Hajnali három van, abszolute nem írnom kellene, de nem bírok arra figyelni, amire kellene. Csomó mindenre foghatnám, sôt elôvehetnék istenes közhelyeket is ("annyi minden összejött", "kicsit el vagyok havazva", "túlterheltem magam"), de tudatában vagyok annak, mennyire tartalmatlanok ezek, fôként mert divatosak. Mindenki olyan nagyon komolyan hiszi, hogy olyan nagyon sok mindent csinál (ráadásul gôzerôvel, profin), hogy ezek a kifejezések mindennaposak lettek, tehát tartalmatlanok. Rohanó korunkban nem a kor lett rohanó, hanem a rohanásnak mítosza lett, és mindenki szeretné azt hinni, hogy ha párhuzamosan háromfelé kell figyelnie, már részese ennek a mítosznak.

Semmi ilyesmi nem történik velem, szimplán négyrész van az életem. Egyrészt újra dolgozom, ami kellôképpen kifáraszt, de kevés sikerélménnyel, lévén hogy csupán megpróbálom utolérni az elmúlt három hónap lazaságait. Másrészt nincs rendben a magánéletem (pontosabban nincs magánéletem, jelenleg a legizgatóbb dolog velem, hogy 5 perc alá vittem a Der letzte Monarch nevû passziánsz variációban a megoldást). Harmadrészt halvány gôzöm sincs, hogy mit fogok tenni egy év múlva, esetleg két év múlva. Azt határozottan eldöntöttem, hogy 2009 május 5-ig nemcsak kitalálom, hogy mit akarok, hanem boldog is leszek. Mármint addigra. Addig meg kitalálom mitôl. A harmadrésztet (hohó!) nem nyomasztó teherként élem meg, csupán konstatálom, hogy már megint nem lebeg semmilyen cél a szemem elôtt, hagyom magam sodorni az árral, dolgozom, a munkám árát elköltöm és a napi apró örömöknek örülök (ma például a pizzafutár még melegen hozta ki a focacciámat, ami komoly fejlôdés).

A másodrészt és harmadrészt kombinációjában fellelhetô negyedrészt meg olyan szánalmas, hogy le sem írom. Biztos fel kellene nôni már végre, és okosan gondolkodni, nem táplálni hiú reményeket, és nem bízni abban, hogy a harmadrészthez a másodrészt ad mankót.

A rohanó élet mítoszának része az instant megoldások keresése, porból vízbôl kávé leves, egymozdulattal hullahoppkarikából sátor. Ami nem megy, azt nem erôltetjük, ha valami nehézséget okoz, azt eldobjuk hiszen mi rohanó modern emberek vagyunk, nem divat már javítani, cserélünk mindent. Nem festjük újra, nem próbálkozunk, nem toldozunk-foldozunk, kukába dobjuk és veszünk újat, talmi kár. Mentesítjük magunkat az erôfeszítésektôl. Ez már nem az Exupéry által megírt szabad percek gyûjtögetése, itt kifejezetten a magát elfoglaltnak tartó modern ember tehermentesítésérôl van szó. Észrevétlenül beépült a mindennapjainkba. Mert megérdemled. Körülöttünk a világ eldobható papírpohár. A gazdaságtan szerint az érték az elcserélhetôségen (csereértéken) alapszik, tehát akkor van valaminek értéke, ha mások számára is van értéke. Ami senkinek sem kell, annak nincs értéke, nem értékes.

Jólesik írni. Írással gyógyítom a semmit (ólmosat hánynak a tinik), csak hogy holnap újrakezdhessem. Most pedig gyógyultan távozom, és folytatom, amit tennem kell.