A mai nap kiemelkedôen hiábavaló.
Eleve úgy köszöntött rám, hogy ágyban fekve olvastam még.
Már 5 órája tartott amikor letettem a kiolvasott könyvet és elaludtam.
12 órás volt, amikor a telefonomra ébredtem, hívtak hogy Ede meggyógyult, mehetek érte.
Már 13 óras volt a nap amikor egy emailt, ami szükségszerûen lehangolt, és elôre vetítette, hogy miután válaszolok rá, egész nap azt fogom nézni, kapok -e választ. (nem mintha bármi értelmeset várnék tôle, de egy hiábavaló nap alaphangulatának pontosan megfelelô egy ilyen meddô várakozás)
Fitalkorúvá érett (elmúlt 14), amikor négy nap után újra hallhattam Ede morgását, és lám már nem is csicsereg, és nem is fulladozik.
15 is elmúlt amikor megunva a semmittevést (hírolvasás netileg) kibontottam egy kukoricakonzervet, ellenben sajtot nem ehettem, mert kell a vacsorához.
Már elmúlt 17, mindjárt nagykorú, és már hallom, hogy a frissen antikváriumolt könyvek hívnak.

Ma még történni fog egy étkezés, egy telefonbeszélgetés Isuval, tévéhallgatás, végigveszem azokat a programokat, amiket még mindig nem írtam meg, lelkiismeretfurdallással tekintek majd a csehfüztemre, és nekifekszem az olvasásnak.

Elmondhatom, hogy terveket tudnék szôni a mai napra, de az eddig eltelt órák nem azt sugallják, hogy ezekbôl bármi is lesz. Jó lenne, ha valaki spontán felhívna, írna, üzenne valami olyan egyszerû (vagy éppen ôrült) ötlettel, ami egyszerûsége (vagy éppen ôrültsége) folytán megragadná a fantáziámat, és lenne hova elmennem itthonról.

Holnap persze mehetek dolgozni, legalább valami körvonalazódik mint értelmes tevékenység. Vár a gyár.

Update: Isut nem hívtam, étkezés volt, elkövettem azt a hibát is, hogy leültem a tévé elé, viszont megalkottam azokat a lotus táblákat (azért sem hívom excelnek, pláne hogy nem is láttam excelt 5 éve, lotust sem, node mégis ôk találták ki a táblázatkezelést) amikrôl már hetek óta tudom, hogy muszáj lenne, csehet nem tanultam, viszont tényleg olvastam. Ma meg nem mentem a gyárba.