A vízben lebegô testre ugyanakkora mértékben hat a víz felhajtóereje (mindenvízbemártotttestasúlyából...) mint a gravitáció. Az erôk kiegyenlítôdnek, és a test megszabadul a függôség béklyójától. Független. De tehetetlen is, minden mozdulata az ôt körülvevô közeghez képest értelmezhetô csak. Az elôrejutáshoz a vízhez képest kell elmozdulnia, a víztôl kell ellöknie magát, a vizet kell megmozgatnia hogy maga relatíve mozdulhasson.

Legyen ez egy analógia a függetlenségre, ami messze van a szabadságtól, mert a mozgás tehetetlensége hatalmas. A szabadság és a függetlenség nem kötôdnek szükségszerûen egymáshoz, más skálán mozognak. Lehetek függésben szabad, és függetlenség mellett is hiányozhat a szabadság.

Egyszer függetlenné tettem magam. Megadtam minden tartozásom -azt a pénzt is, amit édesapám rám költött az egyetemi évek alatt-, és elmenekültem minden fogódzó elôl, távol minden ismerttôl, gyakorlatilag annyi pénzzel, ami éppen fenntartott. Egyetlen pillanatra független voltam, mindentôl, csak az akaratomtól függtem. Ezt az egyetlen pillanatot élveztem, utána pedig azonnal elkezdtem keresni a kapaszkodókat, kötöttem magam helyhez, idôhöz, próbáltam alkotni, újat tenni, építeni. A függetlenséggel együtt járó tehetetlenség jobban nyomasztott, mint a függetlenség mámorító pillanata.

Késôbb elkezdett hiányozni a munka, a rendszeres, felelôsséggel járó tevékenység, a kölcsönös függés az alám- és fölémrendeltekkel. Ekkor tudtam, hogy haza kell jönnöm, hogy vége számomra a függetlenség kisérletének.

A szabadság egészen más.