A nagy szavak mind giccsesek lettek, elorozták ôket az örök értéket alkotni vágyók, akik éppen tartalmuktól fosztották meg a szavakat, mert rosszkor használták ôket. Indokolatlanul.

Nem mondok nagy szavakat, indokkal sem. Jobb szavaim pedig nem szavak, virágok versek. Jó tudni hogy telnek az adventi reggelek.

Feketepillangók szállnak és pattannak vissza a kôszikláról, sokszínes lepkék feketefehérben. Rítus lett a virágból, nem fog ki rajta az ôsz. Jó. Nagyon jó most a bôrömben lenni. Egész a narancs.

"... érezem, hogy megszépült megint az életem "

Az M1-en új automata traffipaxokat telepített a rendôrség. Kíváló.

Naponta használtam az M1-est oda vissza megtettem rajta 140 kmt minden áldott munkanapon 4 éven keresztül. A pálya átlagsebessége 160 km/h. A kamionokat, a mazsolákat, a megfontolt családapákat  és a száguldozó marhákat leszámítva az aki beállt 160 km/h sebességre, az gyakorlatilag nem keveredett különösebb konfliktusba senkivel, a 4 év alatt ha tíz jó sztorim van elémcsorgó mazsolákról, rámhúzó kamionokról. Hirtelen fékezésrôl pedig kettô, mindkettôben én voltam a hülye. Balesetet láttam párat, minden hétre jut egy.

Sok sztorim van jobbról elôzô BMW, Audi, Mercedes, SUV tulajdonosokról, dehát ezek a márkák vonzzák a barmokat, meg sem lepôdöm rajtuk.

A rendôrség megelégelte ezt a relatív nyugalmat, és most már újabb adót vetnek ki a haladásra. Trafipax. Naponta átlagosan 1600 gyorshajtót fognak, akik a megegedett 130 km/h-t meghaladják húsz százalékkal, tehát 150 felett mennek.  Percenként elkapnak valakit. A sebességkorlátozásnak szemmel láthatóan nincs társadalami bázisa, azok, akik az autópályát használják, nem foglalkoznak a sebességkorlátozással, haladnak.

Mint adófizetô szeretném látni azt a statisztikát, ami alapján eldöntötték a trafipaxok kihelyezését.  Nem az üzleti tervet, az egyértelmû, percenként egy harmincezer forintos büntetés jó üzlet, újabb adó. Azt a statisztikát szeretném látni, ami kimondja, hogy

1. az M1 autópályán a balesetek hány százaléka származik 150 km/h feletti haladásból (valószínûleg ilyen sebességgel történnek meg, ld. átlagsebesség, valóban az ok érdekelne, az indok ami szerint 130 km/h mellett nem történt volna meg)
2. a kihelyezett trafipaxok valaha valahol elérték hogy a delikvensek csökkentsék a sebességüket
   

Ezek nélkül kizárólag öncélú büntetgetésrôl van szó, hasonlóan a befüvezett tizenévesek zaklatásához, az étolajjal mûködô autók tulajdonosainak megbüntetéséhez és az izzókészlet keresgetéséhez.

Magyarországon nem tételezem fel, hogy a döntéshozók a bevételen kívül más szempontokat figyelembe vettek volna, ez csak egy újabb adó.

 

Pé 11p (ötödik pecsét pontos megfejtés 3p +1p idézetért, Apró dolgok istene megfejtés 5p + 2p elsô megfejtônek)

Forest 7p (nagy nehezen gyogyszer vs. derrida 1p, mérleg mindkét megfejtés 4p+2p elsô megfejtônek)

diGabi 5p (ötödik pecsét pontos megfejtés 3p +2p elsô megfejtônek)

MIRmók 3p (gyógyszer vs. derrida 1p +2p elsô megfejtônek)

 

 

Van egy klasszikus feladat:

Van 8 pénzérmém, és egy egyszerû kétkarú mérlegem.
A 8 érmébôl az egyik súlya kisebb, de nem tudom melyiké.
Hány mérésbôl lehet megmondani hogy melyik a könnyû?

Ugyanez a feladvány mûködik 9 érmével is, de ott lehet szerencsém is.

pirospontért várom a válaszokat és a megfejtést a szerencsére :))

 
Egy döntés meghozása ugyanilyen. Lehet 8, lehet 9, lehet a szivárvány minden színében játszó a sok lehetôség, de a végén a mérlegben kettô marad.

Nevezzük feketének és fehérnek.

Nézzük az elejétôl mindenféle csinos szavak nélkül:

adott X embertömeg (helyezzük koron és téren kívül ôket) akik valamilyen közösséget vállalnak egymással (történetileg kialakult formák a család, nagycsalád, törzs, klán, de vannak pusztán területiek is, mint a
városok). Ezek az emberek felismerik, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudnak / akarnak egymaguk megoldani, nevezzük ezeket közfeladatoknak. A fô kérdés általában anyagi, pusztán financiális:

Miért fizesse A ember a közösség minden utcájának takarítását? Fizessen hát mindenki! Itt kérem kialakul az elsô közfeladathoz árosuló közteher.

Innentôl kezdve már csak növekszik a közterhek és közfeladatok köre.
Álljanak itt nevesítve közterhek:

• a köz tulajdonának [értsd: ami senkihez nem tartozik, de területileg része a közösség által birtokolt térnek] karbantartása, fejlesztése,
• idôsek elesettek támogatása [értsd: akit nem bír eltartani a családja, vagy nem bírja magát eltartani azt eltartja a köz -- fôként azért hogy ne marginalizálódjon és ne veszélyeztesse a közbiztonságot],
• íme el is hangzott: közbiztonság.

Van még sok, közösségenként más és más terheket vállalnak magukra a közök, dehát mindeni olyan jármot vesz magára, amilyen tetszik neki.

A történelem halad tovább... A közterhek és közfeladatok akkorára nônek, hogy bizonyos embereket kizárólag ezek adminisztrálására fizet a közösség, ôk a köz alkalmazottjai, a közalkalmazottak.

Megszületik az állam, akinek az egyetlen szerepe, hogy a közterhekbôl befolyó közpénzt elossza. A jószágokat újraelossza, divatos nevén ez a redisztribúció.

A közterheket eredetileg mindenki egyenlô formában fizette, míg nem az igazságosság nevében kiderült, hogy akinek kevés van, annak sok a közteher, akinek meg sok van, annak nem sok a közteher. Csodák csodája kialakul a gazdasági helyzettôl függô közteherviselés. A közterheket adóknak hívjuk, és adónemeknek és azon belül sávoknak az igazságosság kísérleteit.

Ezzel párhuzamosan a helyzet bonyolódik, mert különféle esetekben megoszlik a vélemény, hogy tulajdonképpen fontos -e nekünk (ad absurdum) az utcák takarítása, megéri -e ez azt a pénzt, amit közteherként erre fizetünk, fizesse ezt csak az akinek ez fontos, akinek ebbôl haszna van [ezt az autópályákra vetítve nem is kell sokáig magyarázni, így lesz autópályamatrica és benzinbe épített útfenntartási illeték]. Akiknek hasonló véleményük van, megpróbálják meggyôzni a többieket a maguk igazáról, társaságokba tömörülnek és egyetlen céljuk a köz alkalmazásában állni, közteherré válni, azért hogy a köz egy bizonyos részének szájíze szerint költsék el a közterhekbôl befolyó pénzt. Ôk a politikusok és a pártok. Amikor felismerhetô egy bizonyos minta [pattern] a pénzköltés módozataiban, azt nevezzük ideológiának. Bizonyos közterheket fontosabbnak látnak, más közterheket kevésbé, kinek-kinek szájíze szerint.

Namármost ezen a módon gondolkodva cseppet újraértelmezhetnénk, mit is csinál, és miért a politikai elitnek nevezett közalkalmazottak díszes csoportja...

Orbán Viktor azt találta mondani (az index értelmezésében) " A Fidesz elnöke szerint az utódpárti elit vezetői rossz következtetést vontak le a békés rendszerváltozásból. Tulajdonképpen örülniük kellett volna, hogy elszámoltatás és börtönök nélkül megúszták a diktatúra fenntartásában, az ország tönkretételében való közreműködést."

Ebben a felvetésben van egy érdekes momentum, lassan úgy tûnik, hogy a rendszerváltozás valamiféle misztikus külsô eseménynek tûnik, a dinoszauruszok kihalása és az azték birodalom összeomlásához hasonló megmagyarázhatatlan esemény pátoszát kapta.

Az is lehetséges, hogy Orbán ködös pillanataiban valóban úgy gondolja, hogy ha ô akkor nem áll ki a Szabadság térre, hogy az oroszok kivonulását követelje, akkor Fidelt ma a MÁV kórházban kezelnék és Putyin az Ôszödi pártüdülôben heverné ki Litvinyenkót kezében Geiger-Müller gyermekkori fotójával.

Orbán gondolatából elôsejlik a látomás, amint 89 december 31-én tömegesen vonulnak ki Magyarországról a kommunista államot fenntartó gonoszok, és veszik át helyüket a Fidesz hûséges jó szavazói.

Vörösök ki, narancsok be.

Igaz, akkor még a Fidesz az Szdsz mostani szavazói táborára fente a fogát, dehát minden köpönyegfordításhoz vizonálhatunk egy népességcserét.

Akik ma nem rájuk szavaznak, azok ö ö ö ... elfelejtettek akkor elmenni. ö ö ... azóta visszaszivárogtak ö ö ... tévednek ö ö ö ... becsapták ôket.

EZ AZ!

Éppen ezért egy sikeres önkormányzati választással és egy pszeudosikeres kossuthtéri toitoi barbecue után azt mondhatjuk, bizony 2006 "az öntudatra ébredés éve" .

Tehát egyszerû a képlet: mindenki Fidesz szavazó, csak be van csapva. Mindenki zsidó csak még nem tudja. pirospont jár annak, aki tudja kitôl származik az utóbbi idézet.

Összességében az a történelmi látásmód, miszerint a társadalmi-gazdasági folyamatok okoznak kizárólag változásokat elment a Fidesz elnöke mellett. Szerinte hôsök vannak, akik megváltoztatták a világot, és ô is egy közülük.

Lehetséges hogy így van, csak még be vagyok csapva.

 "...Minden birodalom kényszeren és önkényen alapul: olyan, akár a tûzhelyre feltett lábos. A belsô nyomás addig nô, mígnem egyszer csak lelökôdik a fedô, és a lábos tartalma lávaszerûen kibuggyan. Egyáltalán nem állítom, hogy jó volt, amíg a fedô nem lökôdött le, már csak azért sem, mert az ilyesminek általában hôenergiai okai vannak, márpedig a fizikának semmi köze erkölcshöz vagy erkölcstelenséghez. ..."

Umberto Eco: Mibe kerül egy birodalom összeomlása

A politikai szereplôk jelentôs része akkora vehemenciával hadakozik, mintha valami múlna a szavaikon. Pedig lassan már csak egy szûk réteg hobbija lesz bármiféle kapcsolatot feltételezni szavaik és a valóság között.

Politikai elitünk, amit inkább csak megszokásból nevezhetünk elitnek, valójában azok az emberek, aki mindennapi megélhetésükhöz a köz javait használják, és ezért cserébe annyit nyújtanak, mint a csatornapucolók: valaki ezt az ocsmány munkát is elvégzik helyettünk.

Ázsiója nincs a "szakmának", és lassan el is jut oda a társadalom, hogy megvetéssel kezelje mûvelôit. Akárcsak a rettentô szagú hajléktalannak a buszon, nekik sem fog senki szólni hogy "hahó le kellene szállni!". A hátuk mögött húzzuk az orrunkat.

megtévedt liberálisok, jobbról balra cikázó életmûvészek, mûvészbôl politikai ámokfutókká válók váltogatják egymást a porondon mi pedig némi -egyre erôsödô- fintorral figyeljük ôket...

Egyszer csak eljön, hogy saját politikusainkkal szemben tanusítunk passzív ellenállást

Állatkert.

Állunk a majomház ketrece elôtt és nevetünk a buta fôemlôsön, amint a fenekét vakarja, meghágja a másikat, vagy éppen minket utánoz. Nevetünk. 

Az állatkertben  sokkal érdekesebbek a nevetôk, mint a kinevetettek, sokkal többet elmond az ember atavizmusáról az, ahogyan az állatokat nézik, mint az, ahogyan távoli közös ôseink állatkertbe zárt  leszármazottai viselkednek.

Videoállatkert 

Szalacsival kezdôdött, legalábbis nekem. Aztán jött a StarWars kisfiú, és azóta még sokan mások.

Emberek, akik mások számára nevetségesek, anélkül hogy ôk azok akarnának lenni. Nevetünk.  Azon nevetünk, hogy az ô világuk szûkebb a miénknél, nem okosak és racionálisak, kicsit sem hasonlítanak a magazinok és tévéreklámok fiatalosan vasalt tökéletes embereihez. Minél távolabb vannak attól, minél több atavizmus van bennük, annál viccesebbek.

Kis magyar sivatagi show. Már azt sem találtam viccesnek.

A ruhába öltöztetett mikrokutyák is inkább azok iránt ébresztenek szánalmat, akik ebbe a szörnyû helyzetbe kényszerítik ôket. A látszólag értelmes kérdéseket feltevô riporter, aki olyannak teszi fel, aki alkalmatlan megválaszolni, ugyanúgy szánalmat ébreszt. 

Akik nevettetni akarnak, mégha le is mondanak az értelemrôl, maguknak keresik. Az, hogy Fábry lemegy állatba, csak azért hogy nevessenek rajta, racionális döntés. Szánalmas, de racionális. Ô megérdemli.

De mivel érdemelte ki Szalacsi? 

Nem hinném, hogy értelmes emberek önkorlátozásának lenne jelentôsége, mindig lesz valaki, aki videoszafarira megy és videoketrecbe kényszerít másokat és mindig lesznek akik nevetnek.

Kaptam új dizájnot.

Dr. Csimóta alias onekronos alkotása.

Tojásosabb lett a tojás! Állítólag még hoz nekem változást...

 vivát Dr.Csimóta!!!

A legrövidebb út két pont között az, amelyik az ôket összekötô szakasz hosszával egyezik meg.

vagy -noha az elképzelt szakaszra nem fekszik- egy városban bejárható.

akár az, amit a legésszerûbb követnünk.

Legrövidebb út az is, amit legszívesebben járunk be két pont között, függetlenül a térképtôl, a geometriától, a közlekedéstôl vagy bármi más objektív feltételtôl.

Tetszôleges estén, a legrövidebb út nekem bármely pont és az otthon között Budakalászon vezet át.
Márpedig hülye lennék nem a legrövidebb úton hazamenni.

Rémisztô gondolat, hogy ugyanazok a rendôrök, akik igazoltatáskor [ohh közúti ellenôrzés] olyan hatékonynak bizonyulnak saját szabályzatuk és a törvények áthágásában, fegyvert kapnak gumilövedékkel, és lövöldözhetnek Budapest utcáin. Mindannyian, akik népi sportot ûzünk a korrumpálásban, és élen járunk a rendôrök érzelmeire hatásban (jajjbiztosúr, nekem a jogosítvány munkaeszköz) [mert mitagadás, ha a rend ôrei törvényszerûen járnának el, nekem már nem lenne jogosítványom] veszekedetten bízunk benne, hogy ilyenkor nincsenek érzelmeik.

Bízunk benne, hogy csak azért, mert kultúrált szórakozás (by ötvehatosforradalmimária) közben 100 kollégájának eltörték a lábszárát (noh enyhe túlzás, de a törekvés megvolt erre), nem fog csúnyán gondolni a kultúráltan forradalmaskodókra, tanklopókra, kôhajigálókra. Merthogy kérem, tessék helyén kezelni a dolgokat: amikor a kocsi mögött állva becherovkát lehellek az arcába és bizonygatom, hogy az csak egy ártatlan söröcske volt, és amúgy is, nyolc gyerekem lehetne, akik most éhenhalhatnának, akkor tessék elôvenni az érzelmeket és megsajnálni, esetleg kinyitni a zsebet. Ellenben amikor a kedves kollégái lábaszárát zúzom péppé és kisebb betonkockákkal hajigálom a fejüket, akkor meg viselkedjenek akként, ahogyan azt a törvény és a szabályzat elôírja.

Nekünk relatív a törvény. (ugyanmá minek van itt harmincas tábla) Nekik meg akkor legyen, ha úgy gondoljuk.

Nem vesszük észre, hogy közülünk valók, a szabályokat úgy hajtogatják, mint kopaszkisfiú a kanalat a mátrixban, úgy viselkednek, mint mi. Csak most éppen náluk volt a fegyver. 

Amúgy értelmes normális emberektôl hallottam, hogy "ha nekem adtak volna fegyvert" ... a továbbiakat el lehet képzelni. Érdekes módon mindkét oldalról elhangzott már, van aki a rendôröket tizedelte volna, van aki a kultúráltan vandálkodó forradalolókat.

Attól tartok, hogy ma Magyarországon senkinek nem adnék fegyvert a kezébe, a rendôröknek sem. Ugyanabban az adócsalós korrumpálós sírósrívós csónakban evezünk, tessék szolidarítani és egyenlô eszközökkel ütni egymást.

Én a nevetô harmadik szeretnék lenni.

Saddam Husseint halálra ítélték [ BBC ]. Ráadásul kötél általi halálra. Civilként.

Ugye elvileg a katonákat golyó általi halálra szokták ítélni, de valahogy a híres esetek mindig kivételt képeztek. Ha teszünk egy röpke -nem módszeres- kitekintést, az eset nem egyedülálló, mégis a sorból hiányzik egy apróság.

Az "aradi 13" néven elhíresült a magyarok oldalán tábornokoskodók pere bosszú az 1948-49-es villongásokért. Hivatalosan felségsértés. A 13 vádlottból mindet kötél általi halálra ítélték, azonban négyet golyó általi módosították, kegyelembôl. [álljon itt: Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost golyó által végezték ki, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly pedig akasztófán végezte] [wikipedia]

A Nürnbergi per során a gyôztesek (amerikaiak, franciák, angolok és oroszok) perbe fogták a veszteseket, és halálraítéltek 11 embert, katonát, civilt vegyesen emberiség ellenes bûntényekért, háborús bûnökért és népirtásért . Minden halálraítéltet kötél általi halálra, mivel a szovjet bírák (Nikicsenko és Volcskov) illetve egy amerikai (Biddle) ragaszkodtak hozzá. Véleményük szerint a tisztek megsértették a hadviselés etikáját, és nem tekinthetôk továbbiakban katonáknak. [wikipedia angolul]

Eichmant Izrael állam, Izrael területén perbe fogta és elítélte. A per jogossága megkérdôjelezhetô, hisz Izrael államnak nem volt állampolgára, sôt Izrael állam nem is létezett még, amikor Eichmann elkövette a bûneit. Eichmannt szintén akasztották, bár nem a reguláris német hadsereg tisztje volt, hanem az SS-é, tehát ez nem illik annyira a sorba.

A vietnami háború után az amerikai hadsereget egységesen elítélték népirtás [genocídium] bûnében, azonban semmiféle személyekre lebontott következménye nem lett. Ez egy kakukktojás, de legalább született valamiféle ítélet, valamiféle bírálat.

A balkáni háború után Milosevicset perbe fogták népirtás és háborús bûnök miatt, de a halál gyorsabb volt, mint a bírósági eljárás. Elítéltek nem lettek, kivégzés szintén nem. [index]

Az igazi hiány a jelenleg is zajló "terrorizmus ellenes háború" amiben csak egy hadviselô fél van, az USA. Egy csomó elítélt, sok jogtalanul fogvatartott, és most már egy halálos ítélet is. Ráadásul hadviselô félként elfogott Saddamot civilként ítélték el. Természetesen formai oldalról támadhatlan: az iraki népbíróság hozta meg az ítéletet volt diktátora felett, nodehát.

Minden ember egy fél narancs. A másik felét keresi, mert egy narancsnak csak két fele van. Egész akkor lesz, ha megtalálja a másik felét. Legalábbis Argentínában így mondják. Mifelénk Platón kettévágott androgynoknek nevezte ugyanezt, de a narancs sokkal kézzelfoghatóbb, és mégiscsak jobban érzi magát az ember fél gyümölcsként, mint félbevágott mitológiai lényként. spanyolul ugyanerrôl

Ide most nagy szavak kívánkoznak, magyarázkodás, mindenféle álönkritikus gondolatok, de hiába...

A nyomor európai találmány, saját gyártmány, mi exportáljuk. Európában élni luxus, és amikor európa darabkáit elvisszük máshova (tengerpartra szállodában) akkor azt nevezzük luxusnak. vö luxusutazás=harmadik világban elhelyezett kis európai szigetek látogatása

Amit az eredeti kultúrából látunk ott, azt összevetjük a mi itthoni kultúránkkal (de még inkább az európaiság ottani kis szigetével) és sajnáljuk ôket. Aktívan, és nagyon. Mert aki ott él, a helynek, klímának, kultúrának megfelelôen, európában akkor élne így, ha nyomorban élne.

Jakupcsek Gabriella megtalálta a nyomort Ukrajnában is. 

Régi tréfa az európai nyugdíjasról, aki egész életében azért dolgozik, hogy nyugdíjas éveit úgy élje le, mint egy jamaikai raszta.

A nyomornak fokozatai vannak, és mindig relatív. Kizárólag ott értelmezhetô, ahol kialakul a középosztály, ahol napi 8 óra munka olyan vásárlóerôt jelent, hogy megvásárolhatunk egyheti harmadik világbeli munkaerôt.

Európa importálja a nyomort, elmegyünk messze, hogy lássuk, nekünk mennyire jó.

A magyar lakossági eladósodás hatalmas.

Csodálkoznak az emberek, hogy a kormányuk ugyanúgy képtelen jobb döntéseket hozni a parlamentben, mint ôk maguk a saját családjukban?

Egy az egyben ugyanaz történik... olyan dolgokra vágyik a magyar kormány, amire nincs pénze, lcd tv mikrosütô, egészségügy ingyenegyetem. Ugyanolyan szabad gyermeki boldogságban vágyunk az állam szolgáltatásaira, mint a családokban a gyermekek az újabb és újabb játékokra, és ugyanannyira nem érdekel senkit hogy mibôl lesz ez.

Minden eladósodott apaanya monnyon le!

tovább is van...
szerintem tanítani kellene iskolákban a kamatos kamat után a hiteleket és számításukat.
Tananyag

Miért épp Gyurcsány? Miért nem mond le? Miért épp ô nem mond le?

A jelenlegi kormány nem tipikusan magyar. Ez jól hangzik, hozzácsaphatnám még az idegenszívût is, meg kicsit irredentálkodhatnék, sôt meglengethetném a fejem felett a lukas árpádsávos turult is.

Nem igazán magyar, mert a miniszterek nem urambátyámok, alkalmatlan kollégiumi cimborák, korábban támogató pénzemberek unokaöccsei, vagy rablóból lett pandúrok. Most senkinek nem kellett hirtelen diplomát csinálni hogy felérje a bársonyszéket. Nem is megélhetési politikusok, nem az ott összeharácsolható szôlôkbányákvillák hajtják most ôket. Ezeken már túl vannak. Megvannak a házak, villák földek, most már valami kézzel nem fogható kell, valami olyan amit pénzen nem lehet megvenni. Szakmai büszkeség és hatalomvágy. A sorrend felcserélhetô, ízlés szerint súlyozható.

Jelenleg a kormány csapat a sport neve bizonyalan. Nem autoriter egyéniségek vezetik minisztériumaikat, hanem egy csapat megosztott felelôsséggel (néha olybá tûnik, hogy a felelôsség csak a csapatkapitányt terheli, és ô sem kifejezetten a demokratikus szokások szerint értelmezi annak vállalását). Csapat, csapatjátékosokkal, szakértôkkel, akik csendben dolgoznak, különösebb botrányoktól mentesen, hiszen szürke eminenciásai ôk szakterületüknek, a megválasztott politikai párt meg rövidszoknyás pomponlányként ugrál és drukkol. Egy legény áll autoriterként talpon a vidéken, az ô fejét követeli most mindenki, akinek kevés beleszólása van már a poziciójába a szavazóúrnaól való távozás után reklamációt nem fogadunk el... legalábbis képviseleti demokráciában

A Fontos Kérdés, hogy ugyan miért ragaszkodik annyira Gyurcsányhoz mindenki, akinek szava lenne? (nagybetûs fogalmakról jut eszembe... öt pirospontért áll a kérdés, ki írta az Apró dolgok istenét, amiben a Fogalmak mind Nagybetûs Fogalmak?) 

A Fontos Kérdésre a Szerény Felvetés az, hogy nélküle az egész kormány értelmetlen lenne. Nincs senki rajta kívül aki egy épkézláb felelôsségteljes döntést meg akarna hozni, tudni tudna, node minek. Ha Gyurcsány megy, megy mindenki, ha mindenki megy, ki jön?

A csírlíderek nem tudnak ütôképes csapatot összerakni, meg lassan már el is szoktak a játéktól... örülnek, hogy kapják az állami támogatást, és megkísérelnek különösen nagy botrányok nélkül mûanyag gumikacsák adóztatásáról vitázni. Az ellenzék pedig... azért mégiscsak van valami demokratikus izé... nem ôk lettek megválasztva. Akkor sem. Nem. Akkor sem ha ôk ezt még nem bírják felfogni. Az ô dolguk a balszélen huhogni.

Tévedés ne essék, nem ôk az ellenfél.
Az ellenfél a valóság és a pénzügyi realitás, amit elfogadni nem akar a nép, valahogy mégis kompromisszumra kell jutni.

Jó látni mennyien szeretik, jó látni milyen vidám és mosolygós, jó látni hogy neki jó engem látni. Szemébe nézni és ugyanazt mondani szemmel, ugyanúgy érezni, csókot lopni, elrohanni, megkeresni, szétrebbenni. amiként a politika rabolja a szavainkat, a pátosszal írók is ellopkodták a maguk szavait. Hogy lehet úgy írni szépet szerelmeset, hogy a szavaimat mások rózsaszín pacsulifelhôbe burkolták, és kis celofánmasnikkal aggatták fel?

Rossz látni a harmadik szomorúságát, tudván tudni mit érez, érteni miért nem mosolyog, látni hogy suta mozdulatokkal pillantást akar lopni, mosolyt akar fogni. Szabadszemmel napbanéz. Haragszik mert másra is süt. Haragszik mert harmadik, de nem lehet eléggé vigyázni rá.

 

Falnak fejjel rohanok, bocsánatos, ha nem félek tôle
Ha elkezdek gondolkodni el sem jutok a falig
hideg okos elméletek mögül lehajtott fejjel rohanok elô
a fal felé ami
hátha nem fal 

Legyen a népnek szava. Szólhasson bele. Elvégre a saját közterheinek elköltésérôl szól a politika, dönthesse el, mire költi! A nép (urambocsá Nép) szava szent, elvégre a demokrácia a néphatalom [ugyan haddne... najó etimológia: demos - nép kratia - hatalom], a hatalom gyakorlásának eszköze a nép hatalmának gyakorlása.

Az istenadta népnek ugyan a demokrácia játékszabályain belül osztottak lapot, van neki neve, képviseleti demokráciaként tiszteljük, ami annyit tesz, hogy a nép, mint olyan, képviselôk útján gyakorolja a hatalmát. Szavának hangot adnak megválasztott képviselôi. (a gyarkolatban kósza gondolatainak adnak szavakat, de ez most nem illik a képbe).

Tegyük fel, hogy a nép képviselôinek egyike kíváncsi a nép szavára! A képviseleti demokrácia elve szerint a megválasztott képviselôk összedugják bozontos buksijukat az oket megvalasztokkal, majd elmennek a parlamentbe, és elmondják, mit kíván a nép. Amikor erre nem alkalmasak, mert számukra nem errôl szól, az demokratikus válság.

Amennyiben egy országgyûlési képviselô felveti, hogy a képviseleti demokráciát kikerülve, a népnek az ô szavát direkte, nép szavazás útján kellene hallatnia, a képviseleti demokrácia helyét átveszi a direkt demokrácia, és ez új jelentést ad mindennek. Elsôsorban feleslegessé válnak a képviselôk, hiszen a nép direkte mondja ki a kívánságát, másodsorban feleslegessé válik az újraelosztás számos intézménye, hiszen azok bizonyos automatizmus mentén, a törvényeknek és a költségvetésnek megfelelôen osztanak el újra.

A terv sokkal zseniálisabb, mint bármilyen reform, vagy bevételnövelés, szüntessük meg az állami intézményeket, tegyük ôket feleslegessé. Minden hétfôn szabadszavas szavazást kell tartani arról, hogy mik legyenek a kérdések, szerdán válaszolni rájuk, péntekig pedig be kell fizetni az árát a postán. Semmi elôre kiszámított adózás, semmi újraelosztás. Ha hétfôn úgy gondolja a nép, hogy szerdán a nyugdíjakról kell gondolkodni, akkor szerdán megmondja mennyi legyen, péntekig pedig beérkezik a nyugdíjasokhoz. Hasonlóképpen, ha szerdán úgy gondoljuk, nem kell tandíj, pénteken befizetjük az egyetemek költségvetését, és láss csodát, úgy lesz ahogy a Nép akarja.

A Nép Szava szent. A kérdés az, vajon a képviselô úr hova pozicionálja magát ebben a rendszerben? Ô lesz a legnépebb? (jajj ez a negativ prekoncepcio)

Ami történni fog, az a dunyhába fingás tipikus esete, lesznek kérdések, amikre mindenkinek egy válasza van: Hát hogyne! Legyen ingyenebéd! Fizessenek ôk! A gond az, hogy az oly egységes nép ebben a pillanatban megoszlik és mindenki éppen a másikra gondol, hogy majd az fizeti az ebédet. Ô inkább nem kér áfásszámlát, minimálbéren bejelentve a borítékot szorongatja, és majd Ôk fizetnek, ôk, akik nem a nép, mert a nép ingyenebédet szavazott, tehát szükségszerûen nem kell fizetnie.

Worluk az indexen valamiféle minimális ismerethez (másodfokú egyenlet megoldásához) kötné a szavazat érvényességét. Viszont az adózást nem kötik ilyesmikhez. Kössük inkább adózáshoz, aki fizet, dönthet. Valószínûleg egészen mások lennének az eredmények.

A Fizetô Nép Szava.

 

A cím képzavar, csak erôs idegzetûeknek!

Ötödik pecsét 

Idôrôl idôre az ötödik pecsét újra meg újra elôkerül az életemben. Nem a biblia okán*, hanem Sánta Ferenc örökérvényû regénye folytán [beszép filmet is csináltak abból]! A fô motívum, a kérdés, örökérvényû etikai és kulturális kérdés. Szerintem. A legszebb benne, hogy kizárólag a mi civilizációnk számára szól a kérdés, ahol egy rövid ideje megszokottá vált, az emberéletnek van némi értéke, és feltételezünk valamiféle emberfeletti igazságosság. Etika, morál... elcsépelt közhelyek. Valójában nem csak a mi civilizációnk számára szól, minden nem locs-locsi civilizáció tagjai számára felmerülhet kérdésként

A kérdés ugyanis -ha kulturális kérdésként vetjük fel- értelmetlenné válik, hiszen Locs-locs kultúrájában egyértelmûen Tomoceuszkakatiti akar lenni mindenki. A kultúra saját szabáyrendszerében a társadalom csúcsán lenni jó, az uralkodó tevékenysége pedig kívánatos és helyes. Gyugyu, mint egyén, pedig aláveti magát kultúrája szabályrendszerének, miként mi is sajátunkénak (a szabályrendszerben bennefoglaltatik a jog, a szokások, a vallás és még egy csomó más, amiként azt Tylor megálmodta). Jelenleg aktuális a probléma, hogy vajon mit szabad tenni azokkal, akik nem tartják be ezt a szabályrendszert. Szerencsére a szabályrendszer része az is, hogy errôl szabad és kell vitatkozni.

Az ötödik pecsét döntésének nehézségét éppen az adja -és számomra mindmáig ez a legdöbbenetesebb- hogy saját kultúránk értékrendje alapján a saját létünkrôl kell dönteni. Nem csupán elítélni, vagy magasztalni, véleményt mondani, vagy tolerálni, hanem dönteni az öt perc múlva újrakezdôdô életünk lefolyásáról, itteni fejünkkel oda.

A kérdés bizonyos fokig csapda is, de ezt már Sánta bôségesen kielemezte.

Huntington

Huntington a civilizációkat tekinti a 21. századi politika szereplôinek, és ezek interakcióját tekinti az új világrend formálása eszközének. Konkrétan a civilizációk összecsapását tekinti annak, és ehhez képest az interakció szó nyafka eufémia.

A közös a két gondolatban a kultúrák alapvetô (a civilizáció fundamentumát adó) értékei közti különbség, és az azok iránt tanusított tökéletes értetlenség. Sánta szereplôi átérzik a dilemmát, Huntington pedig azzal fenyeget minket, hogy sosem fogjuk átérezni a problémát, sosem fogjuk saját mércéjük szerint mérni a civilizációkat, illetve viszont respectively. Itt is emberekrôl van szó, egyének, akik nem fogadják el a másik kultúra rendszerének teljes létjogosultságát. A civilizációkat mi, emberek alkotjuk.

Kocsmaasztal

A kérdés sokszor kikerült a kocsmaasztalra, és az esetek 95 százalékában az emberek megpróbálnak kibújni a kérdés alól. Harmadik utas megoldásokat próbálnak keresni, magyarázni hogy miért Tomoceuszkakatiti a kívánatosabb, és miként alakítanák át az uralkodás gyakorlatát, miként formálnák át ezt a morálisan el nem fogadható helyzetet. Miként vinnék el kultúránkból (az egyetlen helyes és üdvözítôbôl) az etika lángját morális parázzsal. Közhely: egy szakadékot nem lehet két lépésben átugrani.

 

Aktualitás

Számomra ma, mai fejemmel nem az a fontos, hogy ki miként dönt, hisz Tomoceuszkakatiti és Gyugyu élete között árnyalatnyi csak a különbség [vö aki rabszolgája ura kisebb úr, mint aki maga ura], a kérdés az, hogy dönt -e, hogy képes -e a civilizációkat maguk kontextusában értelmezni, hajlandó -e felvállalni cinizmusát vagy morális szilárdságát.

Ez a mai nap tojása, mert a kérdés ma is -oly sokadszor- terítékre került. Tisztelem azokat, akik -bármilyen alapon- de a játékszabályoknak megfelelôen döntenek. Történhetett -e velem jobb ma, mint hogy szerelmem tárgyát tisztelni tudom?

 

 

* egy piros pont jár annak, aki legalább a két testamentum közül meg tudja mondani melyikben szerepel az ötödik pecsét feltörése,
három piros pont annak, aki a könyvet is eltalálja,
kétésfél annak, aki a könyvet igen, de nem tudja melyik testamentum része

Verset kerestem.
A célra nekem jó vers, virág.

Ha vörösrózsa, fehér gerbera, ibolyaszín ibolya kell, de nem virágban, a vers az.
Mindent elmond, líranyelve van, nem prózatolakszik.

Verset kerestem Pének, de nem találtam.
Megírni nem tudom, oly kevés líra van bennem, amit más írt, nem én mondtam, én úgy azt sohamég.
A virág sejtelmes lírája marad nekem         ?
Ha lett volna vers, amit én úgy értek, amiképpen én mondanám ha tudnám, elküldtem volna.
Marad hát a próza versrôl, ami nincs, és a remény hogy idetekint.
idetekint? te idekint?

1. parabola 

A demokrácia egyik jellemzôje, hogy az emberek bátran kiabálhatják az utcán, hogy nincs demokrácia, errôl sms-eket írhatnak, és bátran és nyugodtan gondolhatják ezt. Nem kell félniük. Ez a szabadság.

2. parabola 

A gazdaság politikamentes mûködése pedig az, amikor két gazdasági szereplô között elhangzik a következô mondat:
"elég szar a helyzet nelkülünk is, inkább dolgozzunk" [kudos&respekt to Forest]

A másik pedig örömmel veszi tudomásul, hogy a közterhek elosztásának módozatán nem fognak vitatkozni, ellenben konstruktívan tudnak hozzáállni ahhoz, amit csak 3.5 millióan tesznek ebben az országban: dolgozni, hogy legyen mit elosztani a politikusoknak. 

Nemrég ezt írtam Szakképzéstelenség címmel

Azóta történt fejlemény: ma édesanyám és édesapám ellátogattak a közeli patikába, ahol a pultmögöttálló

1. kedves volt
2. segítôkész
3. információval teli

Ha az égvilágon más értelme nem lesz a patikaliberalizációnak, mint hogy a patikák átmennek szakértôbe és kedvesbe, már megérte.

Úgy tûnik a tojásblog mégsincs teljesen elszigetelve a valóságtól, és másnak is megfordult a fejében a probléma.

Vivát! 

Pé hatására elôkerültek mindenféle füzetlapok, régi írásokkal, gondolatokkal amik akkor fontosak voltak. megsárgult füzetlap? közhely? pedig bizony van egy halom megsárgult lap... szép ragasztott füzetek, az eredeti tulajdonos pár lapnyit vetett rájuk, azok cikcakkos peremmel ki vannak nyiszálva. van még sok fél-füzet egy újabb generáció számára.

Le sem írt nôi nevek, hisz annyira egyértelmû volt akkor. Leírt nôi nevek, akik ma már iwiwen vissza sem igazolnak. Régen elfeledett haragok és öröknek tûnô barátságok. Senki, aki ma fontos, nincs bennük. Beteljesedett és be nem teljesedett szerelmek, versek rosszak, jók, ellopottak, megzenésítettek és bemásoltak, hazugságok, önámítások és tervek milyen sok teljesült, és milyen keveset képzeltem hasonlónak.

Ma sem tudnék jobbat írni amit most írok sem jobb, de írni muszáj. Vajon maradandóbb a digitális emlékezet, mint a füzetlapok? Olyan bamba csodálkozással lelnek majd rá az unokáink a mostani blogokra, mint mi a nagyszüleink naplójára?

Talán a legfontosabb különbségre -a füzetlapok és a blog között- ma eszméltem rá. Mindig szerettem volna, ha az, akirôl, akinek írok, elolvassa mit gondolok. Ha a napló levéllé lesz, de napló marad. Címzetlenül címzett, megszólítás és búcsú nélkül teljes. Ma megadatott. Persze buta dolog, apróság. Sután is történt ajh mikor növök végre már fel, nem is igazán így képzeltem okos felnôtt ilyet nem így tesz, mégis jó és milyen nagyon.

Emlékeztet egy füzetre: hosszú évek soha be nem teljesülô szerelmének tárgyával járt köztünk egy füzet, amibe írtunk. (Kék volt, ragasztott, régi sárga lapok.) Mindketten írtunk.

Ez mégsem olyan. Tudom hogy más is olvassa, bárki olvashatja, mégis a mindenkin túl egy embernek írtam, és ô olvasta. Lehet hogy az oly szeretett regényeknek is van címezetlen címzettje? Egyvalakinek több van benne, mint az olvasók ezreinek? Egyvalakinek szól, úgy hogy mindenkihez beszél?

 

ideklikk... itt egy régi írás... ma is írhattam volna semmi köze az eddigiekhez... dehát én vagyok az összefüggés.

Forradalom! Valaki ezt írta egy múzeumi korú katonai terepjáró oldalára.

Rendôri túlkapások! Ezt sikította egy magyar politikus a tévékamerákba

2004. február 12-én Isu ilyet látott...

Én is ott voltam, engem cinikus ignoranciám páncélja megvédett.

Amiket most látok inkább csak nevetséges... néha... néha meg felmerül bennem, hogy hamis biztonságérzetbe ringatom csak magam.

Néztük a tévét és eszembe jutott egy dalszöveg-töredék, a dal Cohen, a szöveg Dusán és az eredmény a Volt egy tánc. A világért ide nem másolnám, egyetlen töredéke sem jó ide, de a dalban van valami ami a szövegben talán nincs benne, de ott van a sorok között, egy hangulat a modern államiságba vetett végtelen bizalomból...

...mélyen ironikus, az akitôl utoljára hallottam, akár kint is lehetne a barikádon... remélem nincs