Azért van egy kis gombóc a torkomban. Igaz alig aludtunk (fél éjszakán át játszottunk lunával), lehet hogy ezért hat rám a hiánya jobban, de mégiscsak nap mint nap találkoztunk az elmúlt öt évbôl négyben. Minden áldott és áldatlan munkanapon, sôt a munkámon túl minden személyes problémáját is én oldottam meg. Végighallgattam a válóperét, az utána következô hullámvölgyet, az új szerelmét, a szexuális életének a részleteit, az elképzeléseit a világról.

Azon túl, hogy kollégákként sok összetûzésünk volt, szerettem ôt, és ô is engem. Lehettünk volna akár barátok is, ha nincs közöttünk harminc év, és ha a spanyolon kívül beszélt volna más nyelvet. Ha legalább angolul tudna, valamennyire tudtam volna integrálni a baráti társaságba (talán még így is, ha az egyedüllétbôl fakadóan nincs állandó közlési kényszere).

Nagyon sokat tanultam tôle, nem emberileg, szakmailag. Talán emberileg is. Szerencsémre és balszerencsémre a gyárban állandó gépészeti problémák voltak, és a megoldásai jók és egyediek voltak, én pedig szívtam magamba a tudást. Neki köszönhetem hogy ma itt vagyok, és mindezt tudom csinálni.

Most végleg elment. Ez nem nekrológ, csak hazament az ô Argentínájába. Hiányozni fog, most meg egy gombóc van a torkomban.

Két ember térdel, guggol, fetreng egy nyitott számítógép ház felett, elôtt, mellett. Erdôberdô és én.  Négy és fél órán keresztül, majd újabb órákon keresztül mellette ül. Luna pedig ül és tévézik, idôsebb erdôvel cseveg, tévézik, nevet a két marhán (mint akik lego techniket kaptak karácsonyra).

Amikor éjjel fél egykor, négy órán át tartó masszív számítógép izélgetésnek lassan kimerülésbe fulladó végefelé, a "nézzük még meg ezt is odafenn" elhangzik, egy felhô sem suhan át luna arcán, a fáradtság látszik rajta, de neheztelés nem.

Erôsebb idegzetû kockásinges kockafejûek is megfontolták volna hogy elmormoljanak egy wazze-t. De luna hôsiesen tûrt, lefeküdt erdôberdô ágyára és onnan nézte, amint képernyôk elôtt, asztal alatt bütykölünk, klattyogunk, -mitagadás- káromkodunk. Majd felfüggesztjük. Tudja, hogy lesz újabb felvonás, mégsem morog, neheztel, örül, hogy hamarosan hazaérünk.

Ezekért is szeretem. Kompatibilis.

luna itt

Nem vittem kecskét, birkát, nem ôríztem hét esztendôn át a család juhait, csak amúgy elraboltam. Nem mondtam semmit, nem is kérdeztek. Talán örülnek, de elfogadták, hogy amúgy szó nélkül, ez egy tény. Attól kértem meg a kezét, aki odaadhatta, Tôle magától. 

Azért azt tudni illik, hogy családi boldogságunkat rátelepedô fekete fellegként fogja terhelni az ûr, amit luna lelkében az egyházi áldás hiánya hagy. Sosem fog reánk nap sütni, esô áztatja juhainkat, nap szárítja keményre a vízre éhezô földjeinket, miután a sáskák végigjárták, és vérré vált a víz kutunkban.

Ennek elkerülésére sem birkát, sem földet nem veszünk, kutat nem ásunk.

Mindezen a szokásos tojásos ejdeentellektüel fanyalgáson túl, szép volt és békés. voltak lunamama könnyek, könnyekig menô "ki legyen luna tanúja" verseny tesó és majdnem-keresztapa között, meghatódott lunapapa, meséldelmilyenlesz beszélgetések. Ez volt az igazán családi hétvége.

A nemegyházi esküvôrôl lunapapa véleménye viszont olyan igazi hitrôl árulkodik, ami ide illik. Aki nem érzi lelkében a szükségét  hogy templomban esküdjön, az inkább ne tegye. Azt hiszem ez volt a feloldozás.

És persze a hatalmas kérdés: "nem kellene megismernünk a családodat?" azt hiszem nem voltam meggyôzô az apukák inkompatibilitásáról. Majd beszélgetnek Jókairól. Remélem Jókaiba egyikük sem képes valamit belemagyarázni a világépükbôl.

Lesz nekünk egy esküvônk, olyan, amilyennek szeretnénk. Nem igaz, hogy kompromisszummentes, mert luna igenis kompromisszumkész volt, mert nem lesz templomi, egyházi része.

Tôlem nem csupán távol áll, de ellenemre van. Sosem szerettem a népbutítás eme hivatalos és ünnepelt eseményeit, de eddig csak kívülrôl nem, mármint magamnak nem. nb: Akinek ez a szórakozása, ez teszi boldoggá, kívánom neki, hogy legyen ezzel együtt boldog, de nekem nem való. Nem a hit zavar, hanem az egyház. Hinni mindenki hisz, van aki a természettudományok megkérdôjelezhetetlenségében (ezek nem azok, akik mûvelik, mert a valódi természettudós nem gyôz kételkedni), van aki a fennálló politikai rendszerek tökéletességében, és persze sokan hisznek istenekben, a kulturálisan determinált keresztényben, vagy késôbb importáltakban. Nekem azokkal a szervezetekkel van bajom, amik a hitet kihasználva saját maguknak vindikálnak jogokat, mindenféle szabályukat, hatáskörüket és jogaikat a hívôk lelke felett egy emberfölötti hatalomtól származtatják, amely számonkérhetetlen, megkérdôjelezhetetlen és láthatatlan.

Emlékeim szerint életemben elôször misén lunával voltam (nem mintha eddig nem tudtam volna, hol tartják ôket). Elôször egy bérmáláson amikor -mint kiderült szerencsémre- távol ült tôlem a bérmaszülôk soraiban, másodszor egy esküvôn, ahol mellettem.

Ott voltam, kibírtam csendben, nem kiabáltam, nem mentem ki, de már tudtam, hogy életemben lehetôleg utoljára jártam templomban ilyen céllal. Turistaként mindig megcsodálom a korabeli marketing eme csodálatos eszközeit, de átélni a középkorból hátramaradt életvitel és vak tisztelet eme még élô zárványának hirdetését, nem nekem való. Elsô alkalommal adakozni nem voltam hajlandó (szerintem eleget kap tôlem az egyház szolgáltatás nélkül, amikor az adómból lopnak el számára pénzt -lopnak, mert erre én felhatalmazást sosem adnék-), második alkalommal már csak a végét vártam. Egy szerencsétlen hívô a megfelelô hívószó elhangzása után testi kapcsolatot akart velem létesíteni kézfogás formájában, de nem éreztem, hogy ismerkedni szeretnék, úgyhogy hagytam hogy mások kezét fogja meg.

Megalázónak (ugye kötelezô alázat) érzem az egész folyamatot, és én nem akarok megalázkodni egy olyan szervezet elôtt, amit mindenekelôtt az erôszak és az intolerancia hajt elôre. Biztos jó dolog, de meghagyom annak, akinek ez jó.

Luna elfogadta, hogy számomra ez kínszenvedés lenne, pláne az esküvôig vezetô út keresztelôvel van kiszögezve . Másfél órát még csak csak kibírok, még azt a megaláztatást is, amit maga a szertartás jelent, kibírom hogy egy hiteltelen öregember elmondja a véleményét arról, hogyan kellene nekem élnem, node az a többhetes kínszenvedés, míg a keresztséget magamévá teszem, amíg sokszor elmondják azt, hogy az igazság egyetlen forrása megkérdôjelezhetetlen, és ha elgondolkodnék, kérdést tennék fel, nem vagyok közéjük való, nem, ez az út nem jó nekem. Egy halom alkalommal ki kellene ejteni a számon, hogy igen, csatlakozni szeretnék hozzátok, szeretnék közétek tartozni, igen szeretném elfogadni, átélni és napersze hogyne szeretném én ezt nagyon. Hazudnék, sokszor sokat csak azért hogy megtegyek valamit, amit nem akarok.
Luna nemcsak elfogadta, hanem abban az idôszakban (a közösen meglátogatott egyházi esküvô elôtt), míg én a kedvéért hajlandó lettem volna, abban az idôszakban is tudta, hogy nem lesz jó megtennem.

Persze könnyû vele, szeret is, ismer is. Lunacsaláddal még hátravan a java. Ez egy erôszakos hit, agresszív egyház, és minden alkalommal, amikor kapcsolatba kerülök igazhitûekkel a szeretet szava mögé bújtatva akarnak erôszakot tenni rajtam.

ehh régiszépidôk... itt az eredeti lunától

A tévével két bajom van. Az egyik, hogy nem az, aminek látni akarjuk. Nem egy információforrás (vö napilap) noha technikailag rendkívül hatékony információközlô lenne, hisze a képeket hanggal gyorsabban és hatékonyabban dolgozzuk fel, mint az írott szöveget. Nem arra szolgál hogy a világról alakított képünket cizellálja, vagy rámutasson mûveltségi hiányosságankra és azt azonnal pótolja is, avagy a divatos hír- és diverzitáséhségünket táplálja. A televízióadás üzlet. Méghozzá nem rossz üzlet, de akkor is üzlet. Azért ad a televíziószolgáltató csatorna adást, hogy nézzük, és a képernyô elé kötözött emberek figyelmét eladhassa reklámozóknak. A mi nézésünket árusítja, a figyelmünket, amit leköt valamivel, majd a reklámozó kihasználva a fent említett hatékonyságot elmondja nekünk, hogy az ô terméke/szolgáltatása miért kell nekünk, avagy miért jobb annál, amit jelenleg használunk. 

Illendô dolog fanyalogni a mûsorok minôségén és milyenségén, pedig ez csupán egy jelzés, megmutatja, hogy 1. a szolgáltató szerint mi milyen dolgokra vagyunk kiváncsiak, majd a nézettséggel kombinálva megmutatja nekünk hogy 2. milyenek vagyunk mi (miugyan nem nézzük azt a szart, kiazagyôzike kiazaanikó kiazaannácska).

A mi  tévétlenségünkre adott reakciók éppen ezekbôl fakadnak, megnézzük milyennek lát minket a szolgáltató, milyenek vagyunk mi nézôk, és szégyelljük. Szégyelljük, hogy naponta több idôt töltünk a Berényi, a Ewing és más családok tagjaival, mint a sajátunkkal. Emelje fel a kezét, aki naponta egy barátokköztnyit társasjátékozik a családjával. Szégyelljük, hogy számunkra eladható hírként az, hogy háromlábú öregasszonyt szült egy tukán Vietnamban, és még annyi mindent.

A televízióadásnak van információtartalma, csak csekély, vagy éppen nehezen kiszemezgethetô. Sokkal nehezebben, mintha olvasnánk. De nem ezért nézzük. Azért nézzük, mert erôfeszítéstôl mentesen szórakozunk, fáradt agyunkat nem dolgoztatjuk. Bambulunk.

Éppen ez a második bajom vele. Nincs televízió-önkontrollom. Ha megy, nézem, kapcsolgatok,  bambulom, értékes perceket órákat veszek el a saját életembôl vele. Az én hibám. Mégis a tévét hibáztatom.

itten luna örömködött mitagadás, nem egyedül

de nem csupán megérkezett az a két szép gyûrû, hanem ránk nem jellemzô sietséggel -ugyan mire is gondolok- azon melegében fel is húztuk egymás ujjára.

illetve hát nem is úgy van az

jó ideje elmúlt az, amikor már mindketten tudtuk, hogy mi olyan nagyon egymásraleltünk, hogy ezt most már csak a halálnak érdemes abbahagyatni velünk

az meg még korábbi, hogy volt nekem egy elképzelésem  arról, hogyan nézzen ki egy gyûrû ami engem majd a páromhoz köt. tudtam, hogy kell benne lenni valami nagyon kemény, tartós fémnek, ami szilárdságot sugároz és valami értékesnek, ami értéket jelent (ö ö ez elég egyértelmû kapcsolatnak tûnik). megterveztem, megrajzoltam, konzultáltam, majd addig-addig konzultáltam tervezgettem rajzolgattam, míg meg nem untam... akkor indult a keresgélés, és lám, meglett az, amit szerettem volna. kívül wolfram, belül ezüst (gyorstalpaló szimbolika: ezüst-hold(luna)-nô).

és tetszett, nem csak nekem, kettônknek tetszett. pontosan arra, hogy szimbóluma legyen egy összekötésnek. két élet összekötésének.

megjött hát, kezünkbe vettük (prózai betétként közben elmentem egy állásinterjúra), majd anélkül, hogy felhajtottunk volna, hangosan ezzelazzal ünnepeltünk volna, egymáshoz jegyzôdtünk. csak a fülébe súgtam kérdezve, hogy akar -e a feleségem lenni (na jó, azért ezt leírni is bizsergetô), amire azt mondta hogy igen, és huss, máris jegyespár lettünk.

jó ez nagyon

messze nincs még vége ám, mindennek van visszhangja. a gyárban elhangzottak a kötelezô poénok, nagymamák pityeregnek (egy a négybôl eddig), szülôk meghatódnak, barátok helyeselnek, egyszóval halad minden(ki) a konvenciók útján 

azért még félek tôle, hogy milyen performansz vár rám lunaszülôk színe elôtt
azt az igazi ízes formális lánykérést sikerült olyanná tenni, mint amilyenek mi vagyunk (a hagyományügyi koprocesszorom rég elromlott), de ott lebeg a fejem felett a valamitmondjazért

minden nyavajgás ellenére édes kötelesség 

mindenki ott volt

ezért szánalmas

ennyit érdemelt itt ez 

Ahogy korábban a kurucinfó elsô kauzális láncát, úgy most a Fidesz elsô kulturált gondolatát is megünneplem.

Kósa Lajos veszélyes lesz Orbánra, mert úgy tûnik néha, hogy kultúrember. Lehet hogy van még egy a Fideszben vagy a környékén, csak nem beszél. Kósa most beszélt:

"Kósa: Nem tüntetéssel kell a kormányt megbuktatni

Nem tüntetéssel, lázongással kell a fennálló kormányt megbuktatni, hangoztatta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden Debrecenben, a nagyerdei 56-os emlékműnél, több mint ezer fős hallgatósága előtt. Debrecen polgármestere szerint ma nem áll jogában senkinek erőszakoskodni, hamis párhuzamot vonni az 56-os pesti srácokkal, mert akkor diktatúra volt, ma pedig demokrácia van, és nincs az országban idegen hatalom. Azt mondta, aki nem tud tenni az országért, csak hablatyol, annak mennie kell, legyen bármelyik oldalon. (MTI)"

 

Vivát!

Update: 

A szüdajcsecejtung is így gondolja az index szerint

 

 

egy amúgy tökéletesen felesleges post olvasása és tökéletesen felesleges kommentelése közepette akadtam erre a hozzászólásra:

Nekem 3 hónapos a babókám és sajnos azt tapasztalom sétálás közben, hogy szintén gyerekkocsival közlekedő anyukák a SAJÁT GYEREKÜK mellett fújják a füstöt... Akkor ne akarjuk meg elvárni, hogy a emberek másra is odafigyeljenek... A kis hülye fiataloktól pedig én is teljesen ki vagyok akadva, bár én is még csak 22 éves vagyok, de úgy érzem hihetetlen nagy szakadék van a korosztályom és a nálam néhány évvel fiatalabbak között. Én is kaptam hasonló helyzetben a lenéző nézésből, nem tudom mit képzelnek magukról, de legszívesebben két hatalmas pofonnal honorálnám ezt a nézést - ha már a szüleik nem nevelik meg őket. Mert néha szerintem igenis, kell a gyereknek egy pofon. Én sem haltam bele.

A kulturális relativizmus szavak mantrázása sokat segít a mondatok megfejtésében.

Szerintem ezt a hozzászólást egy kis hülye fiatal írta, aki lenézôen néz azokra, akik másképp élnek mint ô. Például vannak oly botorak, hogy nem tekintik meg ôt, mégis milyen szépen sikerült, hányszor kell pofozni csókolom, hogy valakibôl ilyen szép okos ember váljék a szakadék túloldalán?

A fent olvasható zseniális mondatfûzés ellenére fenntartom, hogy a gyereket nem pofozni kell, hanem nevelni, nem kihagyva a nevelésbôl azokat a kifejezéseket, miszerint gondolkodj, értsd meg, figyelj, kulturális relativizmus. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

 Update:

Megkövetem Szôlôt, a bejegyzése olyannyira nem volt felesleges, hogy még a kommentem sem volt az. Kifejezetten jó vita alakult ki, tessék olvasni okulásul, aki káromkodások és dühöngés nélküli dohányos-nemdohányos vitát akar olvasni. Van az úgy, hogy egy tojás is oktalanul mond bántót. Az én legnagyobb fapapucsom (mea maxima klumpa)

Emellet maximálisan hangsúlyoznám, hogy a fent idézett hozzászóláshoz Szôlônek semmi köze, ugyanúgy ártatlan benne, mint abban hogy én odakeveredtem és okoskodtam az ô blogján.

"A Gyurcsány-híveknek pedig látniuk kell: addig nem lesz béke, míg a kormány a helyén van. Kitarthatnak dacból "igazuk" mellett, de ha más nem, hát hassa meg őket sok a kiömlött vér, a fegyverkezésre és készenlétre költött milliárdok, vagy hogy a nemzetgazdaság építése helyett számosan kormányellenes akciókkal foglalkozunk! Az egész ország szempontjából ideje lenne már távoznia Gyurcsánynak."

Bevallom ritka perverzióm kuruc.infot olvasni, megdöbbenve látom, hogy van egy rakat ember, aki képes kialakítani egy ellenvilágot. Valahol az autizmus határán létrehoztak egy világot, ahol vannak jók és rosszak, ráadásul a jóknak és rosszaknak világos neveik vannak.

Ez az elsô cikk, amit olvasok, abban is ez az idézet, ami valamiféle kapcsolatot mutat a külvilággal, ami tartalmaz egy végiggondolt, helytálló ok-okozati összefüggést. Persze végtelenül cinikus, és eközben a félelemre épít, node... egy bejegyzést megérdemelt az elsô értelmes kauzális lánc a kuruc.info-n!

Vivát! 

Van nekünk egy eseményünk, október 23. Ha hétköznapra esik, jó. Ha hétvégére, felesleges. Ha keddre, vagy csütörtökre, akkor nagyon jó.

Ugyanez igaz augusztus huszadikára, március tizenötödikére, és pünkösdhétfôre is. Igaz,  valaki beszélhetne már egy zsinattal, legyen mégis inkább pünkösdkedd, a Bibliának úgysem árt még egy kis szerkesztgetés, viszont munkavállalói oldalról sokkal szimpatikusabb lenne. Majd a KDSZ, amely betûszóban a KD ismert, népszerû összetétel, az SZ pedig szakszervezetet jelent.
Lehet SZSZ is, ahol Szabad Szakszervezetet jelent, és még a Jobbik is belépne, a 88-as szám már úgyis foglalt (ugye... az ábécé nyolcadik betûje a H. a HH pedig egyértelmûen Helly Hansen, aki másra gondolt, az nem eörsimátyás kompatibilis).

Tehát van nekünk eme esemény, ami szabadnapként kiválóan üzemel, soha egy szót nem szólt még senki ellene, hogy inkább dolgozna. Az, hogy mi történt 1956 október 23.-án, tökéletesen mellékes. Egyrészt, mert ma már több az ötvenhatos hôs, mint partizán a világháború után, másrészt tizenhét éve tabut mondtak rá a rendszerváltás sámánjai. A tabu melegágya a demagógiának, és nem magyar politikus a talpán, aki észérvek helyett nem demagóg. Észérvekhez gondolkodni kell, ötvenhatosok lengetéséhez meg csak hangerô. Jólaszondom ötvenhat, tehát mindenkinek kuss.

Amúgy ötvenhat jó nekünk. Ha találunk a családfában valakit, aki már élt akkor, kezünkben is van saját sikertelenségünk indoka:

• Akinek ugye rokona ötvenhatos volt, az nem mehetett egyetemre. Pont. Aki ezt megkérdôjelezi, az hôsök emlékét sérti. Aki ötvenhatos gyerekeként egyetemre járt, az nincs. Ha mégis, akkor sem.
• Ha valakit nem vettek fel egyetemre, akkor ebbôl -és a jó logikából- következôen ötvenhatos gyereke volt. Nem alkalmatlan. Ha mégis, akkor sem.

Ötvenhat nélkül ma nem nône a fû, a nyugati tôke rettegve kerülné meg elsivatagosodott országunkat, ahol nem terem minden bokorban hôs. Nem is élet az élet nyelesfésû négyzetméterenként egy hôs nélkül. Mert, ötvenhatban csak hôsök voltak. Ez tuti, mert ha valaki nem úgy gondolja, esetleg mást tapasztalt, az államrend ellen vét. Ez persze marhaság, az államrendnek annyi köze van ötvenhathoz, hogy akkor meg akarták dönteni a fennállót, a maihoz meg annyi, mint a koronának Szent Koronának. Ékszer ez is, csak többen díszítik vele magukat.

 

Elôször csak ezt a képet akartam felrakni, de némi keresgélés után lunával egy halom izgalmas keresztény relikviára bukkantunk.

Elsôként ajánlanám ezt a flash oldalt, http://wearefishermen.com/

Aki nem bírja ki egy napig sem valamilyen jézusos mörcsöndájz nélkül, annak való a jesusoftheweek.com

Természetesen  az élet egyetlen területe sem maradhat meg szeretet és röhögés nélkül, wartburgokon szocializálódottaknak ajánlom a bólogatós kutya igazhitû verzióját

Bérmálás elôtt a helyes keresztyéni útra vagy Semjén Zsolt összes aranyköpését ajánlom szamárbôrbe kötve, vagy a hitélet  helyes  mûvelését bemutató rövid flasht.

És végül egy lap, ami cölibátus ide, cölibátus oda megmelenget belülrôl bárkit. Arról nem is beszélve, hogy ôrült jó áran lehet 5 literes szenteltvizet kapni (igaz... áldás nélkül, node a csomagolás és kezelési költség óvszervásárlásra megy az afrikai aids-betegek számára a legszegényebb egyház szerény-szegény papjait  támogatja)

Hall El Ujja. 

Van ugye a KRESZ. Az egy fontos dolog, amikor az ember részese egy balesetnek, a KRESZ az irányadó, hogy a biztosító kinek is fizessen.

Másra nem jó, ezt bizonyították -állítólag- NewYorkban kamionosok, amikor betartották a szabályokat egy napig, és leállt a közlekedés. Mindenesetre a KRESZt itthon nagyon tiszteljük ha rendôrt, vagy automata traffipaxot látunk. Traffi Pax-békés közlekedés, ugye.

A KRESZ véres betartatásáról nonszensz helyzetekben órákat lehetne mesélni, általában ez pénzgyûjtô akció, köze sincs a valósághoz, az egyetlen értelmes mondat a KRESZben egy gyakorló vezetô számára az, hogy a forgalomnak és az útviszonyoknak megfelelôen kell vezetni.

Amíg itthon a rend ôrei verik széles mellüket, hogy azért sok a baleset, mert a sok engedetlen állampolgár engedetlenkedik, addig a hanyatló nyugat több városában sikerrel bevezették a Shared Space projektet, konkrétan itt. Ez egy hosszú olvasmány, koncentrálnék az egyik kijelentésére: "Apart from give-way road-marking to indicate that traffic on the roundabout has the right of way, there are no lines, signs, or lanes. Crossing pedestrians and cyclists must seek eye contact with drivers, and vice versa. This immediately results in slower moving traffic."

Tehát szemkontaktus. Emberi interakció. Vivát!

Ezt igazán bevezethetnék itthon is, egyetlen táblát azért ki kellene tenni...

Ez nem egy pirospontos kérdés, inkább csak felelevenítés, szomorkodás.

Mindenkinek van világképe, kinek cizelláltabb és az élet több kérdésére választ adó, kinek csak a maga zárt világára (meló-kocsma-tv-ágy) érvényes. Van akinek saját gondolataiból táplálkozó, másoknak instant, vízben oldódó, politikusok által hangoztatott. Mindenkinek van.

Ezek a világképek nagyon ritkán és részben egybeesnek valamely politikai párt, pártok, oldal által hangoztatott elvekkel. Még azoknak sem esik teljesen egybe, akik amúgy politikusokra bízzák a világképük megalkotását, fôként azért, mert a józan -paraszti- ész egészen más logikát diktál, mint a politikai populizmus (meg se említsük az elvek keveredését, illetve hogy lassan Horthy és Kádár személye összemosódik a politikai szóbeszédben). 

Ennek ellenére az nép, az istenadta nép választ, kiválasztja hogy mely politikai erô szimpatikus neki, mely újság, hírforrás, tévéadás tükrözi legjobban az ô elképzeléseit, melyik áll legkevésbé távol ô világképétôl. Kiválasztja, hívôjévé válik, szándékoltan vakká a hibák iránt, megalkuvóvá, mert akar hinni. Mert hinni egyszerûbb, mint gondolkodni, mert hinni jobb, mint folyamatosan acsarkodni. Akarja, hogy legyen valaki, akirôl azt gondolhatja, hogy tôle lesz szebb a világ.

A hazai általános magatartás szerint az az ellenség, aki mást vall, utálatot érez az iránt, aki másképp gondolja, szégyelli ha köze lesz hozzá, legyint rá, hogy ugyan ez buta, ez nem tudja az igazat, ez nem élte át, azt amit én, nem látta, nem hallotta, mert ha tudná az Igazat, akkor ô is az Igazak hitét vallaná. Az ellenséget mindenekelôtt pedig meg kell bélyegezni: komenyista, judeobolsevita, vörös, náci, barnainges, rossz. Aki mást vall, az rossz. A politikus azt reméli, hogy minél erôsebbek a bélyegek, annál hatásosabbak, minél feketébb a gonosz, annál biztosabb, hogy a választója nála marad. Minden kételyt kizáróan el kell mondani, hogy én a gonoszokkal akkor sem paktálok le, ha fene fenét eszik. Mert ô nem rántotthús. A választó pedig követi, hisz benne, belé helyezi bizalmát, és ô is utálja a mást. A politikus pedig spirálba esik, lassan elfelejti, hogy az ellenség gyûlöletét ô oltotta követôibe, és nem lát kiutat, fél tôle, hogy ha nem utál eléggé, nem bízik benne a többi gyûlölködô.

A Politikus megbélyegez, elzárkózik és szégyell, közben meg elveszíti a kapcsolatát az élettel. Talán már nincs is élete a politikán túl. Ha van, azt is szégyelli.

Miazhogy Magyar Gárda? Egyesület, néhány embergyerek, akik valamiért nosztalgiát éreznek valami olyasmi iránt, amit sosem láttak. Valóban nosztalgiát éreznek vajon? (felejtsük el egy pillanatra, hogy nosztalgiát érezni csak olyasvalami iránt lehet, amit valaki átélt) Mármint effektíve szeretnék, ha holnap újra 1932 lenne, és ôk a fekete ruháikban félelmet kelthetnének szûk majd széles tömegekben? Valószínûleg nem.

Ôk nem az, aminek kikiáltják ôket, nem az SA reinkarnációja, nem a kétes véres ingekkel kiharcolt demokrácia ellenségei, szimplán élnek a demokrácia által nyújtott jogaikkal, ôk a társadalom által kitermelt válasz a mindennapos kilátástalanságra, a jövôkép nélküliségre. Egy a sok lehetséges, és létezô válasz közül. 

Ad -e értelmet a létnek, ha fekete ruhában árpádsávval masírozunk jobbrabalra? Ad. Közösséget teremt, a közös érdeklôdésûek együtt csinálják azt, amit szeretnek csinálni. Jó ez? Jó. Nekik feltétlenül, sokakban rossz érzést keltenek, bár legalább ugyanannyi emberben keltenek rossz érzést a fekete mercedesek utasai, az adóellenôrök, a centrum kft ellenôrei, a politikusok és még sok más csoport is, csak ellenük nem lehet ágálni. Bennem speciel rettentô rossz érzések támadtak amikor miselátogatóban voltam katolikus templomban, mégsem gondolom hogy be kellene tiltani. Pedig szintén egy történelmi, diktatorikus szervezet, aminek a kezéhez direkte és indirekte milliók vére szárad, csak nem divatos szidni ôket (talán majd ha a Fidesz visszatalál a kilencvenes évek elején hangoztatott antiklerikalizmusához).

Antiszemiták? Miért pont ôk ne lennének antiszemiták? A magyar társadalom jelentôs része az, az intelligenciahányadossal fordítottan arányos mértékben azok. Nem holokauszt tagadók, nácik vagy fasiszták, szimplán ellenérzéssel viseltetnek mindennel szemben, ami nem úgy néz ki mint ôk, kínai étterembe sem járnak, mert az nem rántotthús. Nem meglepô, hogy egy általában xenofób társadalomban a belsô másságot sem tolerálják.  Ha ezek a szerencsétlen  hibbantak valóban katonásdit akarnának játszani, elmennének szépen katonának, és hagynák hogy az állam pénzén kitanulhassák a fegyverhasználatot, formai kiképzést, viselkedést. Egyelôre azonban a katonasághoz annyi közük van, hogy látták messzirôl Für Lajost.

Lehetnek veszélyesek, de az még messze van, ráadásul a Jobbikot mindenestül egy életre kizárnák a demokratikus versenyfutásból, amiben így is inkább csak kullog. Erre a típusú retorikára pedig egyelôre nincs elegendô vevô. A gyerekek meg hadd játsszanak. 

 

Erôs kéz kell ide, koncentrált hatalom, nem holmi talmi parlamentáris demokrácia, miafenesiaz.

Semjén Zsolt kíváló ötlettel állt elô, legyen egy, a költségvetést felügyelô szakmai szervezet, aminek vétójoga van a költségvetés felett. A szervezet garantáltan ne választott képviselôkbôl álljon, hanem szakemberekbôl. Ez egy nagyon tetszetôs (hovatovább demagógiára hajazó) ötlet, alapgondolata szerint minden képviselô lop, tehát ne ôk költsék (herdálják) a köz pénzét, hanem egy szakmai szervezet. Semjén Zsolt keresztényi önmarcangolása, szembehelyezkedése a Bûnnel magával oly mértékû, hogy magát is eme tolvajok közé sorolja, kivenné saját kezébôl (ha egyszer véletlenül a választók több pénz felügyeletét bíznák rá, mint amit jelenleg), és egy Igaz szakmai szervezet kezébe helyezné. Dicséretes. 

Amúgy az ötlet kiváló, sôt továbbgondolásra érdemes. A köz javát nem a parlamentáris demokrácia által választott képviselôk szolgálják leginkább, hanem pártatlan szakértôk.

Ennek analógiájára azt javasolnám, hogy a törvényeket is szakértôi testület hozza -szintén nem választott képviselôkbôl álló-. Kellene egy olyan szervezet is, ami a választásokat ellenôrzi, szintén vétójoggal. Szakértôi. Ami todományosan megállapítja, hogy az országnak egész pontosan 13.59% szociáldemokráciára, 13.59% konzervativizmusra, 18.5% katolicizmusra, 1.5% liberalizmusra van szüksége, illetve 52.82% demagógiára van szüksége, és ezen todományos adatok (és a pártok kínálata) alapján kiszámolja a Parlament ideális összetételét. Ezen felül kellene olyan szakmai szervezet is, ami megmondja, hogy konkrétan mit kell írniuk az újságoknak, és nekünk szakértelem nélkülieknek mit is kellene gondolnunk.

A tudomány szép dolog, tudományosan kigondolt boldogságunk, szakértôk vétójogával támogatva elvezet minket a földi paradicsomba.

Már azt is tudom, hogy mi lesz a kereszténység szerepe eme földi paradicsomban: túlvilági demokráciát ígérnek, négyévente választható arkangyalokkal, az egyén lelkének szabadságával. Kóka pedig vetekedhetne az elnökségért Paskaival.

amikor csehtamás pulán a csendes beszélgetés végén a "mégiscsak lett egy kicsi gitározás" közepette ott tartott a csended vagyok címû dalban, hogy " mi más is lehetnék csak csend neked" mögötte megszólalt a pulai templom harangja

éppen nyolc óra volt, hosszan harangoztak

csehtamás és Novák János együtt játszottak a templommal, nyugodtan, a harang része lett a dalnak, nagyon szépen, nagyon finoman

ha kitalálták volna, hogy így legyen, bárgyú lett volna, így viszont a legszebb csended vagyok volt, amit valaha hallottam

megismételhetetlen

jó volt akkor ott lenni, Velük
mert nem csak luna volt ott, hanem laja is, és amúgy igazán szépen mindenki szeretett (és szeret) mindenkit
ez fontos, és nagyon szép ám így

mert ugye az elsô rész már megíródott, lett már második is.

Nem oda indultunk ám, ahova érkeztünk. Malagába indult a menet, autóval, hogy azért útközben lássunk valamicskét, meghát mégiscsak úgy izgalmasabb utazni, mint odarepülni meg haza.

Volt tíz napunk, lett egy kölcsönautónk (napersze még mindig nem adtuk vissza), csináltunk szép okos részletes utitervet, jól kigondoltuk hogy éppen luna születésnapján érkezünk meg Malagába, és mégis ez mennyire jó ötlet. Fruzsit is megtaláltuk, éppen jó utitársnak tûnt, hamár erdôberdô képtelen volt teljesíteni azt az egy könnyed feltételt, hogy hozzon magával egy útitársat amitôl nem lesz ötödik kerék (kívánatos lett volna ellenkezô nemû, hozzá érzelmileg kötôdô embert szerezni, node ilyen magasra mégsem tehettem a lécet).

Nem hiányzott senki társasága, de ha jött volna akár erdôberdô, akár isu, úgy is jó lett volna. Más lett volna, de jó lett volna, és így is fantasztikus volt.

Az események zanzásított folyamatát leírta luna (bár némi halbiológiai tévedést fel véltem fedezni a hozzászólásában, node ha elfér egy bálna a patakban, akkor miért ne lehetne bálna).

Nagyon sok szép került az utunkba, és nem spóroltunk az idôvel, el is fogyott. Idô elôtt elfogyott az idô. Mikor megérkeztünk Spanyolországba már eleget mentünk, már eleget ültünk autóban, már elég pénzt kiadtunk, már nem vágytunk egy újabb ezerkilométeres rohanásra Malagáig. Telefonáltunk, elmeséltük és senki sem haragudott, szomorúak voltak persze, node mi is. Mégsem bántuk meg, hogy így mentünk, hogy arra és hogy annyiszor megálltunk, mert cserébe láttunk, szagoltunk, bôrünkön éreztünk, és ami a legfontosabb, együtt voltunk. Munkától gondoktól távol, magunkra hagyatva, de nem magunkra hagyva.

Nem szórtuk a pénzt, nem herdáltunk, ahol nem kellett nem költöttünk, ahol jólesett, ott igen, és éppen elegendô is volt. Amennyit rászántunk, éppen annyit költöttünk. Nem mondom, hogy pontos számítások alapján, a pontos útitervet követve pontosan úgy lett, inkább azt, hogy könnyedén, ügyesen csináltunk mindent, és könnyedén jöttünk ki a pénzbôl is.

Luna sokat tanult az úton, amikor elindultunk még meg sem száradt a festék a jogosítványán, és máris a mélyvízben volt, magashegyi szerpentinen vezetett, idegen nagyvárosokat keresztezett, gyorsforgalmi úton éjszaka kamionok között cikázott. A vezetés csak gyakorlat kérdése, hát most volt lehetôsége gyakorolni. Friss jogosítvánnyal csak most levezetett több mint ezer kilométert. Megtanult térképpel is bánni, tájékozódni térképen és annak segítségével úton-útfélen.

Vannak számok is, 5360 km utazás, 10 nap, 6.71 l/100km-es fogyasztás, Franciaországban ettünk olyan sajtot aminek kilója 29 Euro, kenyeret 5 euróért. Sok szépség, finomság, boldogság övezte az utunkat.

Jó volt ám hazaérkezni is, újra a hegedûsben lenni, rendesen fôzött meleget enni, ágyban aludni, melegvízben fürödni, hidegvizet inni. Élvezni a kényelmet, aminek addig a hiányát élveztük.
Már nem ismerkedünk egymással, mégis rácsodálkoztam, hogy igényes csini lány létére mennyire boldogan-nyugodtan aludt autóban, "fürdött" víz nélkül napokig, (ha víz volt, hideg volt és a szappant is mellôztük), vadkempingelt, fôzött parkolóban, evett hidegvízzel mosott kétnapos zsíros bödönbôl. Mert én igénytelen vagyok ha kell, sôt élvezem is, de el nem vártam volna Tôle, sôt nem is vártam többet, mint hogy elviselje a sok látványért cserébe. Jó volt rácsodálkozni, hogy mennyire hasonlítunk, hogy mennyire talpraesett, hogy mennyire jó fej ilyen körülmények között is. Hamár viszont mindketten élvezzük ezt, már nem is siettünk annyira a kényelmes nyaralásba, hiszen így is tökéletes. Öröm volt Vele utazni, és élvezni ugyanazt a nyugodt boldogságot, amit minden nap mióta megismertem.

Csak egy kis darab luna, de jól sikerült képecskén.

szép egy nyaralás volt, itten mene három kép, aztán majd még jön a sztori is

-Who's car is that?
-This is not a car, this is a Hyundai.
-Who's Hyundai is that?
-Isu's
-Why are we going with Isu's Hyundai?
-Coz Ede is dead.

Ez egy új forgatókönyv része, a plot szerint a fôszereplôk, luna, tojás és Fruzsina a rózsaszín plüssviziló Magyarországról indulnak és Spanyolországba tartanak Isu Hyundaijával, mert Ede meghalt. Spanyolországban találkoznak az éppen ott nyaraló medvékkel, ahol orbitális nyaralásba kezdenek, majd hazaindulnak.

Fordulatokkal és eseményekkel teli utazásra lehet számítani, nagyon szép tájakon játszódik, gyakorlatilag a Földközi tenger majd egész északi partvonalán végigmennek a szereplôk.

A kolléga nem tudja átvenni a hívást mert ügyfél van nála, de azt kérdezi, hogy megkapta -e a választ levélben, és ma már nem is fog tudni beszélni, majd holnap keresse, ha már megkapta a levelet.

Ezt a szépséges üznetet telefonba mondta nekem egy ügyfélszolgálatos.

A Credit Service Zrt. olyan cég, ahol a Kockázatkezelésiigazgatóúrnak nincs neve (vajon hogy szólítják meg ebédidôben Kocki? Kockázatkezikém, add ide sót, kérlek! ), az egyetlen kommunikációképes ember pedig ügyetlenül bujkál az ügyfél elôl (neki legalább van neve). Amikor az ügyfélszolgálatot hívtam, oly mértékû csend volt a telefonban, hogy szinte éreztem, én vagyok az újkapu, a telefon túloldalán meg néznek engem.

Mindenesetre az a telefonfelvevôkolléga, akit az én ügyfélszolgálatosom felkért a hazudozásra olyan ügyetlenül hazudik, hogy ehhez képest a sánta kutya versenyagár.

Tuti hogy a levélben küldött válasz egy cirkalmas nem, de miért nem tudják ezt telefonon elmondani? Bár a múltkor sem voltam kedves, ráadásul visszakérdeztem, és ez félelmetes lehet számukra. Remélem írásban ügyesebben beszélnek félre, mint szóban, gondolom ezért van nála ma egész nap ügyfél, nem akar ellentmondásba keveredni a Kockázatkezelésigazgatóúr fedônevû titkosügynökük által fogalmazott levéllel. Már ha a névtelen ember egyáltalán tud írni.

Van bôséggel, de jelenleg abban a szerencsés-szerencsétlen állapotban vagyok, hogy nincs autónk, úgyhogy kedvenc drága üntyülüpüntyülü fônökömmel teszem meg a kötelezô reggeli bejárást, márpedig haza is csak akkor megyek, amikor ô akar. Ez fôként azért kellemetlen, mert a fônökömnek se kutyája se macskája, tehát nulla a motivációja, hogy hazainduljon, elvégre netezni itt is tud, és itt legalább jó kávé van. Meg sajnos valami mulatós zene, amit a fizikai állomány túlzottan preferál. Vajon rá lehetne ôket szoktatni a sziámira?

Valószínûleg hiába lepném meg egy kávéfôzôvel, kevés motiváció lenne, úgyhogy marad a rostoklás. Az egyetlen fénypont jelenleg, hogy holnap nem jövök dolgozni. Persze a telefonom halálra fogja magát csörögni, de valamit valamiért.

Millió jó gondolatom támadt, hogy mi mindent kellene blogbaírni, de mire végre egyszercsak kedvemidôm támad írni, már egyik sem fontos. Poltikáról meg nem érdemes írni, rettentô unalmas.

 A legérdekesebb politikai esemény az volt az elmúlt idôben, hogy be akarják tiltani a dohányzást közterületeken. Nagyon viccesnek találom, hogy ezt éppen egy liberális párt által miniszterré feltolt politikus akarja megtenni, node a populitikai szerepzavar nálunk kötelezôen együttjár a hatalomvággyal, úgyhogy hajrá horváthágnes, szaporítsuk a magyar jogot egy újabb betarthatatlan törvénnyel!

 Mindenesetre Ede megérdemelt volna egy önálló blogkategóriát, annyi minden történt vele egészen múlt szombatig, amikor végleg megmentett minket egy ballagás élvezetétôl, cserébe egy kifejezetten látványos füstölôs sárgaangyalos reggelt kaptunk, meg egy halom problémát.

A holnapi napot arra szeretném szentelni, hogy csehórát követôen tanuljak a szombati controlling vizsgámra, de természetesen semmi ilyesmi nem fog történni. Minden valószínûség szerint péntek éjszaka veszem elô elôször, majd szombaton megpróbálok hajnalban felkelni, és vizsga elôtt fél órával (amikor valóban felkelek) arra fogok gondolni, bárcsak másnap lenne a vizsga, és lenne egy szabad napom tanulni...

Megyek leteszem kolléganôm asztalára az eheti nem megfelelôségi jelentést (azért jó az ISO, mert alkalmat ad olyan dokumentumok elkészítésére, amit a készítôjén kívül még  néhány ember biztosan átnéz. Sokat dob az aranyköpések vállalati szintû gyûjtésén.) Vajon a kedves megrendelônk amikor ráírta a súlyt a visszáru papírra, miért nem próbálta legalább megsaccolni, hogy mennyit küld vissza? Bár lehet hogy a pluszminusz tíz százalék náluk elfogadható, lehet hogy nálunk is az lenne, ha lenne autóm és 18:00-kor már elhúztam volna. Így viszont volt alkalmam leméretni, írni róla egy nemmegfelelôségit, és átminôsítési papírokat gyártani. Terápiás autóhiány. Kaptam egy emailt egy volt megrendelônktôl, aki tájékoztat róla, hogy új minôségellenôrzési eljárást vezettek be, és kérik hogy mûködjünk együtt. Válaszoltam hogy nagyon szívesen együttmûködünk velük, és annak ellenére, hogy 2005 januárja óta egyetlen reklamácíó sem érkezett tôlük felénk, és nem érzem jogosnak, hogy szigorítsunk az eljáráson, a következô szállítmányt már eszerint kapják. Vajon összezavarom, vagy javítom a pozitív statisztikákat? Legalább eltölthet a jóérzés, segítek valakinek bebizonyítani, hogy a munkakörének van létjogosultsága. Kiváncsi vagyok mikor jön rá, hogy utoljára 2005 márciusában szállítottunk nekik.

Bevittem a nemmegfelelôségit, persze útközben találkoztam fônökömmel, aki meglepôdött, hogy én még itt vagyok. Hihetetlen. Elfelejtette, hogy harmadik napja egy autóval jövünk? Sebaj, kitartás, pénteken meggyógyul Jónás a cégautó, és hamarosan lesz saját is (persze ha kockázatkezelésiigazgatóúr használja a józan eszét, és nem csômereven bököd a policyre).

Most azt mondta, hogy ha akarom mehetünk ám. Erre mit mondjak? Pillanat, még befejezem ezt a fontos, megismételhetetlen blogbejegyzést. Naaaaaaa most elindulunk :)

lettnet itthon (ez az a legújabb itthon, a közös, ahol eddig nem volt net),

újra teljesértékű bloggerizék lettünk,  olyannyira itthon, hogy éppen most, miközben én a konyhaasztalnál pötyögök, luna shared time service-ben paníroz malacdarabokat kiegészítendő azt a milánói makarónit, amit az elébb raktam fel főni.

ilyenez, jó ez nagyon nekünk, és ma már egészen négy hónapja töretlenül, felhőtlenül, rossztalanul (de még az árnyéka nélkül is) jó.

folyt köv, sőt remélem most már újra mindketten