Tegnapi hír, hogy a Vatikán szigorítani akarja a boldoggá avatás menetét.

"Mielőtt a boldoggá avatási eljárás megindul, a püspöknek le kell folytatnia néhány, a döntésére nézve mérvadó vizsgálatot. Ami a lehetséges csodák kivizsgálását illeti, az útmutató kiemeli az eljárás egyes olyan elemeit, amelyek az utóbbi 20 évben az alkalmazás során problematikusnak bizonyultak"

Vajon a jelenlegi pápa keresztbe akar tenni az elôzô pápa boldoggá, majd szentté avatásának, vagy felismerte a szentek devalválódásának veszélyét? Ritka, de kivételesen igazat adnék Ratzingernek, ha Woytila szentté avatásának akarna gátat szabni.

Van a szentté avatásnak egy -egyházi szempontból- objektív kritériumrendszere, a szentté avatandónak két csodát kell cselekedni, az egyházi és krisztusi útmutatások szerint kellett élnie (szentté csak posztumusz avatnak), halála után a boldoggá avatásig öt évnek el kell telnie. Ez sokat változott az Egyház kezdete óta, magukévá tették a kriminalisztika és a modern jogtudomány bizonyítékok iránti igényét. Már nem elegendô, hogy valaki azt mondja, ô látta a csodát. Azokhoz a bizonyítékokhoz képest, amiket az inkvizíció követelt meg egy-egy boszorkányégetéshez, a mai csodákkal szembeni bizonyítási elvárás majdnem észszerû. Ezzel a lépéssel a világi elvárásokat és az egyházi szabályokat közelebb hozza egymáshoz, és óvja a korábbi szentek szerepét.

A szentek, az én szimpla szekuláris -majdnemhogy antiklerikális- szemszögembôl funkcionálisan, ma egészen más szerepet töltenek be a mindennapokban, mint az Egyház fénykorában. Hangsúlyozom, funkcionális a megközelítésem, amikor azt mondom, hogy a szentek egy része védôszent, más részük filozófus szent, míg a harmadik kategóriában a politikus szentek vannak.

A funkcionális megközelítés azt takarja, hogy a magát kereszténynek, vagy legalább a keresztény kultúrkör tagjának valló ember, aki nem részesült formális teológiai oktatásban (mondjuk az egyházi esküvô alapkövetelményein túl), az mit lát a szentekbôl, milyen szerepet tölt be az életében. Nem a valllási életében, hanem a mindennapjaiban, az irodalomban, a mûveltségben, az utca- és helynevekben. Ez a szûkítés azért fontos, mert az a vallásos ember, aki Kis Szent Teréz ereklyéinek világkörüli útjával képben van, ad absurdum ez számára fontos, egészen mást lát a szentekbôl, mint az az ember, aki magát kereszténynek vallja, tehát tevôlegesen hozzájárul az Egyház állami szubvencionálásához, és cserébe nem Kis Szent Terézt kapja, hanem a szentek funkcionális szerepét.

A védôszentek kellemes hangulatot teremtenek azokban a szakmákban, tevékenységekben, ahol van ilyen. A bányák bejáratánál álló Szt Borbálában nem a vallás jelenik meg, hanem a szokás, a veszélyes életvitel emberfeletti védelme. Ahol nincs veszély, ott is hangulatot teremt egy védôszent, pátoszt ad a szakmának, körüllengi az idôtlenség érzése. Ezek a szentek nagyrészt importáltak, különbözô kereszténység elôtti mondák, hiedelmek fontos szereplôi, néha mitológiai megfeleltetésük van, szerepük leginkább a görög kis-istenekhez hasonló. Ilyen Szt. Kristóf, Szt. Borbála és még sokan mások. Természetesen nem mind átvett, Szt. Ivó , a jogászok védôszentje például valós személy volt, a szentté avatása a normáls rendszerben történt.

A filozófus szentek, mint Aquinói Szt Tamás, Assisi Szt Ferenc -és még sokan mások- az irodalmunk részei, a filozófiai tanulmányok szerves részét képezik a gondolataik, mindmáig sikerrel hivatkozhatóak, így funkcionális szerepük egyértelmû.

A politikai szentek, mint Szt István, Szt László és még sok sok ismeretlen szent pedig az akkori kornak szóltak, de ha fenn is maradnak szinte mindig lokálisak. Néhány magyar politikai szent szerepe, fontossága mindmáig fentmaradt, Istvánt például a rockopera fontossá tette, beemelte a köztudatba is, de fontosságát mutatja, hogy nagycímletû pénzen szerepel, körutat kapott, egyetemet. Szent László azonban már csak marginális, gimnáziumok kapják a nevét és nem egyetem, maximum egy teret kap, de nem körutat. Ezek mind jelzésértékûek a funkcionális megközelítésben. Joggal kérdezhetjük, hogy ki a fene pl. Casciai Szt Rita, valószínûleg Casciában fontos, ôk meg Szt Istvánt nem ismerik.
Szt Margit  esete -ezt luna vetette fel- ezt erôsíti. A huszadik században avatták szentté, noha már a XIII. században meghalt, és lásd, semmi szerepe nem volt funkcionális szempontból. Sem a körutat, sem a hidat, sem a szigetet nem neveztük át, nem lett része a mindennapoknak. Az ilyen tettek a kívülálló számára feleslegesek, de lehet hogy az Egyházon belül ez valamiféle fontos politikai játék volt. 

Mi lenne a szerepe Woytila szentté avatásának? Egyértelmûen politikai szent lenne, hiszen a kiváló politikai képességein túl, és az egyház emberivé tételén túl sok olyat nem lehet róla elmondani, ami indokolná hogy szent legyen. Lengyelországnak, illetve a jelenlegi lengyel aktív hívôknek valószínûleg sokat jelentene. Mitöbb, pápai körökben rendkívül hosszúnak mondható uralkodása miatt a világon sok hívô körében épült ki személyi kultusza. Világi szemponból -avagy funkcionálisan- teljesen egyértelmû, hogy Woytilában és a maradandó, máig funkcionáló szentekben semmi közös sincs. Példaképet sem ad, huszadik századi századvégi jelkép, de nem hordoz különösebb szimbolikát sem. Woytila szentté avatása devalválná a még élô szenteket.

Vessük össze a huszadik század másik nagy egyházi ikonjával, Teréz anyával. Teréz anya PR-ja kiváló volt, és hihetetlenül erôsen áradt belôle a krisztusi elvekhez való hûség. Fogalom, intézmény, ikon. Az ô szentté (boldoggá) avatása erôsíti a korábbi szenteket, az Egyházról kialakult képnek jót tesz, még akkor is ha el kell viselnünk, hogy valami gagyi csodát kell hozzácsapni, mert az eljárás ezt megköveteli. Woytila azonban nem Teréz anya, fontos szerepe van, de a krisztusi elvek alapján közük sincs egymáshoz, a kívülálló számára Woytila nem szent, viszont kiváló politikus volt.

A jelenlegi pápától, aki folyamatosan az Egyház régi dicsôségét áhítja visszahozni, logikus döntés lenne, hogy a szenteket megóvja Woytilától. Kérdéses azonban, hogy az egyre szûkülô aktív hitéletet élôk körében ennek milyen visszhangja lesz. Az az érzésem, hogy Ratzingert nem politikai érzéke fogja beemelni az emlékezetes pápák körébe.