Van bôséggel, de jelenleg abban a szerencsés-szerencsétlen állapotban vagyok, hogy nincs autónk, úgyhogy kedvenc drága üntyülüpüntyülü fônökömmel teszem meg a kötelezô reggeli bejárást, márpedig haza is csak akkor megyek, amikor ô akar. Ez fôként azért kellemetlen, mert a fônökömnek se kutyája se macskája, tehát nulla a motivációja, hogy hazainduljon, elvégre netezni itt is tud, és itt legalább jó kávé van. Meg sajnos valami mulatós zene, amit a fizikai állomány túlzottan preferál. Vajon rá lehetne ôket szoktatni a sziámira?

Valószínûleg hiába lepném meg egy kávéfôzôvel, kevés motiváció lenne, úgyhogy marad a rostoklás. Az egyetlen fénypont jelenleg, hogy holnap nem jövök dolgozni. Persze a telefonom halálra fogja magát csörögni, de valamit valamiért.

Millió jó gondolatom támadt, hogy mi mindent kellene blogbaírni, de mire végre egyszercsak kedvemidôm támad írni, már egyik sem fontos. Poltikáról meg nem érdemes írni, rettentô unalmas.

 A legérdekesebb politikai esemény az volt az elmúlt idôben, hogy be akarják tiltani a dohányzást közterületeken. Nagyon viccesnek találom, hogy ezt éppen egy liberális párt által miniszterré feltolt politikus akarja megtenni, node a populitikai szerepzavar nálunk kötelezôen együttjár a hatalomvággyal, úgyhogy hajrá horváthágnes, szaporítsuk a magyar jogot egy újabb betarthatatlan törvénnyel!

 Mindenesetre Ede megérdemelt volna egy önálló blogkategóriát, annyi minden történt vele egészen múlt szombatig, amikor végleg megmentett minket egy ballagás élvezetétôl, cserébe egy kifejezetten látványos füstölôs sárgaangyalos reggelt kaptunk, meg egy halom problémát.

A holnapi napot arra szeretném szentelni, hogy csehórát követôen tanuljak a szombati controlling vizsgámra, de természetesen semmi ilyesmi nem fog történni. Minden valószínûség szerint péntek éjszaka veszem elô elôször, majd szombaton megpróbálok hajnalban felkelni, és vizsga elôtt fél órával (amikor valóban felkelek) arra fogok gondolni, bárcsak másnap lenne a vizsga, és lenne egy szabad napom tanulni...

Megyek leteszem kolléganôm asztalára az eheti nem megfelelôségi jelentést (azért jó az ISO, mert alkalmat ad olyan dokumentumok elkészítésére, amit a készítôjén kívül még  néhány ember biztosan átnéz. Sokat dob az aranyköpések vállalati szintû gyûjtésén.) Vajon a kedves megrendelônk amikor ráírta a súlyt a visszáru papírra, miért nem próbálta legalább megsaccolni, hogy mennyit küld vissza? Bár lehet hogy a pluszminusz tíz százalék náluk elfogadható, lehet hogy nálunk is az lenne, ha lenne autóm és 18:00-kor már elhúztam volna. Így viszont volt alkalmam leméretni, írni róla egy nemmegfelelôségit, és átminôsítési papírokat gyártani. Terápiás autóhiány. Kaptam egy emailt egy volt megrendelônktôl, aki tájékoztat róla, hogy új minôségellenôrzési eljárást vezettek be, és kérik hogy mûködjünk együtt. Válaszoltam hogy nagyon szívesen együttmûködünk velük, és annak ellenére, hogy 2005 januárja óta egyetlen reklamácíó sem érkezett tôlük felénk, és nem érzem jogosnak, hogy szigorítsunk az eljáráson, a következô szállítmányt már eszerint kapják. Vajon összezavarom, vagy javítom a pozitív statisztikákat? Legalább eltölthet a jóérzés, segítek valakinek bebizonyítani, hogy a munkakörének van létjogosultsága. Kiváncsi vagyok mikor jön rá, hogy utoljára 2005 márciusában szállítottunk nekik.

Bevittem a nemmegfelelôségit, persze útközben találkoztam fônökömmel, aki meglepôdött, hogy én még itt vagyok. Hihetetlen. Elfelejtette, hogy harmadik napja egy autóval jövünk? Sebaj, kitartás, pénteken meggyógyul Jónás a cégautó, és hamarosan lesz saját is (persze ha kockázatkezelésiigazgatóúr használja a józan eszét, és nem csômereven bököd a policyre).

Most azt mondta, hogy ha akarom mehetünk ám. Erre mit mondjak? Pillanat, még befejezem ezt a fontos, megismételhetetlen blogbejegyzést. Naaaaaaa most elindulunk :)