Megint péntek van. Ma csehóra, ilyenkor délután egyre érkezem a gyárba. Egész pontosan 12 telefonhívást kaptam ezidô alatt. Most csendes a gyár, nem mennek a gépek, másodlagos megmunkálás folyik, nyugis napnak tûnik.

Az Argentín Rádió cordobai stúdiójából hallgatjuk a híreket, mesél nekünk arról, hogy tegnap egy vihar milyen károkat okozott európában, meghalt egy híres (helyi) boxoló, és 35 fok van. Aztán fônököm nosztalgiázik, megelevenedik elôttem Macondo, benne Ô mint kisgyerek; varázslatos világ, ilyenkor hiszem hogy Márquez realista. Vagy a nosztalgia varázslatos. Hallgatom a történetet, a tavaly november végi raktárkészletbôl hiányzó tonnák most nem annyira érdekesek. Elvégre péntek délután van.
A központi telefon meg sem csörren, már mindenki mindent elmondott mindenkinek, olyan hetet zártunk, aminek a hétfôjére már nem is emlékszünk.

Viszont emlékszem a múlt hét péntekre.

Két héttel ezelôttre is, este lementünk a Mélypontba, ahol Lacipincér elsô szava anyás volt, "Ilyenkor kell hazajönni?", jó is volt hajnalig a hangulat. Világmegváltásos bánatolós.

Nagyon szép dícséretet kaptam, gondoltam megosztom. Érdekes így beszélgetni, hosszú monológokban, alaposan kifejtve, csak a sör hiányzik, az viszont másért kiált.

Ma este Mélypont, valahogy lecipelem Forestet.

Update:
Ede mentôautóvá alakult, villámsújtotta Forestet szállított, majd a nagy budapesti pókhálóba szorult Kicsibocsot és Bercit mentette meg. A mélypontot alig láttuk a sok mentenivalótól.