Kellemes nap volt a tegnapi (vagy mai, azt hiszem hogy a nap alvástól alvásig tart, tehát ma).
Végigdudorásztam az utat munkábamenet (vajonmit), megálltam a kedvenc benzinkutamnál, megvenni a cigarettám (jól emlékeztek rám, kétdobozpirosgoloázugye, egy mosoly, kólanemlesz?, egy mosoly). A donpepénél is emlékeztek (sziadrága, egy mosoly, salátaöntetnélkül, hogyanmásképp, lájtkólaugye, egy mosoly), a focaccia melegen érkezett, a saláta olyan volt, ahogy szeretem (nem egy ördöngösség, de ma örömet okozott ez is).Nyugodt nap volt, szép (tavaszi) idô, én is nyugodt voltam, békés mint régen. A munka értelmes ütemben és jó hangulatban folyt, a gép duruzsolt.
Az az érzésem támadt, hogy olyan vagyok újra, mint régen -nem is olyan régen-, mint amilyennek hiszem magam, amilyennek szeretném látni magam, amilyennek mások ismernek. Magamra találtam. Kellemes volt találkozni magammal. Mások is megtaláltak ma, nekem fontos emberek a múltból-jelenbôl, távolból-közelbôl.
Visszataláltam a helyemre, magamban is, és abba a tojásforma lukba is, amit a gyárban magam mögött hagytam. Más formát öltött már a puzzle is.
Egyszerûen és szépen ment ma az élet, mint ahogyan a tea folyik ki a kancsóból vékony sugárban, ahogy a nosztalgiákban emlékszünk régmúlt eseményekre, úgy telt el a napom. Úgy emlékszem, hogy sok ilyen napom volt már, és szeretnék még sok ilyet.
Valószínûleg ez a nap ugyanolyan volt mint a többi, csak én voltam más. It isn't hard to feel me glowing.
Utolsó kommentek