Nem írok. Két hónapja nem írok, pedig bôséggel lenne mit, de hol idôm nincs, hol energiám, hol meg minden lenne és mégsem. Pedig van miért írni, nagyon jó nekem. Boldog vagyok. Szerelmes.

A mégsem az én bajom, az, hogy van elszámolnivalóm. Mert szeretnék szép szavakkal többet írni, de visszatart hogy ebben a zárt szóvilágban, amiben szomorútojás él még nem zártam le valamit, amit én magam már lezártam.

Félreértés ne essék, nem lunával kell elszámolnom, nem is az érzéseimmel, csak szimplán ezzel a felülettel, és azzal, hogy az amit mondok írok úgy legyen összhangban velem önmagammal, hogy eközben hû maradjak bizonyos elvekhez, amik szintén én magam vagyok.

Nem bántam meg azt a két hónapot, az éppen olyan volt, mint amilyennek írtam, embertpróbáló, sok kompromisszum, amiket szívesen kötöttem, sok változás, amiket hajlandó voltam megtenni. Perverz gondolat egyetlen mondatba három linket sûríteni, és azt remélni, hogy van élô ember, aki végigolvassa a mondatot és mindhárom linket végignézi, azért hogy megértse, ez a mondat valójában mit jelent.

Ezennel pedig elszámoltnak tekintem. Az a két hónap véget ért, a világért nem mondanám hogy korábban, de azt sem hogy késôbb. Akkor és ott végetért, két hónap volt a világ. Ez a két hónap pedig egy kezdet.

Nem kis nehézség volt ezt végre megfogalmazni ide, itt, és talán mindenkinek mond valamit a 101-es szoba az 1984-bôl. Nos, ez volt a 101. hozzászólás a blogban.