...you just keep me hanging on...
A magunknak szabott határok a legszûkebbek, és egyben a legerôsebb fal köztünk és mások között. Aki ezeket a szabályokat kérdôjelezi meg, az személyes integritásunkat sérti, beleszól az életünkbe, erôvel át akarja azt alakítani. Minden szabály megkérdôjelezhetô, kivéve azok, amiket az ember magának szab.
Ezek a szabályok ritkán vezethetôk vissza másra, mint az egyén preferenciáira, tapasztalatára, életútjára. Mint minden ami tapasztalati, magába az értelmezôbe, a magára alkalmazóra mutat vissza. A valóság valamely elemét interpretálja az egyén, és felállítja a szabályt ami a valóság adott elemét kizárja az életébôl, a lehetôségei közül. Ezek a szabályok építik fel többek között az ember sajátos viselkedését.
Ugyanakkor ezek a szabályok ritkán állnak össze rendszerré, ugyanis az embernek nincs igénye logikus rendszert alkotni (általánosítani a szabályokat és kivételeket kezelni, kauzális láncot felépíteni). A magunk felállította szabályok szövevénye ezért a legnehezebben megérthetô mások számára, a logika útját követô megismerni vágyó sorra téved, és ezek a tévedések véletlenszerûen hol bántóak, hol túlzóan óvatoskódóak. Minél több egyéni, egyedi szabályhoz köti az ember magát, annál nehezebben kezelhetô mások számára, annál nehezebben megismerhetô.
A párkapcsolatok egyik komoly -jobb esetben kezdeti- próbatétele ezek feltérképzése, megismerése, elfogadása. A másik sarkallatos pont, hogy ezen szabályok egy részét az ember kiterjeszti a párjára is -sokszor akkor is, amikor az még nem ismeri a szabályt és ôszinte tudatlansággal áthágja-. Ez a kiterjesztés, az egyedi -vagy sajátos- közös szabályrendszer a legintimebb "mi" -a nyugati kultúra alap építôkövének- a családnak az alapja is. Amikor az öntudatra ébredô gyerek ezeket a szabályokat rúgja fel, változtatná meg, a lázadásnak az a szakasza, ami a családokat fel szokta borítani. A krízishelyzetek általában ugyancsak ezeket a szabályokat bontják meg elôször. (mindig is utáltam ahogy eszel, ahogy énekelsz a fürdôszobában, ahogy a fogad mosod, hogy elrakod, hogy nem rakod el. mindig is.) Én itt látom a passzív elfogadás és az aktív elfogadás közti különbséget.
Amikor egynél több emberre vonatkoztathatóak akkor ezek a szûk szabályok kialakítanak egy szubkultúrát (tehát a család a legszûkebb szubkultúra). Ezek a szabályok azonban már megkérdôjelezhetôek, de kizárólag belülrôl. Aki a szabályok döntô hányadát -vagy a legfontosabbakat- elfogadja, az megkérdôjelezheti a másik részét, alakíthatja a rendszert, a logika vagy az érzelmek útján. Az egyik fô kérdés, hogy a szabály alakul -e át, vagy az egyén élvez -e kivételt alóla.
A szabadságnak ehhez leginkább ott van köze, hogy az egyén ismeri -e a saját szabályait, és azok valóban a sajátjai -e. Amikor kulturális szabályokat alkalmaz magára, tekinti a sajátjainak, köti magát hozzájuk megkérdôjelezhetetlenül, akkor a szabadsága fokozatosan csökken. A kételkedés, a szabályok megkérdôjelezése és felülvizsgálata az egyén szabadságának része.
Utolsó kommentek