában a dolgot. Innentől... (2010.01.26. 19:17) Pedofília és Polanski
  • Gundel a Marson (törölt): Na, ebbe majd bekapcsolódok. Jó hosszú cikk. Polanski nem pedofil. Egyelőre ennyit. (2010.01.25. 20:46) Pedofília és Polanski
  • szomorutojas: @tesz-vesz: a szomorú szó szerintem nagyon szép, van benne valami a hangulatfestô szavakból. Illes... (2010.01.24. 12:57) Pedofília és Polanski
  • tesz-vesz: @szomorutojas: és miért lettél szomorú? (2010.01.23. 21:58) Pedofília és Polanski
  • Utolsó 20

Kultúra

Helyfoglalás II. szabályrendszer

2008.02.27. 13:53 :: szomorutojas

Szokás szerint a kályhától indulok, az ôsközösségtôl. Kezdetben valának a lehetô legegyértelmûbb szabályok, amiknek az indíttatása alig több, mint biológiai. Csoportban élünk, hogy megvédjük magunkat a természetes ellenségeinktôl, tehát a csoport minden tagjának védelme közös feladatunk. Jön a kardfogú tigris, együtt püföljük el, a szomszéd kunyhóban élôt nem esszük meg, mert ki fogja velünk együtt püfölni a tigrist. Ezek a közösségek kialakították a fogalomvilágukat, amikben a csoportazonosság egybeesett az ember fogalmával. Aki nem a törzs része, az préda (vagy ellenség). Ezzel kialakult az -a jól felfogott érdekbôl induló- elsô szabály, az azonosak között az élet elvétele nem jó.

Ahogy az évszázadok, ezredek múltak, az emberek rájöttek, hogy kôbaltát és CNC marógépet csinálni nem könnyû, ha végre megcsináltuk, ne legyen az már másé, ha mi nem akarjuk, csináljon magának, vagy adjon cserébe egy agyagkorsót, mert azt sem könnyû csinálni. Ezzel kialakult a magántulajdon védelmének jól felfogott érdeke.

Így egyenként végigmehetnénk a számunkra legismertebb szabályrendszer, a tízparancsolat minden egyes szabályán, egészen addig a pár szimbolikusig, ami nem eredeztethetô közérdekbôl, de errôl késôbb.

A forrás az isten

A jól felfogott érdek a csoport növekedésével, és a kardfogú tigris kihalásával szépen lassan a homályba veszett, az érdeket felváltotta a ráció elsô jele, amikor azért nem esszük meg a szomszédot, mert ki tudja minket mikor esznek meg a szomszédok.

Ezek a szabályok univerzálisak, ami annyit tesz, hogy egymástól függetlenül kialakult a világ minden népénél, akárcsak a fônév és az ige. Vannak ugyanakkor olyan szabályok is, amik bizonyos kórnyezeti adottságokhoz vezethetôk vissza, vagy éppen egy-egy korhoz. A kóser tilalmai a Közel-Kelet éghajlatán a romlandó ételek tilalma, míg az inkák törvénye a városban alvásra az esôerdô állataitól való védelem. Ezeket a szabályokat nehéz elmozgatni eredeti helyükrôl, illetve elmozgatva nevetségesekké válnak.

A szabályok forrásának kinevezhették volna a józan eszet, de mivel az nem volt divatos, így emberfeletti forrást találtak hozzá, legyen az isten az, aki ezeket a szabályokat hozta, és a biztonság kedvéért építsük bele a szabályrendszerbe, hogy a forrás megkérdôjelezése szintén rossz. Ez az a szimbolikus szabály, ami a szabályok megkérdôjelezhetetlenségét biztosítja, az istenkáromlás tilalma. Azonban félô volt, hogy a szabályaik forrását, ami a megkérdôjelezhetetlen isten volt, valaki lemásolja és új szabályokat hoz (ergo megkérdôjelezi a forrást), ezért létrehoztak egy újabb szimbolikus szabályt, az újabb istenségek létrehozásának tilalmát, és láss csodát, a rendszer kerek lett.

Itt az elsô helyfoglalás, az érdekbôl eredô szokásokat felváltja egy emberfeletti forrásból származó zárt rendszer. A józan észt az isten.

A forrás a közösség

A szabályok éltek, hagyományozódtak, a betartását a közösség együtt felügyelte, és bizonyos szabályok felülírtak más szabályokat (aki ölt, azt megölték), mert a közösség önmagának vindikálta a bosszú jogát. Kiemelt egy csoportot, akik a bosszú jogát gyakorolták, illetve mérlegeltek, hogy valamely szabályt valóban megszegtek -e. Ez a kiemelt csoport már kulturánként változó, gazdasági körülményektôl, ezen belül leginkább a környezetbôl a megélhetéshez szükséges élelem kinyerésének energiaszükségletétôl függôen hol szintén dolgoztak, hol fô tevékenységükként hatalmat gyakoroltak, de majdnem mindenhol egybeesett az istenséggel kapcsolatot tartókkal, elvégre az nem jó, amikor más beszél az istennel, mi pedig alkalmazzuk az ô szabályait, még a végén ellentmondanánk. Így volt a törvények legfôbb letéteményese a sámán és a rabbi.

Eljött azonban az a kor, amikor túl sok minden történt már egyszerre, a közvetlen cserét felváltotta az általános csereeszköz, a ne lopj már túlságosan szimplifikált volt ahhoz, hogy a bonyolult kereskedelmi problémákra választ lehessen adni, némely felebarátok feleségét pedig túl sokszor, túl sok különbözô ember kívánta meg sikerrel (hogy csak két példát említsek), a bosszúállók mérlegelése pedig igencsak eltért egymástól alkalmanként. Erre két megoldást fejlesztettek ki, az egyik egy egységes, mindenre kiterjedô szabályrendszer kidolgozása és finomítgatása, ami ugye a szabályrendszer kidolgozóinak a kezébe helyezte a szabályokat, a másik pedig, hogy az egyes szabályalkalmazók korábbi döntéseit figyelembe kellett venni, vagy éppen követni az újabb döntések meghozatalakor. Ez a két típusú rendszert ismerjük ma is. Van azonban egy fontos ugrás itt, a szabályok forrása már nem az emberfeletti, már nem egy istenségtôl származtatjuk a szabályokat, hanem átvette a szerepet a közösség. A közösség bizonyos része kidolgozza és betartatja a szabályokat, amelyeket a valóságból eredeztetnek, a meglévô és mûködô szabályokból és természetesen az erre épülô isteni aprancsokból. A szabályok forrása tehát már nem megkérdôjelezhetetlen, nem tévedhetetlen, hanem kialakulnak a szintek és a szabályzómechanizmusok.

Kialakultak feladatok a nyugodt, biztonságos élet biztosításara és a közfeladatok ellátására, ezeket szintén szabályozzák, illetve a tízparancsolat mintájára megkezdôdik a szimbolikus szabályzások sora, ami által a szabályok forrása elindul a megkérdôjelezhetetlenség útján.

Ez a következô helyfoglalás, noha nem teljes mértékben, de a közösség átveszi az istenség helyét a szabályrendszerben. Nem mellékesen ez az egyik félelem az arab világgal kapcsolatban, ahol a szabályok forrása továbbra is Allah.

A forrás maga a szabály szövege

A szabályok azóta fokozatosan finomodnak, változnak, követik a valóság alakulását, hatalmasra növekedett a jogalkalmazók tábora, és elérkezett a harmadik helyfoglalás. A szokásokból lettek az elsô parancsolatok, a parancsolatokból a törvények, amik magukba olvasztottak újabb szokásokat, majd pedig elérkezünk abba a korba, amikor a törvényekkel nem a deviancia szabályzása a cél, hanem a törvény meghozása vált ki változásokat. Az újabb és újabb törvények a valóságot oly módon próbálják befolyásolni, hogy bizonyos tevékenységeket megtiltanak, az alapjuk azonban nem a gyakorlat, és az ettôl eltérôket bünteti, hanem a gyakorlat ellenében valamiféle elképzelt skálán mozogva a közösséget a "jó" felé akarja taszítani. Ezek a törvények tehát nem a közösség akaratából indulnak ki, forrásuk nem a szokás és a köz által akart közjó, hanem valamely más törvényre hivatkozik, hogy annak alapján ez így helyes, így szükséges.

Ez nem kicsit emlékeztet arra a másik szabályfejlôdési irányra, amikor bizonyos döntésekre hivatkozik az újabb döntéshozó, azt kikiáltva helyesnek, hisz a rendszer nem hibázhat.

Emellett újra kialakult, hogy a szabályok forrása megkérdôjelezhetetlen, mert a közösség nevében alakították ki a rendszert, az egyénnek pedig nincs joga a közösség felett. Ennek a szabályzómechanizusa a civil tömörülés.

Az önmagáért való rendszer

A jelenlegi törvényeket nem lehet kikövetkeztetni, a józan ész és az ismert alapvetô szabályok nem adnak útmutatót, kizárólag a szövegek teljes, pontos ismerete, és a szövegek értelmezésének szokásai adnak útmutatót. Akárcsak a rabbi, aki a szent szövegek alapján értelmezte a konkrét helyzetben az isteni akaratot.

A szabályok rendszere, illetve a szabályok egy része így újfent elveszíti a kapcsolatát a valósággal, a szabályok sokaságában így kialakulhatott az a furcsa anomália, hogy egy képzeletbeli vonalat, egy országhatárt átlépve bizonyos cselekedet miatt bosszút akar állni a közösség, míg tíz méterrel arrébb nem kívánja megbosszulni. A szabályok elveszítették az univerzalitásukat, és elvesztették a józan észt, mint gyökeret. Ahogy a csoportok határai elmosódnak, a határok egyre inkább szimbolikusak és állami pénzgyûjtô területeket jelölnek csak, úgy az egységesítés megindult, ugye folyt ilyen az EU csatlakozás elôtt is.

Az isteni eredetû szabályokkal az volt a gond, hogy nem voltak képesek követni a gyorsan változó világot, nem volt elég cizellált a rendszer az újonnan felmerülô problémákra, túlságosan széleskörûek, szimplifikáltak voltak. A jelenlegi szabályrendszerek pedig a szabályokat hozók, és a szabályok alapját nyújtó korábbi szabályok halmozott hibáit hozzák magukkal. A jól kitalált rendszerek nem tudnak mit kezdeni az új problémákkal, mert a törekvés az volt, hogy minél inkább beszûkítsék a szabad teret, így az analógiákat sem képesek kezelni, a józan ész pedig nem forrás.

A szabályok alanya

A szabályok mindenkire érvényesek, akkor is, ha azokat nem ismerik. Ez okozott némi gondot a természeti népek és az egyház viszonyában, de az egyház ezt némi emberáldozat útján rövidre zárta. A szabályoknak tehát engedelmeskedni kell akkor is, ha azokat nem ismerjük. Mi történik akkor azonban, ha két személy viszonyát leíró szabályokat egyik sem ismeri, végrehajtanak egy akciót egymással, majd lezárják azt. Ha a tevékenységük módja nem felelt meg valamely szabálynak, de harmadik személyt ez nem károsított meg, akkor vajon mi a teendô? Vonatkoztak rájuk a szabályok? Természetesen igen. Azonban mivel mindketten egyetértettek, harmadik személyt nem érintett, az akciót lezárták, a szabályt rájuk alkalmazni nem lehet, mert szabályismerô, vagy közösségi bosszúálló számára nem derült fény az akció szabálytalanságára. Abban a pillanatban azonban, amikor a kettejük között zajló akcíó valamelyikük részérôl megszûnik kívánatosnak lenni, felkérik a közösség tanult és dedikált személyeit, hogy alkalmazzák a szabályokat, és ebben az esetben a szabályok alkalmazandók. Tehát a szabályok mindaddig, míg azokat alkalmazni nem szükséges nem játszottak szerepet az akcióban.

Nézzünk egy klasszikus helyzetet, két személy szerzôdést köt, megírják ügyesen, de az semmilyen formában nem tükrözi a szabályok által elôírt formát, tartalmat. A szerzôdésben foglaltakat mindketten teljesítik, kötelezettségeiket a közösség kasszája felé teljesítik, majd elválnak. A szerzôdés (az oly kedvelt zárómondat mintájára) mindkettejük akaratát tükrözte , és a tartalmával egyetértettek, teljesítettek, vitás eset nem merült fel.

Mi történik azonban abban az esetben, ha a szerzôdô személyek egyike ügyes, a szabályok teljes és mély ismeretében fürdôzik, míg a másik ezeknek híján van. Megkötik a szerzôdést, azonban a benne foglaltak egésze nem mindkettejük akaratát tükrözi, csak az egyikük akaratát. Mivel fellépett az eset, amikor az egyik fél nem ért egyet, a közösséghez fordulnak, hogy tegyen igazságot, mert az akarat és a szerzôdés szövege -mint késôbb kiderült- nem esik egybe, ld. apróbetûs közhely. A szabályok alkalmazása egyértelmû, elôveszik a szöveget, megnézik, majd azt mondják, a szabálynak megfelelt, a szabályt nem ismerô aláírta, tehát a szerzôdés helyes, szabályoknak megfelel, mindkét fél köteles azt teljesíteni, máskülönben a közösség bosszút áll. Így adták el az indiánok az észak-amerikai kontinens földjeit a bevándorlóknak. A szabályok így mûködnek.

Azonban ez nem újkeletû, a legenda szerint így vette meg a Kárpát medence eme kies táját a honfoglaló magyarság, földet, vizet és füvet kértek cserébe egy lovat adtak, az apróbetûs rész pedig az volt, hogy a föld, a víz és a fû az országot szimbolizálja.

Vegyük elô a Velencei kalmárt. A szerzôdô felek megegyeztek, az akaratuknak megfelelt, a szerzôdés egyik kitétele életbelépett. Azonban az egyik fél körülményei megváltoztak, a közösséghez fordult, a szabályokat alkalmazták és lám, a szerzôdésrôl kiderült hogy a kitétele nem alkalmazható, ellenben alkalmazandó, így az, aki -konzultációt követôen- nem kívánja alkalmazni a kitételt a szerzôdést megszegi, tehát a szerzôdés viszontteljesítésére semmilyen formában nem jogosult. Utána pedig következik a közösség bosszúja, és Shylock bûnhôdik.

Ezeknek semmi köze a józan észhez, semmi köze azokhoz a szabályokhoz, amik valójában mozgatják az életet. Ezek azok a szabályok, amiket a szabály célja helyett a szövegével magyarázunk. A szabály, az érdek (avagy a józan ész) és a környezeti körülmények szülte természetes közös akarat kinyilvánítása. Ennek a helyét elfoglalta egy olyan szabályrendszer, amelynek a kapcsolata megszünt a környezettel és a józan ésszel, csupán egy halom szöveg lett, amit bármikor alkalmazni lehet a szabályt nem ismerôkön. A szabályokat ismerôk (és hozók) tehát nem csupán elônyben vannak, hanem eredetileg a közösség által birtokolt hatalmat élvezik a szabályokat nem ismerô többség felett. Én ezt nem tartom helyesnek.

5 komment

www.vatera.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://tojas.blog.hu/api/trackback/id/tr41409381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grr 2008.03.23. 12:20:47

Több dologban vitatkozom. Egyrészt: nem minden vallásnak vannak törvényei, főleg nem olyan számosak, mint a zsidónak. A hindunak például tkp. nincsenek, az univerzalistáknak sincsenek (OK, erőszakmentesség, de egyéb nincs). A zsidónak van több ezer, a kereszténynek jóval kevesebb (tkp 18: a tízparancsolat, az egyház hét parancsolata, illetve a Főparancs), az iszlámnak megint több ezer. Na, ebből mire következtetünk?... :)) Mondjuk a tízparancsolat is olyan, minden normális ember által elfogadott erkölcsi normát fogalmaz meg, ami alapján nehéz törvénynek, vagyis alkalmazható joganyagnak tekinteni... Viszont épeszű ember nem fogja azt mondani, hogy kukába vele, lopjunk, öljünk, hazudjunk. Másrészt a világi törvény nem azért van, hogy leváltsa az egyházit, hanem, jó esetben, hiányt pótol. Az iszlám nehéz helyzet, mert az ellenpélda, és jól látod, hogy ez veszélyes. De pl. keresztény esetben nem, mert pl. ott nincs is jogszabály-szerű törvény. Így nem látom, hogy ez mitől is lenne helycsere??

sacci 2008.03.25. 08:59:48

Szia Grr!
A bejegyzés témája nem az volt, hogy most milyen fennálló egyházi törvények élnek, tekintsd inkább történelmi megközelítésnek. Egy folyamatot vizsgált abból a szempontból, hogy a szabályok forrásának mit vagy kit tekintettek egyes korokban, melyeket nem nevesített, s szerintem ebben a formában helytálló a fejtegetés.
Ha a mai állapotokat nézzük, akkor pedig ne feledkezzünk el az Egyházi törvénykönyről sem (1917, 1983), mely tételes szabályokat foglal magába (bár maga a bejegyzés nem erről szól). A kodifikáció során forrásként magát a Szentírást, zsinati határozatokat,pápai határozmányokat, a hagyományt és a szokást vették figyelembe, ez számomra azt jelenti, hogy szabályai 1917. és 1983. előtt is élőek voltak írott és íratlan formában (tehát a keresztény-katolikus- egyháznak vannak szabályai az általad említetteken kívül is). Egy átlagos hívő, illetve vallását gyakorló hívő is kapcsolatba kerül ezekkel a szabályokkal, például a szentségek kiszolgáltatása esetén (de természetesen nem csupán ilyenkor). Ez a szabályösszesség mondja meg pl azt, hogy ki lehet keresztszülő, ki köthet egyházi házasságot, és hogyan. S ha már ezeket a szabályokat (ezt a két példát)nézzük akkor a világi és egyházi jog kapcsolatáról is vonhatunk le bizonyos következtetéseket, fel is váltotta a világi szabály az egyházit (anyakönyvezés), de ki is egészíthetik egymást egy vallásos ember életében.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2008.03.25. 14:54:11

A megközelítésem történelmi és folyamatszerû. A tízparancsolat megszületésének is van egy kora, és feltételezhetô hogy korábban is léteztek ezek a szabályok (a funkcionálisak), tehát abban a korban a hagyomány útján terjedô szabályokat felváltották ezek a szabályok. Nem hihetjük, hogy a tízparancsolat elôtt mindenki lopott, és gyilkolt, és kizárólag a tízparancsolat létrejöttével születtek meg ezek a szabályok. Ha megnézed a kiátkozás intézményét, amely szerint a kiátkozottat a továbbiakban nem védte a tízparancsolat ne ölj parancsa, akkor gyakorlati szempontból láthatod, hogy miként vett részt az egyház a mindennapos joggyakorlatban. Ha ezzel összeveted, hogy ha ma a katolikus egyház ma bárkit kiátkozna, vajon az élete valós veszélyben lenne -e, erôsen kérdéses.

grr 2008.03.26. 07:29:54

Fenntartom az állításaimat, a négy világvallásból kettőben nincsenek tételes, világi jogot érintő törvények, és egy harmadikban, a kereszténységben is minimális számuk van. A tízparancsolatos példám meg azt illusztrálja, hogy általános erkölcsi törvényeket ne tekintsünk szabályrendszernek, főleg világi-e vagy egyházi-e kategorizálásban, mert általánosak. Az egyéb egyházi szokások, mondjuk így, bizonyos szempontból olyanok nagyban, mint a családi szokások kicsiben, egyiknek sincs köze a világi törvényhez. Azt, hogy ki lehet keresztszülő, illetve az egyházjog által szabályozott többi kérdést nyilván nem lehet egy kalap alá venni pl. a korrupció büntetőjogi vonatkozásaival - egyszreűen azért, mert a keresztszülőnek, stb., nincs polgári jogi relevanciája. Ez esetben az elméletet nem tekintem különösen meggyőzőnek! Az anyakönyvvezetés érdekes példa, de ugye látjuk, hogy az meg nem törvény, hanem feladat. Arról értekezhetünk, hogy ezt a feladatot átvette a világi hatalom, de erre azt hozom ellenvetésül, hogy nem így van, ugyanis rómában is világi népességnyilvántartás volt! A középkorban egy világi feladat elvégzésére "ugrott be" az egyház, ami nem meglepő, mert kb. az egyházon kívül senki sem tudott írni-olvasni... Nos, kb. ennyi ellenvetést tudok így elsőre felsorakoztatni... :)

sacci 2008.03.27. 13:32:57

Nos grr, félreértettél. A CIC-et nem azért hoztam fel példának, mert úgy gondolom, hogy világi szabályai tetemes mennyiségűek lennének, csupán felhívtam figyelmedet arra, hogy kár kifelejteni abból a felsorolásból, amibe az egyház hét parancsolatát meg a főparancsot is bevetted (amiket szintén nem tekinthetünk univerzálisnak, csak a hívő közösség tagjaira vonatkoznak).
Az anyakönyvezés mint intézmény ugyan nem törvény, viszont azt azért ne vitassuk, hogy törvény vagy egyéb norma szabályozta, és szabályozza ma is (ki anyakönyvezhet és hol, hol és hogyan tartják nyilván, kinek lehet kiadni, milyen adatokat kell beleírni, sorszámozás...).
Viszont még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy maga a bejegyzés nem arról szólt, hogy a vallásoknak ma vannak-e világi szabályai, törvényei, vagy hogy az egyházi szabályoknak van-e közük ma a világi szabályokhoz, s senki nem vitatta, hogy ebben a témában igazad lehet.
süti beállítások módosítása