Fehéregér vagyok egy labirintusban. A pontból indulva B ponton keresztül indulok C pontba, de oly módon, hogy az utolsó jármûvekkel D ponton legyek.
Az egészben mégis A, B és D pontok tökéletes ambivalenciája a meglepô, B pont lényeges, onnan jön a virág, és megy C-be Pének.

Nehéz motivációt fejtegetni ha fehéregérrôl van szó, ellenbe a virágnyelv egyértelmû. Annak aki akarja érteni.

Vörösrózsát Pének.

Vannak nehézségek, de a hangsúly nem az energiaminimalizáláson van, és amúgy is, sokkal értékesebb a vörösrózsa gyalog, busszal, hévvel, villamossal, mint kocsival. Valamiért úgy érzem Pé érti. Ha nem azt érezném, hogy úgy érti, ahogy én értem, semmit sem üzenne a rózsa, csak sablon lenne.

Örül. Ez az öröm mindennél fontosabb.

Legszívesebben mindennap vinnék, de a sok rózsa közt elveszne az üzenet.

Nem sokszor kell mondani, sokféleképp.

Divatja van a csôcseléknek, mitagadás. Ünnepeljük az 50 évvel ezelôttit, mert a mostani gyôztesek ilyenre írták a történelmet, és most éppen ócsároljuk a jelenlegit, mert akik nyíltan támogatnák félnek, hogy velük buknak. Akiknek ellenében vannak, azok meg egyértelmû.

Tisztázzuk mi a csôcselék: egy halom ember, akiknek gondolatok ritkán cikáznak át az agyukon, a szinapszisok száma alacsonyabb az idegsejtek között, mint egy ingerszegény környezetben nevelt fehéregérnek. Ráadásul
fogékonyal -cefetül- a jól hangzó szólamokra, amiknek a jelentésébe és összefüggéseibe nem kell belegondolni, mert még a végén kiderülne, hogy ellentmondásos. A csôcselék fogékony az agresszióra.

Tevékenységüket ha mondvacsinált okokból, vagy szimpla kedvtelésbôl teszik vandalizmusnak nevezzük, ha politikus áll mögéjük forradalomnak. Szegény Orbán most éppen nem tudja, hogy forradalom élére állna, vagy vandálokéra.

Szeretne a jövôbe látni.

Sajnos Orbán a hezitálása közepette lépéskényszerben van. Muszáj beszélnie, és megpróbál egyszerre mindent mondani. Talán egyszer még a híveinek is feltûnik. Talán. Egyszer.

Minap elhangzott egy amúgy értelmes ember szájából, hogy a hazaszeretet nem politika, és a hazámat szeretni nem politika. Milyen ironikus, hogy az. Ezek a szavak ugyanis ki vannak sajátítva, el vannak rabolva. Mint a multi szavunk, mint a tokaji :) bár azt visszaszereztük. A haza és hazaszeretet szót akkor kapjuk vissza, ha nem próbálja meg valamelyik politikai oldal kisajátítani.

Az egyetlen bajom az egésszel, hogy a károkat nekem kell kifizetnem az adómból. Kis valószínûséggel dolgoznak azok, akik nap közben, munkaidôben ott tüntetnek. Nagy valószínûséggel úgy érzik, hogy az általuk kevesellt támogatást nem szeretik a cigányokkal megosztani. (persze ez szimpla rosszindulat, lehet valakinek fontosabb a politikai célja, mint a munkája, pénze, dehát prekoncepcióra épülô rosszindulattól nem lehet provokatívan irni)

Mert persze a csôcselék xenofób. Mért pont az ne lenne? Antiszemita -amennyire éppen divatos-, cigánygyûlölô -ennek most van divatja- , antikommunista -kár hogy nem tudja ez mit jelent-. Van persze antifasiszta
is, de most nem ôk vannak a porondon, most a másik csôcselék játszik.

Vannak szép momentumok is, elvittek egy kiállított tankot. Eszem a kis nosztalgikus elméjüket. Merthogy szerintem 50 éve sem törtent más, csak akkoriban a háború miatt több embernek volt még fegyverismerete, több fegyver volt még kézben, jobban kézre állt. 15 éves hôsök? Mártirok? Persze ilyet nem divatos mondani, majd jól nem árulom el a címemet, hogy a megrökönyödött megrökönyödôk és gondolkodók nehogy molotov koktélt dobjanak a szobámba. Mert ugye jelenleg ez a problémamegoldás szintje. Ez a divat. A csôcselék divatja.

Érdekes, hogy engem sokkal jobban izgat jelenleg az, hogy virágot vigyek Pének, mint az, hogy mi történik Budapest utcáin, már rég csak múlt lesz a mai töketlenkedés, amikor Pé még emlékezni fog a virágra.. és ez sokkal
fontosabb is. Ráadásul ezt nem lehet kétféleképpen értelmezni.

Itten kérem indítékbeli kérdés van. Az egy fontos kérdés, az indíték.

1. Mégsem mindegy, hogy Jézust azért feszítették meg mert zsidó, vagy azért mert nem az, vagy céválasz. Konkrétan a tényt, hogy egfeszítették mindenki üdvözítônek tartja, hiszen ez jó mindenkinek, azoknak tuti, akik megfeszítették vagy megfeszíttették (ejbeszép ez a nyelv), és kétezerhat minusz harminc éve szintén mindenki nagyon örül neki. Jézust meg senki sem kérdezte, ebben a sztoriban Ô úgyis mellékszereplô, itt kérem már pápák és püspökök vitáznak, nem holmi földönfuto zsidó prófétácska, akit már amúgy is megfeszítettek.
   
2. Van egy lány, akit Szlovákiában megvertek, eszébe sem jutott senkinek érte aggódni, itt kérem már régen miniszterek ütik egymást a saját eszközeikkel, mások árpádsávos zászlójukra tûzték a leányzót, hogy lám olyan magyar hogy még meg is verik, és ugyan mik vagyunk mi hozzá képest, mi, akik másokat verünk. Már mindenhol csak az számít, hogy az indíték mi volt. Tuti hogy szentkorona.
   
3. Van itt még egy eset. Ott is két ember vert egy harmadikat, addig verték, rúgták, míg az meg nem halt. Itt pedig kérem újfent elôjön az indíték, de most már ellenkezô elôjellel, hogy tulajdonképpen ôk csak azért, mert nemisolyanrégen tényleg történt baleset, meg amúgy sem volt éppen jelen idôsebb, okosabb, és úgy tûnt mint ami éppen cserbenhagyás lesz. És persze megint jön a nemzetiségi kérdés, hogy nem azért hanem annak ellenére, és semmi köze hozzá, hogy éppen véletlenül romák voltak -e, vagy sem.
   

Namost, összegezve az eseményeket, van két halottunk, meg egy szerencsés, aki megúszta. Mindhárom esetben az a közös, hogy a mi sokat dícsért judeokeresztény kultúránk tapsikolva keresi az indokot, és indokol. Felment. Relativizál. Maga az esemény a maga elszomorító butaságában senkit sem érdekel. Hogy két (vagy több)  ember egy másik embert, bármi is legyen az ok, megver -akár halálra veri-.

Vajon minden halálravertet megillet az a  híres 15 perc posztumusz hírnév, vagy csak a köztiszteletbenállás-gyanúsakat?

Mert ha az indíték nem az, hogy magyar, zsidó, istenfia, nemroma, etc. akkor persze, püföljék csak ahol érik, hát kinek-kinek kijut a maga sorsából, ugye.

Van nekem egy barátom, pontosabban kényszer okán az lett. Ô külföldi, és dícséri léptennyomon Magyarországot, hogy itt azért jobb, mert van értéke az emberéletnek. Nem ölnek meg valakit csak úgy, mert megtetszik az órája, van neki kevés pénze.

Én most nem tudom, kit kellene megkérdezni, hogy az óra elegendô indok -e. Ha magyar óra, vagy cigány, vagy zsidó... talán akkor.

Patikust minden gyógyszer mellé!
Egyszer, valamikor a ködös múltba veszô Miskolci létezésem alatt, egy megfázásos náthás gyógyszertárlátogatásom során azt mondta nekem egy pultmögöttálló (kérésre), hogy nem ad nekem vitamint, mert már meg vagyok fázva és már késô, szedtem volna korábban.

Nem adott, mert szakmai ellenvetése volt.
Gondolom jogosan.

Azóta is minden évben kétszer megfázom, és azóta sem mondta nekem senki emmire, hogy nem ad, mert valamiért.

Egyszer valami végtelen mennyiségû gyógyszert vásároltam egyszerre, mert hosszú idôre szükség volt a beraktározására. Akkor sem kérdezték meg, hogy ugyanmá minek nekem ennyi, vagyhogy le fog járni ez a sok mielôtt beszedhetném mindet, meg ennyi bajom nem lehet, mert ennyitôl halott lennék, ha meg beszedem akkor az leszek. Semmi ilyesmit soha.

Egy másik alkalommal viszont tényleg ügyesen átmásolta a vényrôl, hogy milyen gyakran kell szednem, de a kérdésre (obligát: vajh a gyomortöltés mely szakaszában javallott) azt mondta kérdezzem az orvost. Nem kérdeztem, beszedtem, meggyógyultam. Tartósan.

Van ugyanilyen történetem benzinkúttal is, ott teletankoltam a céguató dízelmotorját benzinnel, ott sem szóltak.

Tulajdonképpen nekem eladó még soha semmirôl normális tájékoztatást nem adott. Lehet hogy az én hibám, nem kérdezek, nem érdeklôdöm kellôképpen, hogy nahát mégiscsak hogy van ez ezzel a gyógyszerrel, benzinnel csókolom, mi lesz velem ha beszedem. Én nem kérdezek, csak kérek, ôk nem mondanak semmit, csak adnak. Kifejezetten korrektnek tûnik számomra, szoktam is vásárolni a gyógyszertárban gyógyszert, mert miért ne.

Itt pedig mostan politikai csavar van. Merthogy mi lesz az én egészségemmel hogyha vehetek ott gyógyszert, ahol nem szólnak nekem. Ahol nem mondják nekem azt amit amúgy sem mondanak sehol? Mostmár ugyanaz az ember nem fog mondani nekem semmit a gyógyszerrôl, aki eddig nem mondott nekem semmit a benzinrôl?

A másik fontos felmerülô szempont , hogy ha én vehetek majd jól gyógyszert a benzinkúton akkor majd agyonmérgezem magam. (Vajon miért éppen a benzinkút az ellenpélda politikuséknál? miért nem a könyvesbolt?:

-Kérek egy Derridát és egy Coldrexet! [pirospont jár annak, aki meg tudja mondani melyik író és melyik gyógyszer!*]
-Derrida elfogyott? Ó.., akkor csak Coldrexet kérek.)

Na ebben az sántít, hogy kellemes ízéért csak nem csócsálok be két levél Rubophent a frissen vásárolt csokiszelet mellé, mert miért tenném? Hogy a saját példámnál maradjak, ugyancsak valószínûtlen, hogy Závada Pál súlyos trilógiája mellett elropogtassak egy kis fejfájáscsillapítót, csak úgy az irodalmi élvezet növelése érdekében.

Öngyilkosságot meg szintén nem szabadon kapható gyógyszerekkel okozok magamnak (sic!), szándékosan sem, véletlenül meg milyen valószinûtlen. Van veszélyes dolog elegendô odakint ... vö: patkánymérget nem is lehet kapni a benzinkúton.

Sôt! Tudatában saját hibámnak helytelenül szedem a Coldrexet megfázáskor! Empirikusan bizonyított az eljárásom, kétóránként abszolválva egy bödönke forróvizet Coldrexszel ízesítve, másnapra elmúlik a betegség. Nem kérdeztem meg gyógyszerészt, tudom hogy nem adekvát, mégis. Ha benzinkúton veszem, akkor sem szedem majd sûrûbben, és ritkábban sem.

Valahogy nekem ez az egész nem tetszik, megint hülyének vagyok nézve. Én személyesen.

*: ugye hogy Derridát száz emberbôl egy ismeri, a Coldrexet talán kilencven? Ugyehogy ebben a kérdésben tájékozottak az emberek? Miközben evés után napi négy alkalommal elolvasni egy-egy mondatot Derridától talán még károsabb az egészségre, mint elytelenül szedni a Coldrexet...

Egyébiránt lehet, hogy a gyógyszertárakban gyógyszerészek helyett eladókat kellene alkalmazni, és végre tudnának pontosan visszaadni.

[az egesz innen jon Földes András cikke az indexen... nekem nem teccett ]

Megtudhattuk, hogy némely szegény emberek a mai rettentesen elidegenedett világban bizonyos szofisztikált értékrend szerint kiválasztott tárgyak megjelölésével/rongálásával (a megfelelô vérmérséklet szerint aláhuzandó) kifejezik ellenkezésüket. Megvan a hibás is: A rendszer, amiben a fantáziának határt szab a valóság.

Kortünet, hisz két évszázada a fantázia alig szárnyalta túl a vágyat, hogy elköltözhessen a jobbágy, és lám lett is eredménye, de milyen félresikerült, meg kell érte dolgozni (kaparni), és még a házat sem lehet forgatni, hol van ez a kacsalábon forgástól.

Szûkülnek az önkifejezési lehetôségek. Másfél évszázada eleink szabadon díszíthették a kapanyelet, senki nem mondta nekik, hogy rongálják a munkaeszközüket. Az volt az önkifejezés foka.

A világ egyszerû választásokból áll. Vagy oda költözöm, ahova szeretnék vagy összefirkálom a villamost.

Divatos gondolat azt mondani, hogy a szabadságjogok szûkülnek, de az egyén szabadsága ott ér véget, ahol a másiké kezdôdik, tehát valakiének nônie kell, hogy az önkifejezésbe menekülôké szûküljön. Márpedig a megrongált villamos többszázezer forintos javítása újabb másodpercekre rabszolgasorsba dönti azt a 3.5 millió embert, aki adójából ezt fedezi, hisz minden órájuk (kicsivel több mint) felét azért dolgozzák le, hogy abból az állam újraelosszon. Szabadságfokuk addig terjed, hogy dolgozhatnak az önkifejezés eltüntetéséért minden órából 35 percet. Ki lehet számolni, hogy hány tized- vagy század másodperc minden egyes dolgozó életébôl az, amíg csak erre dolgozik. Az ô szabadságfokuk csökken, tehát szerintem azoké nô túl a sajátjukon, akik -közvetve- erre kényszerítik ôket (ad absurdum: minket).

Divatos azt mondani, hogy a reklámok (gonosz multik, karvalytôke?) elcsúfítják a világot, de a gondolatmenet mehetne úgy is, hogy széles tömegek által értelmezhetô reklámokkal takarjuk az önkifejezôk szûk körnek szóló üzeneteit, tegeit, rongálásait. A produktivitás összehasonlítását pedig végképp elô se vegyük.

Ha védelmembe akarom venni a rongálókat leginkább az ál-öngyilkossági kisérletekhez hasonlítanám, figyelemfelhívás, szociálismunkásul: segélykiáltás. Vegyék már észre ôket! Ahhoz, hogy a társadalom által felállított kereteken belül kitûnjenek a szabadságuk megvan, lehetôséget nyújtanak a társadalmi intézmények, a szociális háló. Elvileg ezért dolgozik 35 percet az, aki dolgozik. Ez a társadalmilag konform módja a kitûnésnek, ez a szabadságfok, ezt választhatják szabadon, bár ez nem az egyszerûbb út és túlságosan is konform. A graffiti nem szabadságfok, hanem mások szabadságának korlátozása.

Szerintem.

nem mennek haza. hiaba kuldi oket a haza (buntetoszovicc)

nem sok ertelme van hogy kint vannak, en mar hetek ota belefaradtam, de szinte mindenkit ugy kell emlekeztetni rajuk "a kossuthteriek".

-Ja! meg mindig kint vannak?

 Lassan hideg lesz, talan majd akkor hazamennek. Bar vegulis jobb ott mint otthon, igy legalabb kicsit fontosak, legalabb lesz mit meselni, mire felvagni. Majd ha jon a nyar es ujra lehet viz- es utcapartokon huvos soroket inni, meselni. Addig is marad a kitartas a hidegben. Lehet hogy a  kitartas nem jo szo, meg valakinek fellazad a tortenelemismerete.

 A lenyeg, hogy jon egy allami unnep (azt hiszem ez masok unnepe, ez sem mond nekem semmit, unalmas beszedek, ontomjenezo es szereny al-hosok  (attol fuggoen, hogy magukrol beszelnek, vagy masok beszelnek roluk)) es ezek az azok ott vannak ahol allamilag fontoskodok akartak unnepelni olyanokkal akiknek annyi koze sincs hozza, mint nekem. Bar ez egyeni. Lehet hogy a spanyol kiralyt jobban erinti, mint engem, vegulis jobban raer.

Fel sem teszem a kerdest, hogy a kossuthteriek miert nincsenek olyan helyeken, mint a tobbiek (vö: munkahely, iskola, ISKOLA, kocsma) . Nincsenek, mert nekik ez a dolguk, ok azok akik arra emlekeztetnek, amirol majd otven ev mulva lehet unalmas beszedeket hallgatni. Ha. remelem nem, remelem a kovetkezo generacio megussza hogy legyen meg egy alkalom unalmas beszedekre.

 Nekem -a tokeletes ambivalencian tul- az tetszene a legjobban, ha az egesz allami banzaj elmaradna. Egyreszt egy csomo penzt lehetne sporolni rajta (valami kis potlek a nagy luk betomesere) masreszt meg akiknek szol ugyis elszorakoztatjak egymast.  Mindig szorakoztatjak egymast, van erre intezet, filmpalyazat, halalraiteltek es egyeb hosok. Megszamlalhatatlanul sok hos, mint partizan a vilaghaboru utan. Szamomra ugyanannyira mindegy hogy ki volt hos 56-ban, mint hogy ki volt partizan.

Sot partizanromantikam van neha, forradalmarromantikam nincs. Sosem almodtam arrol hogy egy altalam kezelhetetlen femdarabbal kart okozzak budapesti epuletekben (ennek ellentmond, hogy egyszer egy femfuresz lapjaval elkezdtem fureszelni a haz egyik sarkat, epp a 30. evfordulon--- tudatalatti forradalmarromantika). Detto. Csak a femfuresz lapja nem durrog. Es martir is voltam, szobafogsag ilyesmik.

Biztos elromlott a hazaszeretetem, nem erdekelnek az allami unnepek (sem a szentjobb, sem a lukasztottzaszlo, sem a hetyke bajszos srac a nemzeti muzeum kertjeben) viszon kifejezetten erdekelnek a nemzeti kertjeben tolheto romantikus percek, es amikor nagyon nagyon messze kerultem itthonrol akkor erdekelt a kokarda-hordas is. Itthon nem.

Az meg verbalis dudva a fulembe, hogy nekem attol jobb most, mert ok akkor ott azt. Na nehogymar ok akkor ott azt azert, mert en majd most. Plane nem hiszem hogy ha ok akkor ott azt nem, akkor en most itt ezt nem, meg mast sem, en itt most. Ez olyan, mintha azt allitanank hogy befagyna  a fekete tenger, ha tegnap este nem sikerult volna belevizelnem a Dunaba.

Szoval lesz allami unnep, egyesek aktualis hosei a kossuthteren, masok szuksegszeru valasztottjai meg allnak es nem tudjak hogy akkor most ok hova. 

Fentartom: szerintem sehova, fujjuk le hivatkozzunk a hidegre, a rossz penzugyi helyzetre, felrekacsintosan hibaztassuk a kossuthterieket, es hagyjuk abba a fenebe az egeszet. MAjd mindenki unnepel azt, ugy, ott, ahogy. amit akar.