Van egy kedvelt mítosz, az eldigenedés mítosza, amely szerint a számítógép (és az internet) távolabb viszi egymástól az embereket. Amelyik családban megjelenik a számítógép, megerôsödik.
A mítosz forrása a közösség fogalmában kereshetô, a korok folyamán, és a modern társadalom alakulása közben közösséget összetartó erô a vértôl folyamatosan elmozdul a logos felé. Ahol a logos alapú közösség megerôsödik az elidegenedés mítosza megjelenik szinte törvényszerûen. A demonizálás mögött húzódó elv az, hogy kultúránk alapja a család, ez a legkisebb egysége, egy agglegény vagy egy kékharisnya (szingli divatosan) sosem egyenértékû egy családossal, egy baráti társaság a nukleáris családdal.
Nincs olyan interjú, ahol a kalandos életet élô cápavadásztól ne kérdeznék meg, ha ennyi mindent csinál, ennyifelé jár, mi is van a családdal. Persze nincs. Persze jó lenne, persze hiányzik, persze utazik tovább, él tovább, de kellett ez a pár pillanat csönd és részvét a kultúra alapkövének. Hasonló gondolati játék a karrier vs. család is.
Kultúránk fejlôdése a paraszti kultúrában gyökeredzik, az urak földesurak, a szolgák röghöz kötöttek, így azok az alapkövek, hagyományok és szokások, amik meghatározzák a kultúrát erôsen területhez kötöttek. Generációk élnek egy helyen, egy épületben, a család nem csak absztratk vérkötelék, hanem mindennapos interakció, munkamegosztás, hierarchia. A család egybeesik a munkatárssal, a korlátozott eltartóképességû föld korlátozza a népességet, kis közösségeket eredményez, ahol éppencsak a belterjes házasodást lehet (már ahol lehetett) elkerülni.
A gazdasági folyamatok azonban szépen lassan relativizálják a föld értékét, és kialakulnak azon gazdasági ágazatok, amelyek több munkaerôt igényelnek, mint amit az adott terület mezôgazdaságilag el tud tartani, tehát népességkoncentrációt eredményeznek. Urbanizáció. A városok növekedésével pedig a lakóhely és a munkahely elválik, szétválik az otthon és a mindennapi élet. Az emancipációval pedig az otthon és a család az élet egészen szûk területére (idôben és térben a teljes naphoz viszonyítva) korlátozódik.
A család régi fogalmából azonban megörzôdik a közösség, van egy közeg -ha egyre kisebb is- ahol még gyakorolhatják a hierarchiát, a munkamegosztást (kimosogat). Emellett megjelenik a gyerekek felnövésével és "kirepülésével" okozott sokk, megszûnik a sokgenerációs lakás- és életmodell is, illetve megjelenik az elvándorlás, más jellegû gócpontokat keresve.
Megváltoznak a társadalmi élet gócpontjai, a közösségek nem vérvonal és terület, hanem aktivitás alapján szervezôdnek. Egy munkaközösség minden tagja érkezhet más kontinensrôl, míg a szomszédunk nevét nem ismerjük (ki kivel van? csókolom). Az aktivitás alapján kötôdés pedig nem szükségképpen kisebb erejû, mint a család volt valaha. A vérség természetes közösségérzés -biológiai alappal-, azonban a tudatos létet az egyre jobban diverzifikált aktivitás mind erôsebben meghatározza. A tudatos alapon épülô csoportok mára már több közösségérzést táplálnak, mint a családok.
Ez egy idôben erôsödô folyamat, amit a kommunikáció egyre olcsóbbá és elérhetôbbé válása felerôsít. Míg egy tudatos közösséget a posta vagy az utazás napokra elszakított, a helyben lévô család erôssége megmaradt. Amint azonban minimális erôfeszítéssel (ugyanakkora, vagy kisebb mint felállni és átsétálni a szomszéd szobába) szinte azonnal kommunikálhatunk, a tudatos alapon épülô közösségek utolsó hátránya is megszûnik, és az egyén továbbiakban gazdasági közösségként tekint a családra, míg életét a választott közösségben éli.
Az elidegenedés mítosza valójában más kötôdések felerôsödését takarja, a biológiai kötôdéstôl elszakadva sokkal inkább elvont alapokra helyezi a legerôsebb kapcsolatot közösségek tagjai között. A most domináns közösségi modell logos vagy aktivitás alapú, a modern kommunikációs eszközök kötik össze ôket, és hatalmas szerencse kell hozzá, hogy a család egybeessen egy ilyen közösséggel.
Ez egy kicsit kapkodós lett, csúnyácska, dehát az is csoda hogy ennyire összeszedtem a koncentrációmat.
Utolsó kommentek