Állunk ketten Gergellyel, az én Gergelyemmel az Astoria sûrûjében, lángpallossal irtjuk az erkölcsficamos Fideszeseket, vállam a vállához ér, bokáig járunk már a sikamlós vérben. Amikor Gergely véletlenül hozzámér, vagy ránézek egy kicsit merevedésem is lesz, igen, mi vagyunk a jövô, ô az én hôsöm, csak az enyém. Amikor belemeríti az igazak lángpallosát egy "Viktor a mi Megváltónk" tetoválásba egy gonosz mellkas közepén, rikoltva kiáltja "Bizony mondom néktek, fogadjátok meg a köztársasági elnök intelmét: a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni", érzem hogy jobban imádom, mint bármikor eddig, nagyszerû páros vagyunk mi.

De cserbenhagy engem, "jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy az ominózus móri ügyben hibázott-e, már csak azért sem, mert nem született még ellentétes tartalmú jogerős ítélet az ügyben, amely alapján bárki ezt állíthatná" rikoltja a világba. Megcsalattam. Prada kosztümös és Hugo Boss öltönyös jogászok rohanják meg, istenítik már ôk is, az én Gergelyemet, aki csak az enyém, hitem vetettem belé, hittem, hogy bülbül szavai csak nekem csengenek, elménk egy és oszthatatlan, közös ellenségünk eggyé kovácsolt minket a harcban, de nem. Éltes jogtudósok simogatják arany montblanc tollaikkal ánuszát, oh igen, azt az ánuszt, victoriasecretek szakadnak hangos recsegéssel, oh igen, megcsalattam. Csalódottan állok, de új erôre kapva pennámat vérbe mártom hát, és írok, írok...

Merthogy Gergely eltévedt az igazságszolgáltatás erdejében. Ha Gergely örökpanorámáját eltakarja egy frissen épült ház, az ablakon kinézve nem néz át a házon vizslatva a budai hegyek ormait. Mert hiába, hogy a ház építési engedély nélkül épül, létezése tehát kérdéses, akár át is lehet rajta nézni, papír van róla, a panoráma örök, ház oda nem épül, hiába mindez, bizony az erdôségek zöldje helyett a szomszédék cselédjét látja csak teregetni. A valóság gonosz dolog, nem látni ki tôle.

Ellenben Gergely a valóságot papíron át nézi ha arról van szó, hogy az mundér makulátlansága van veszélyben. A valóság relatív dolog, lamentálhatunk az interpretációk sokaságán, a valóság megfoghatatlan lényegén, a szempontok, a nyelvi kódok, a megértés korlátain, de valóság csak egy van. Az igazság a valóságban rejlik, ha igazságot kívánunk szolgáltatni, a valóságot idézzük meg, és a jog eszközével a valós események tükrében alkalmazzuk a megfelelô retorziókat.

Az eszkimók olyanok, hogy huszonhárom szavuk van a hóra, de egy sincs a túzokra, nem véletlen, hogy az inuitok nem adtak még a világnak egy Brehmet sem, kevés a fordítás is, kicsi a kereslet. Megismerésük határát adja a nyelvük.
Hasonlóképp a jogász megismerésének határa a határozatig terjed, ami írva vagyon az van, ami írva nincs, az nincs. Az ártatlanság vélelme szerint ártatlan az, akit nem ítéltek el, bûnös az, akit elítéltek. A perujrafelvétel pedig az, amikor a bûnös átmenetileg újra ártatlan, majd a következô ítélet kimondja, hogy ezen állapota átmeneti volt -e, avagy tartós, visszamenôleges hatállyal.

A tévedhetetlenség vélelme pedig kimondja, hogy egy bíró mindaddig tévedhetetlen, amíg egy újabb döntés tévedésérôl számot nem ad. Ha a bûnös röpke átmeneti ártatlansága után újra bûnös lesz, a bírói tévedhetetlenség fennáll, ellenkezô esetben megdôl. Perújrafelvétel során a bûnös átmenetileg ártatlan, azonban a bíró folyamatosan tévedhetetlen, tehát kinevezhetô az LB tagjává. Ez nem erkölcsficam, ez a jog, a jog vallása.

Magyarul ez úgy hangzik, hogy amennyiben Kecske megeszi a káposztát, Kecske mindaddig nem káposztaevô, amíg ezt ki nem mondja a bíróság. Amennyiben a bíróság azt mondja ki, hogy Kecske nem káposztaevô, úgy  Kecskére káposztát is lehet bízni, elvégre ártatlanságáról papír van. Amennyiben azonban másodfokon káposztaevô lesz, úgy Kecskére káposztát nem bízunk. Ha nem megyünk másodfokra, akkor Kecske megbízható káposztaôrként tevékenykedhet bármeddig. Ha Kecske a továbbiakban tovább eszi a káposztát, úgy újfent mehetünk bíróságra, de a bíró nem tud káposztát termeszteni, felelôssége hát korlátolt, Kecskébôl meg -kutya és szalonna mintájára- nem lesz káposzta, oda a káposzta, a kecske megmaradt.

Mi történik elsô- és másodfok között, amikor megváltozik egy ítélet? A valóság egy és ugyanaz, az igazság mégis megváltozik. Ha eljátszunk a gondolattal, akkor láthartjuk, hogy amennyiben a másodfokon megváltoztatandó ítéletbe elsôfok után bármi okból a felek megegyeznek, akkor a valóság más. Olyankor az ártatlan és a bûnös fogalmai újfent visszatérnek az eszkimókhoz, ez kérem nem tlapla, hanem hituplu, hülye aki nem látja, mi az hogy mindkettô hó, tetszettek volna inuitnak menni, tudomány az kérem, nem gyerekjáték.

Vajon a perújrafelvételt követô újrafelvett perben miért nem ugyanaz a bíró dönt? Amennyiben az elvek szépek és tiszták, a bírók az igazságot szolgáltatják, a jog egy világos test, nyugodtan tárgyalhatná ugyanaz a bíró újra a pert. Függetlenül, tiszta fejjel újra megtekinthetné a bizonyítékokat, a jog által adott keretek között felmenthetné avagy elítélhetné újra a bûnöst, felállhatna és mondhatná: Hölgyeim, Uraim, város és világ, én kérem nem tévedtem. avagy éppen fordítva, amiképp vak Justitia kezében billen a mérleg. Nem teszik meg. Nem fogja újra ugyanaz a bíró tárgyalni. Nem bíznak meg a független ítéletében. Most sem, amikor a bûnös bûnös, amikor minden olyan világos, hisz papírja van róla, hogy bûnös, a bírónak papírja van róla hogy nem tévedett. Miért nem? Van valami más is? Titkon arra gondolnak, hogy akár tévedhetett is? Titkon, a papíron túli világban van egy papíron nem fekvô igazság? Egy kétely hogy az igazság nem jogerôs?

Az én Gergelyem továbbment, megadta a kegyelemdöfést nekem, hangos sikollyal az extázis csúcsán belekiáltotta a vériszamos térbe "Arról már nem is beszélve, hogy egy bíró mindig 'hozott anyagból' dolgozik egy eljárás során, márpedig a rendőrség eddig négy gyanúsítottról állította teljes mellszélességgel, hogy ő volt a móri mészárlás elkövetője, így - ha be is bizonyosodik, hogy téves volt esetleg Varga Zoltán döntése - nem biztos, hogy ő, vagy csak ő felelős érte". Gyönyörû testét körülzsongó jogászok szedelôdzködnek, megcselekedték, amit megkövetelt a haza, az igazság világot látott, újra miénk a világ, kettônké, hogy a gonosz ellen sorait szapuljuk és kaszaboljuk.

Nota bene, a logika az logika: Nagy Imre bûnös volt 1989-ig, azonban a 'hozott anyag' kicsit jobb volt az események után 31 évvel. Lehet hogy kicsit korai a perújrafelvétel a móri ügyben, 2038-ra csak összegyûlnek az 'anyagok', a bûnös meg várhat addig, hiszen méltó büntetését tölti mindaddig, míg ártatlannak ki nem mondják.