A szélsôség azért szélsôség, mert valaminek a legtisztább képviseletére hivatott. Szélsôségesen tisztaságmániás az, aki felforralja a bélflórás kefírt, nehogy baktérium legyen benne, neki az sem elég tiszta, ami a normális embernek az. Aki szélsôségesen magyar, az annyira magyar, hogy neki már az sem magyar, ami másnak magyar. Semmi sem elég magyar, semmi sem elég tiszta.

Isu anyukája takarítás után még kitakarított, mert tisztaságot csak ô tud csinálni. Ugyanígy van ez  a magyarral is, csak ô tudja mi a magyar. Amiképpen a tisztaságról alkotott képünket sem az antibakteriális szülôkhöz, úgy a magyarságképünket sem a Magyarokhoz igazítjuk, mert felesleges, úgysem lesz neki elég tiszta az, ami nekünk tiszta, elég magyar, ami nekünk magyar.

Minden szélsôség így mûködik, egy ideig bosszankodtam rajta, ha ilyennel találkoztam, próbáltam észérveket mondani, árnyalni a képet, de már nem érdekel. Apatikus lettem Tomcattel szemben, a tisztaság-, egészség-, redisztribúció-, munka-, nyolcóramunka- és egyéb mániásokkal szemben.

Nem elfogadó tolerancia, apátia. Azt szokták mondani, hogy a szélsôséges gondolatoknak ez a nagy veszélye, beépülnek a köztudatba, könnyen és lazán jutnak egyre és egyre messzebb, mert mindenki apatikus. Mûködik, náluk a labda, unom ôket mindenestül.