Nézzük az elejétôl mindenféle csinos szavak nélkül:

adott X embertömeg (helyezzük koron és téren kívül ôket) akik valamilyen közösséget vállalnak egymással (történetileg kialakult formák a család, nagycsalád, törzs, klán, de vannak pusztán területiek is, mint a
városok). Ezek az emberek felismerik, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudnak / akarnak egymaguk megoldani, nevezzük ezeket közfeladatoknak. A fô kérdés általában anyagi, pusztán financiális:

Miért fizesse A ember a közösség minden utcájának takarítását? Fizessen hát mindenki! Itt kérem kialakul az elsô közfeladathoz árosuló közteher.

Innentôl kezdve már csak növekszik a közterhek és közfeladatok köre.
Álljanak itt nevesítve közterhek:

• a köz tulajdonának [értsd: ami senkihez nem tartozik, de területileg része a közösség által birtokolt térnek] karbantartása, fejlesztése,
• idôsek elesettek támogatása [értsd: akit nem bír eltartani a családja, vagy nem bírja magát eltartani azt eltartja a köz -- fôként azért hogy ne marginalizálódjon és ne veszélyeztesse a közbiztonságot],
• íme el is hangzott: közbiztonság.

Van még sok, közösségenként más és más terheket vállalnak magukra a közök, dehát mindeni olyan jármot vesz magára, amilyen tetszik neki.

A történelem halad tovább... A közterhek és közfeladatok akkorára nônek, hogy bizonyos embereket kizárólag ezek adminisztrálására fizet a közösség, ôk a köz alkalmazottjai, a közalkalmazottak.

Megszületik az állam, akinek az egyetlen szerepe, hogy a közterhekbôl befolyó közpénzt elossza. A jószágokat újraelossza, divatos nevén ez a redisztribúció.

A közterheket eredetileg mindenki egyenlô formában fizette, míg nem az igazságosság nevében kiderült, hogy akinek kevés van, annak sok a közteher, akinek meg sok van, annak nem sok a közteher. Csodák csodája kialakul a gazdasági helyzettôl függô közteherviselés. A közterheket adóknak hívjuk, és adónemeknek és azon belül sávoknak az igazságosság kísérleteit.

Ezzel párhuzamosan a helyzet bonyolódik, mert különféle esetekben megoszlik a vélemény, hogy tulajdonképpen fontos -e nekünk (ad absurdum) az utcák takarítása, megéri -e ez azt a pénzt, amit közteherként erre fizetünk, fizesse ezt csak az akinek ez fontos, akinek ebbôl haszna van [ezt az autópályákra vetítve nem is kell sokáig magyarázni, így lesz autópályamatrica és benzinbe épített útfenntartási illeték]. Akiknek hasonló véleményük van, megpróbálják meggyôzni a többieket a maguk igazáról, társaságokba tömörülnek és egyetlen céljuk a köz alkalmazásában állni, közteherré válni, azért hogy a köz egy bizonyos részének szájíze szerint költsék el a közterhekbôl befolyó pénzt. Ôk a politikusok és a pártok. Amikor felismerhetô egy bizonyos minta [pattern] a pénzköltés módozataiban, azt nevezzük ideológiának. Bizonyos közterheket fontosabbnak látnak, más közterheket kevésbé, kinek-kinek szájíze szerint.

Namármost ezen a módon gondolkodva cseppet újraértelmezhetnénk, mit is csinál, és miért a politikai elitnek nevezett közalkalmazottak díszes csoportja...